Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

enlightenment.jpg

Sokszor nehezen igazodom ki a spirituális írások szavain ahol az "Én"-t mint ego-t állítják be.
Jómagam pl. az "Én" alatt mindig önmagamat mint határtalant és végtelent "élem" meg, és egyáltalán nem tűnik egy korlátozó egónak. Számomra a Tudat végtelensége érvényesül benne. A "Magam" pedig sokkal inkább ennek az állapotát, intenzitását érezteti, olykor a "Magam" magára a testre mutat, nem a Tudatra.

Naplemente115.jpg

Egy igaz történetet írok le, ezért nevek és foglalkozás nélkül írok egy lányról , akit pár éve még
közelebbről ismertem , mostanra egy távoli ismerős maradt. De örülök , hogy megismertem, mert
úgy érzem azon kevesek közé tartozik aki megtalálta az IGAZIT...!

Első tartós párkapcsolatában egy városszerte " híres " emberrel élt.
Belevitte számos "híres emberek összejövetelébe ", kinyitotta számára a világot , ugyanakkor
számtalanszor megalázta is.

harfa-263x400.jpg

Alizbar moldáviai születésű hárfaművész, mesemondó és hárfa-terapeuta, 2002 óta rajong a kelta-hárfáért. Mióta a tündérmesék világa megérintette, elhatározta, hogy a lelkében lángra lobbant meséket zenébe öltözteti. Szerzeményeit nem megkomponálta, hanem mintegy „Égből érkező” üzenetként lejegyezte őket. Első lemeze a „Welcome into the morning”1999-ben jelent meg, szólóalbuma a „Metamorphoses of Ann” 2007-ben lett rögzítve.

sértődés.jpg

Mostanában mintha ezzel foglalkoznánk jobban az oldalon. Mi zavar? Mi sért? Kit sért?

Félreértések, megbeszélések, olykor sértődések történnek. Olykor valaki jobban rápörög a dologra, valaki, csak rálegyint.

De most vizsgáljuk meg, magát a sértődést-sértést. 

Az én tapasztalatom az, hogy elég szubjektív ez a fogalom, ki vajon min sértődhet meg. 

A másik spirituális élményem az utolsó nap jött meg:
Ahogy közeledtünk a két hetes nyaralás vége felé, úgy kezdtem érezni az idő szorítását, hogy egyre kevesebb nap van hátra. Elindult belül a visszaszámlálás: már csak két nap, egy nap, 8 óra, 5 óra, 3 óra ....

Sziasztok ! a főldsugárzásról mi a véleményetek ?
mert nálam elég maga szinten van vannak olyan helyek a lakásban hogy teljesen lezsibbad a kezem a kezem lábam . erre mi a megoldás?

Katival leveleztem egy mostani betegségem lehetséges okáról, és megbeszéltünk, hogy a fórumon válaszolja meg a legutolsó kérdésemet, mert szerintem ez egy mindenkiben felmerülő, tehát közérdekű kérdés.
Nagyjából az alábbi beszélgetést folytattuk le eddig:
K: Ez a mostani nem a fő sérülés, hanem egy régire való rásérülés.
P: Akkor hogy a búbánatban van, hogy nem AKKOR volt betegségem, hanem most?
K: azért, mert a lelked akkor nem várta el, hogy kezelni tudd, hogy tanulj belőle
most jött el az idő, most értél be rá
P: Ahá! Tehát ha betegek vagyunk, az jó jel!:)

Az élet viharai (Írta: Dobiné Olasz-Papp Nóra)

Mikor megszülettél,
Egy fejlődőképes, boldog életben reménykedtél.
Tudtad és hitted,
Célod teljesülhet.
Nem akartál mást,
Csak hogy ne zárják be szívedben a csodák kapuját.
De ha szüleid és a körötted élők már hitüket vesztették,
Saját céljukat már szem elöl tévesztették,
Rá is álltál erre az irányra: tedd magadévá ezt az eszmét.
Nem érted, mi történhetett,
A világ mégsem olyan, mint amilyet egy kisember magának elképzelhetett?
Kicsi vagy, s kicsiként nem tudsz mást tenni,