Mostanában mintha ezzel foglalkoznánk jobban az oldalon. Mi zavar? Mi sért? Kit sért?

Félreértések, megbeszélések, olykor sértődések történnek. Olykor valaki jobban rápörög a dologra, valaki, csak rálegyint.

De most vizsgáljuk meg, magát a sértődést-sértést. 

Az én tapasztalatom az, hogy elég szubjektív ez a fogalom, ki vajon min sértődhet meg. 

Mindig mi döntjük el, most megsértődünk, vagy nem. Mi is a sértés? Tulajdonképpen nem bánt minket a másik, néha csak egy szót értünk félre, néha csak zártabbak vagyunk a másik félel szemben, és feltételezünk róla valamit, ami nem is biztos, hogy helytálló.

Meg lehet sértődni sok mindenen: - De szép vagy!

- na persze, ironizálsz, mekkora paraszt vagy, sosem mondanám rád, hogy csúnya vagy! (mi volt itt? ) 

önmagam értékelése, magamat csúnyának látom, hiába bizonygatja a másik fél az ellenkezőjét.

Kár attól félni állandóan, mi lesz a másik félelel. Vajon mit váltok ki belőle, mit fog gondolni. Ugyanakkor ha lehet, válogassuk meg a szavainkat, de ha nincs bennünk ez a minőség, eszünkbe sem jutt, hogy a másik megbántódhat! Meg is lepődünk, ha így reagál.

Sérthetnek ugyanakkor igaz dolgok is, mikor valaki ránkpirírtja valamelyik rossz beidegződésünket. Ilyenkor inkább az én ettől vagyok különleges, ettől vagyok más érzése kerít hatalmába minket, és eszünk ágába sem jutt ezen változtattni. Sőt, miért nem fogadsz el olyannak, amilyen vagyok? 

Mit lehet tenni? Keressük meg hol a gyökere. Fakadhat gyermekkorból, mikor a felnőttek irónikus vicceit félre értelmeztük (az enyémek innen erednek), illetve figyelemfelkeltésből. Mikor megsértődünk, valaki jön, vigasztal, (energiát ad), megelégedünk, és haladunk tovább az élet útján.

De mit tegyünk, ha a másik megsértődik? Vizsgáljuk meg, okoztunk-e tényleg neki valami sérelmet. Nem válogattuk meg kellőképpen a szavainkat, nem figyeltünk rá, mikor kellett volna, vagy bármi, ha igen, beszéljük meg. 

Ha nem? És mégis gyakori, hogy a másik fél megsértődik ránk? Valószinű ilyenkor, hogy a másik fél így működik, a sajnálat, vigasz energiát érzi (cseréli fel a tudatában) a szeretet energiájának. Sok esetben nemigazán tudunk ellene tenni. Ha közel áll hozzánk, sok beszélgetés helyreteheti ugyan a kapcsolatot, de ehhez elengedhetetlennek tartom, hogy a másik is felismerje és változtatni is akarjon ezen. Munkatársaknál inkább megkérdeztem, miért érzi, hogy bántom őt? Mivel igazán ő sem tudott válaszolni, nem nagyon jutottam velük düllőre, míg magamban meg nem kerestem a sértődést magát. Megnéztem miből ered, mit élek meg, és nyíltam kifelé, mikor "éles szituációba" kerültem. Figyeltem, mit tesz a másik. Mit teszek én, hogyan múlik el. 

Így sok mindenre fényderült bennem. Egyrészt, megláttam a fájdalmas pontokat magamban. Első körben az jutott eszembe, na,ezért nem mutatom ki az érzelmeimet, mert mint sakálok a csontra ráugranak. Aztán odadobtam a csontot is, megnézem mi lesz. Húú, nagyon fájt. De elmúlt. Túléltem. Még csak meg sem kottyant nekem. Most már sokkal több dologról tudok felszabadultan beszélgetni. Rá kellett jönnöm, meg kell élnem minden érzelmem, tudatosan, mert ha nem teszem, csak a mélyben folytogat, felőröl engem. Nem tudom megélni önmagam. Nem vagyok szabad, csak a fájdalmaim rabja. Élet ez?

Másrészt, jobban (hitelesebben) látom az emberek jellemét. 

- na, segítettem másnak, mert én ilyen vagyok. Mikor kapom én ezt vissza, pedig én jó vagyok?

(miért üzlet ez? ha valóban jó vagy, nem veszed észre sem, természetes dolog ez, különben is, miért kell rögtön cserébe várni valamit?)

- aztán ugyan ez a személy: egy órája ecseteli a harmadik személy rossz tulajdonságait. Többek között, milyen rosszindulatú, meglássa a másikban a rosszat!

(mulatságos nem?)

Mit kellett elfogadnom?

Gyerekkori mintát: az emberek közt sokan vannak, akik önmagukat tökéletesnek, jónak látják, saját negatív oldalát nem is észlelik.Ugyanakkor másban könnyen kiszúrják.

Anyai minta: minden saját "rossz" oldalát én testesítettem meg előtte. Nagyon tudott szeretni, ha neki megfelelően viselkedtem. Ennek köszönhetem, ha másokkal találkozom, a jófej, poénos vagyok oldalam mutatom inkább.

Anyai szavak: én mennyi mindent megéltem, Te fiatal vagy még ehhez... stb. Mit érthetsz te ehhez.. Bezzeg a -- lánya milyen ügyes, szép, nagyszerű stb. Felelőtlen vagy... ( ezért nincs még gyerekem?) 

Saját bajuk mindig nagyobb,mint a másiké.   Nemis igazán figyelnek egymásra, mivel van, mikor két perc múlva az ellenkezőjét állítják.

Szóval ezek a minőségek mozogtak bennem. Ezekkel az emlékekkel reagáltam, ha hozzám szóltak. Ez volt az alap. Igyekszem helyretenni. Meg van a felismerés, most jöhet a meló, a leszokás...

Harmadrészt: meglátjuk a jeleket is, amit a szavak néha eltakarnak: igenis volt benne sértésre való szándék, de mikor rákérdezel, mártíran szól, nem is. Mégis, ott van az arcán a hamis mosoly, ha észreveszi valamivel megbánt. Hangosan szónokol,ő milyen jó, de akkor miért mosolyog elégedetten, és nem hagyja a témát, hanem még lovagol ezen tovább? Egyre nagyobb örömmel. ;)

Ti min sértődtök meg? Vagy min sértődtek meg rátok? Mi volt bennetek a gyökere? Mit tesztek ellene?