Blogok | Önmegvalósítás.hu

Kutakodtam ma kicsit (nem tudom, milyen indittatásból) és gondoltam megosztom veletek észrevételemet.
Kiváncsi voltam a "szeretlek" szó különböző nyelvekben való megfelelőire, ne csak a sablon "ájlávjút" tudjam már.

Azt tapasztaltam, hogy a magyar mellett kb 3 nyelv van (meg egy pár már alig létező nép/törzs), amiben ezt a csodálatos érzést egy szóval ki tudják fejezni.

SZERETELEK: ebbe benne vagyok én, aki szeret; te, akit szeretek; és maga a szeretet is ugye.

Ma egy egészen aprónak tűnő, de tanulságot hordozó esemény történt velem. A boltból hazafelé menet már sötét volt, és nem találtam a táskámban a bejárati ajtó kulcsát. Panelben van az albérlet, így a lenti bejárati ajtó közös. Egyébként most lakom először tartósan panelben. Meglepetésemre egy idős bácsi beengedett, látta, hogy hiába kutatok a táskámban, nincs meg a kulcs. Nekem ez azért szokott feltűnni, mert kevésszer tapasztalom, nagyon kevésszer, hogy olyanok nyújtanak akár apró segítséget is, akiket nem ismerek. Pedig én azért próbálok.

Kedves Önmegvalósítók és Mindenki, aki olvassa! :)

Olyan érdekes az élet:) Pont most beszélünk itt a feltétel nélküli szeretetről,és mit találok ugyanakkor a postaládámban? Ez ugyan egy ezoterikus megközelítés,de engem mindig lenyűgöz ez a szinkronicitás
ami kezdettől fogva kísér ezen oldalon:) Hogy ugyanazt a dolgot, amivel épp itt foglalkozom, ugyanakkor több helyről is megkapom:) Ezek számomra egyfajta megerősítések, mert nem hiszek a véletlenekben.

Ezt kaptam:

,,SORSFORDÍTÓ NAP 2011

2011. 11. 11-én ismét nagy erők mozdulnak meg a világon mindenütt.

Úgy határoztam, hogy elkezdem ezt a blogot. Leginkább nekem jó az, ha valahol rendszerezni tudom a dolgokat, amik a lelkivilágomban történnek, de talán másoknak is segítek vele.

Ez most másképpen fáj. Nem úgy, ahogyan szokott. Ismét a szennyes város esős árnyai telepedtek reám, s valami új árnyékot hoztak. Leírni is nehéz már. Egyre nehezebbek a betűk a nyelvemen és az ujjamon is. Mintha feledném a kifejezéseket és nem tudnám magyarázni az érzelmeket. Mintha egyre jobban távolodnék a szavaktól, s valami egészen más, jelenleg még ismeretlen nyelven, csak így át paszíroznám az érzéseket beléd. Vajon hogyan bírnánk, ha szavak nélkül élnénk, s csak át át lökdösnénk érzelmeinket a másikba. Vajon elbírnánk? Talán jobban megértenénk egymást, és egyszerűbb lenne ez az egész.

Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Tartalom átvétel