Hihetetlen de már elég fiatal koromban kialakult egy lánynak a "mindene". Ez azt jelentette nekem,hogy megtalálom, és ő lesz a feleségem. Teltek múltak az évek és sok tényező által meg is találtam és ugyan úgy nézett ki mint azt ahogy megálmodtam. Ráadásul nem is volt messze tőlem egy faluban éltünk.

A szerelem és magány kapcsolata egy paradoxon, vagy legalábbis nagyon fura egy dolog . Számtalanszor látom magam körül, ahogyan ragaszkodunk, ahogyan kapaszkodunk egy másik ember szeretetébe. Csak azért, hogy ne kelljen a végén egyedül maradnunk. Feladva magunkat. Csak, hogy elmondhassam: szeretnek és szeretek, oly nagyon szeretek. Szükségem van rád. Mert általad, a te szerelmed által tudom, hogy nem vagyok magányos. Nekem is szeretnem kell ahhoz, hogy ne legyek egyedül. S ezért cserébe én megalkuszom veled. Így már én is, most már akkor én is tartozhatok valakihez valahová.

Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.

Nagymamám februárban halt meg…

Két bőrönd és két hátizsák van nálam, amit vinnem kell...talán még szatyrok is ….. egy hátizsák a hátamra, egy a hasamra…a bőröndöket meg húzom magam után és sírok ….. sírok, sírok…. nagymamám álmomban is halott…… az ágyán az ágyneműt igazítom…. és sírok….sírok ….. aztán meglátom a szomszéd nénijét…. talán soha nem öleltem még meg…. de most magamhoz húzom és megölelem…. és csak sírok-sírok ….. felkavaró érzéssel ébredtem az álomból….

Anyu ma 60 éves …… és eszembe jutott nagyi…. Ő szülte anyut…. Neki is emlékezetes volt a nap 60 évvel ezelőtt…

Kedves Gabi, ismét szeretném leírni a tapasztalataimat, ami a múlt héten történt.

A fejfájásokról már beszámoltam.
A hét közepén Édesapám írt, hogy ha tudok, akkor segítsek anyagilag. Megírtam neki, hogy nem igazán tudok, mert így sosem fogom tudni visszafizetni a hiteleimet, stb. :( megírta, hogy igazam van és hogy bocsánat... azaz nem én lettem a "rossz gyerek". Én viszont szörnyen éreztem magam. Lelkileg tipródtam nagyon. Még a munkára sem tudtam odafigyelni. Azon aggódtam, hogy ha kér, akkor megint nagyon határidős már pár fizetés és tudnék adni...

Az ember alapból az ellazulást nem tartja fontosnak, arra meg végképp nem gondol, hogy ez egy tudomány lenne. Aztán az élet váratlanul hoz egy olyan helyzetet amiben égetően fontos lenne ellazulni, de sehogy sem megy. Ekkor döbben rá az ember, hogy ez egy mennyire fontos dolog és bizony ezt tudatosan kéne gyakorolni.

Mi a HIT? Hogyan éled meg?

Elfogadni azt a nemlétezőt, ami a mi létezésünket irányítja, ez magába foglalja mind a jót, mind a rosszat. Ha ezt elfogadom, akkor tudomásul veszem, hogy mind a kettő hatással van rám, és irányítja az életemet döntéseim szerint, ezáltal mindkettőt el tudom fogadni.

Álom… egy csúszós, jeges hegyoldalra kapaszkodunk felfelé, nekem elég veszélyesnek tűnt és nem is igazán tudtam, hogy hova megyünk…. Valakivel voltam, őt követtem…. négykézláb is megyek talán..; akivel vagyok az hasra fekszik és hason csúszva elindul lefelé, majd mikor elért egy pontot, akkor felül és ülve csúszik tovább…. Én pedig itt érzem azt, hogy na, ezt nem csinálom, én nem megyek vele…. Egyrészt éreztem, hogy a csizmám már átázott… már így is piszkos volt a fehér kabátom… úgyhogy én egy másik utat kerestem, hogy lefelé induljak… ez is elég “veszélyesnek” tűnt..

Életem szakaszának utolsó fejezete. A befejezés.

2014. augusztus 12. kedd
Reggel korán keltünk. Pestre kellett mennem állásinterjúra. Szilvi felajánlotta, hogy elkísér. Nagyon jól esett, örültem neki. Örültem annak, hogy azt a napot is együtt tölthetem Vele. Vonattal mentünk. Vittem magammal
pénzt az útiköltségre, egyáltalán nem vártam el, hogy az én részemet Ő állja. A vonatállomáson mindkettőnk jegyét megvettem. A vonaton leültünk.

Rohanunk mindennapjainkban, végezzük a dolgunkat, rohanunk a gyerekkel, rohanunk a boltban,a munkahelyen stb. Rohanás az egész élet ? Hol a boldogság ? Te miben keresed a boldogságot ? Mi tesz boldoggá ? Egy új állás? Egy új autó ? Egy új lakás ? stb. Valóban úgy érzed, hogy ezek jelentik a boldogságot ? De vajon meddig tartanak ezek a boldogságok ? 1 hétig ? 1-2 hónapig ? De egy biztos nem sokáig ! Amikor elmúlik a boldogság érzés és ott ülsz az új autóddal,az új lakásban,egy új állással stb. és keresed az újabb és újabb örömforrásokat, ami majd megint boldoggá fog tenni egy kis időre.

Egy álom, vagy inkább érzés ami mindig visszatér…. éreztem, tudtam, hogy a szobámban az ágyban fekszem, hirtelen mégis egy hídon találtam magam és azt láttam, hogy a víz egyre emelkedik…tudtam, hogy most meg fogok fulladni, most megfulladhatok….egyrészt féltem, másrészt tudtam, hogy ez csak álom, most megfulladhatok …. és mégsem mertem, mintha nem mernék meghalni….felébredtem….

Ma találtam egy videót, ami olyan börtönkísérletről szól, amiben ártatlan, jólelkű, önként jelentkező fiatalok közül választanak ki rabokat és börtönőröket. Egy egyetem pincéjében megteremtik számukra a börtön-feelinget, és vizsgálják a viselkedésük változását. Röviden: a jólelkű börtönőrök hatalmaskodó, gonosz, szadista emberekké váltak pár napon belül. A rabok pedig kezdeti lázadásuk után engedelmeskedtek nekik, elhitték magukról, hogy ők rosszak, gonoszok, akik ilyen bánásmódot érdemelnek.

Ma reggeli megérzésem….
Van egy útszakasz, ahol többször volt már útszűkítés, lezárnak egy sávot…. eddig én mindig ugyanazt a sávot láttam lezárva… ma reggel is, láttam kint a táblát… útszűkítés…. Múltbéli tapasztalataimat felhasználva “tudtam” melyik sáv van lezárva, úgyhogy ügyesen át is soroltam abba a másik sávba, amelyikről azt gondoltam haladhat…. Ekkor jött az érzés…. Most tuti az a sáv van lezárva, amelyikbe épp átsoroltam….Kocsisor…halad….és meglepetés…. Sorolhattam vissza a másik sávba…

Megfàzàsom végét jàrta.... màr csak köhögtem.... ez viszont nagyon mélyről tudott jönni.... a repülőgépen voltam éppen, amikor rámtört a köhögés..... becsuktam a szemem....és köhögtem, azt vettem észre, ha becsukom a szemem és befelé figyelek, akkor a köhögési roham abbamarad.... ez a módszer többször is bevàlt....amikor becsukom a szemem és megpróbàlom kizàrni a külvilàgot valahogy megnyugszom....