Sziasztok!

Ha egy kezdődő párkapcsolatban látom a másikban a magam hibáit és most ez tényleg nyilvánvalóan látom, akkor annak a kapcsolatnak lehet folytatása?
Vagy csak azért jött be az életembe, hogy végre lássam ezeket a hibákat és , hogy ezek a hibák milyen következménnyel járnak vagy lehet még folytatni, bár a pasinak más hibái is vannak, ami zavar vagy az magamban zavar?
A tükör most már az elején előttem áll és nem utólag jövök rá, hogy abból nekem kellett tanulnom és hogy azért tartott addig ameddig tartott.
Mi a véleményetek?

Az egyik önismereti tábor szünetében elmentünk fagyizni egy közeli, jónak mondott cukrászdába. Nézegettem a színes fagyikat, de közben megtetszettek a sütik is. Nagy dilemmába kerültem, vajon most fagyit egyek, vagy egy fincsi krémest? (a krémes az egyik kedvencem)
Nem tudtam dönteni, már majdnem megkérdeztem a többieket, hogy mit javasolnak, amikor bevillant:

Miért ne választhatnám mindkettőt?!

Ez most másképpen fáj. Nem úgy, ahogyan szokott. Ismét a szennyes város esős árnyai telepedtek reám, s valami új árnyékot hoztak. Leírni is nehéz már. Egyre nehezebbek a betűk a nyelvemen és az ujjamon is. Mintha feledném a kifejezéseket és nem tudnám magyarázni az érzelmeket. Mintha egyre jobban távolodnék a szavaktól, s valami egészen más, jelenleg még ismeretlen nyelven, csak így át paszíroznám az érzéseket beléd. Vajon hogyan bírnánk, ha szavak nélkül élnénk, s csak át át lökdösnénk érzelmeinket a másikba. Vajon elbírnánk? Talán jobban megértenénk egymást, és egyszerűbb lenne ez az egész.