Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Kép127.jpg

A Korán fogalomrendszerében a pozitív kapcsolatoknak három fokozata van: 1. az igazság (adl, kiszt): amikor az ember azt kapja, ami jár neki, amihez joga van, függetlenül attól, hogy az „adó” kedveli-e őt, vagy sem. „Ne indítson egy nép iránti ellenszenvetek arra, hogy igazságtalanok legyetek velük! Legyetek igazságosak, ez illik az Isten iránti felelősségtudathoz.” (5:8) 2. a szeretet (muhabbet): a jogainál többet adni annak, akit szeretünk, 3.

Vagyok, aki vagyok. Mint Isten önmeghatározása számomra ezt jelenti: Én vagyok a nagy létező, minden létező, a teremtő, tehát önerőmből képes vagyok bámiben- az egész mindenségben abban megnyilvánulni, amiben szándékomban áll.

Kedves Tas,

Már meséltem Neked szóban, de mivel kértél konkrét intuíciós történeteket, ezért most leírom:

Az intuíciós tanfolyamod után sokat gyakoroltam a hétköznapi életben, és nyomozói munkám során is. Meglepő tapasztalataim lettek, de most csak egyet részleteznék röviden.

Nem régen történt, hogy egy személyt kerestünk, aki körözés alatt volt. A III. kerületben egy lakóparkban volt bejelentve, de ahogy közelítettünk, éreztem, hogy nem a bejelentett címen lesz, hanem valahol a közelben.

Én azt figyeltem meg magamon, hogyha az eufórikus érzés rám tőr, valamit nem látok tisztán magamban. Ilyenkor persze, jön is az életben olyan dolog, ami az elszállt Egómat visszarántja.

Az eszme, amit szeretnénk már élni, olykor elhiteti velünk, hogy már ÉLJÜK is, mégis, egy pillanat alatt összetörik a HAMIS ÉNKÉP, egy érzelmi reakció miatt. 

 

Az elmúlt hetekben többször nem találtam a helyemet, valami mindig hiányzott, ezért újabb gyakorlásra szántam el magamat: boldog leszek!
Korábbi gyakorlásaimban egyszer dolgoztam már ezen a célon, hiszen néha ugyan spontán belekerültem a boldogság állapotába, de én arra vágytam, hogy mindig boldog legyek!

Nem tudom, esett-e már erről szó, engem egy folyton visszatérő probléma aggaszt.
Ahogyan az életesemények és a helyszínek változnak az életemben, úgy cserélődnek körülöttem a személyek. Csupán 1-2 ember marad, akit valóban barátnak nevezhetek.
Általában jó a viszonyom mindenkivel, nem szeretem sem a haragot, sem az ellenségeskedést. Mégis újra és újra előfordul, hogy "elveszítek" valakit.

Neked mit jelent, hogy mostanában betegeskedik az oldal?

Évával az itt kezdtünk írogatni az oldal mostani "betegeskedésével" kapcsolatosan és ebből gondoltam, hogy megkérdem kinek mit jelent, hogy nem mindig érhető el az oldal mostanában...

kedvencek.jpg

A weboldalon eddig több mint ezer tartalom és 12.000 hozzászólás jelent meg! Képtelenség lenne mindegyikre emlékezni, megjegyezni, amelyik számodra érdekes, értékes, tetszett. Ezért ha van olyan tartalom vagy hozzászólás, amelyiket később szeretnél még visszakeresni, újra olvasni, akkor elég megnyomnod az adott szöveg alján levő "Kedvencekhez" gombot és a rendszer elmenti azt Neked.

Ma egy egészen aprónak tűnő, de tanulságot hordozó esemény történt velem. A boltból hazafelé menet már sötét volt, és nem találtam a táskámban a bejárati ajtó kulcsát. Panelben van az albérlet, így a lenti bejárati ajtó közös. Egyébként most lakom először tartósan panelben. Meglepetésemre egy idős bácsi beengedett, látta, hogy hiába kutatok a táskámban, nincs meg a kulcs. Nekem ez azért szokott feltűnni, mert kevésszer tapasztalom, nagyon kevésszer, hogy olyanok nyújtanak akár apró segítséget is, akiket nem ismerek. Pedig én azért próbálok.

Sziasztok! Arról szeretnék beszélgetni, hogy hogyan lehet helyesen dönteni az adott helyzetben. Egy férfi munkatársam érdeklődött üzenetben hogylétem felől, mert táppénzen vagyok. Válaszoltam. Üzentünk még több dologgal kapcsolatban. Aztán én elköszöntem és jó hétvégét kívántam. Én érzésem szerint már így is többet chateltünk mint kollégákkal szoktam. Kedveljük egymást. Úgy tudom régebben vonzónak is tartott most nem tudom, mi a helyzet. Viszont mintha kicsit megbántódott volna, hogy elköszöntem. Már nem is válaszolt.

39117-sunset in the eye1.jpg

Elkezdtem hát végre, érzem is már, - vonzom!
Sikerült magamat jó helyzetbe hoznom,
Mely megadja mindazt, mind, amire vágyom.
Fényes gazdagságom, és új hivatásom,
Mely életre kelti egy örökös álmom.

Bízom önmagamban, és boldogan élek.
Jövőt én senkivel többé nem cserélek.
Jól ismerem magam. Tudom, hogy mit érek!
Kovácsa vagyok a saját szerencsémnek,
És hasznára válok az emberiségnek.

Szeretem az újat, a változatosságot.
Színessé teszem a szürkülő világot.
Örömérzést adni, és örömöt kapni,

Kép 077.jpg

Okoska, emlékeztek rá?

Az iskolában jött a fújjongás, ha egy gyerek okos volt.

Ki is közösíthették szélsőséges esetekben. 

Miért jött ez fel bennem? 

Ma reggel arra ébredtem, hogy mérgelődöm, mit látnak bennem annyian, miért nem fogadnak el, szeretnek engem?