Szia Michaelita!

Milyen kedves, hogy nem feledkeztél meg rólam!:)

Képzeld, annyira húztam-nyúztam volna az indulás időpontját, hogy a végén még aznap este vonatra ültettem a gyerekeket! Így kaptak + egy napot. Első este sírdogált utánam a kicsi fiam, aztán másnap már nem. Elég sok helyre elmentek, minden új volt számukra, úgyhogy estére ágyba zuhantak.

Mindent összegezve nagyon jól sikerült a kirándulásuk, édesanyámék nagyon boldogok voltak, abban a szörnyű hőségben még a papa is velük tartott / ő anyukám második férje/, pedig súlyos asztmája van. Nem volt semmi baja, jött-ment velük, sokat nevettek, olyan dolgokat csináltak, amit már ezer éve nem...

Én igazából akkor nyugodtam meg, amikor szálltak le a vonatról itthon. Nagyon hiányoztak az én kis csibéim. Párom nem szólt egy szót sem, mindig lefoglalta magát valamivel, esténként sétáltunk, tudtam, hogy azt érzi, amit én.

Másnap mondta anyukám, hogy talán jobban elfáradtak, mint a gyerekek!:) Szeretettel váltak el, semmi baj nem volt, nem kellett senkit fegyelmezni. Augusztusban még visszamennek pár napra.

Olyan szeretetet éreztem meg édesanyám felől, hogy hihetetlen. Úgy érzem, végre kezd teljesen rendbe jönni a kapcsolatunk. Így, 40 év után ideje is már. Nem haragszik, én nem haragszom. A lényeg ezentúl a MOST, ezt sikerült tisztáznunk. Az, ami volt, nem hiába volt. Sok mindenre megtanított, ahogy őt is. Szeretem.

Igen, hallottuk már ezt a verziót, csak nem állja meg a helyét. A terület tulajdonosa megbízható ember. A terület tulajdonosa és a hely megtalálója nem ugyanaz a személy.

Tegnap mentem a gyerekekkel a kertbe, előtte hallottuk, hogy szirénázva jön a rohamkocsi a lakótelepünkre. Aztán láttam, ahogy a szomszéd gyerekek szaladnak visszafelé, mondogatják: meghalt, meghalt...Abban az épületben lakik egy nagyon beteg asszony, azt hittem, róla van szó. Aztán megláttam a barátnőm unokáját külön a többiektől, hogy remeg, sír. Ahogy meglátott, odaszaladt és a nyakamba roskadt: "mama nagyon rosszul van". Kit hívjunk fel drágám? "Anyut". Anyja nem vette fel. Hívtam az apját, mondtam neki, mi van, ő erre: "már nincs rosszul, meghalt". Mintha fejbe vágtak volna!!! A mentőorvosnő odajött hozzám, hogy vigyázzak a kislányra, mert összeomlott. Nem tudtam, mert kitépte a kezemből magát és elszaladt. Az egész délelőttöm rohadt volt, aztán délutánra hatalmas nyugalom járt át. Este elköszöntem tőle, és megígértem neki, hogy segítem az árváit.

Hirtelen szívhalál. Már órák óta halott volt, mire megtalálták.

Mostanában már elég nyugodt voltam, mondom, tegnap délután is, de a mai megint egy rohadt nap. Egyik szorongásos roham a másikat követi.

Valaki azt írta az egyik blogban, hogy a gyász nem más, mint önsajnálat. Hát persze, hogy megijed az ember, amikor ilyen hirtelen távozik valaki, ilyen fiatalon, mindenféle krónikus betegség nélkül...

Fejem, mint a méhkas. Egész délelőtt esett, most már süt a nap, takarítok, főzök, ha felszárad odakint, viszem le a kicsiket bringázni tanulunk, meg szervezem amit szervezni kell, próbálom magam lekötni. A párom nem tudom, hogy bírja ezeket feldolgozni, mert qrva szót nem szólt tegnap sem, igaz, ő rengeteget találkozik a halállal, de pontosan tudja, engem mennyire megvisel, erre még lapáttal rakja az ideget rám, ha esik az eső, azért, ha meg nem, akkor azért...

Nehéz...

Sajnálom, mert egy kiváló útitársat veszítettem el, együtt érzek az árváival (szó szerint árvák maradtak), ugyanakkor érzem - és ez lehet nagyon hülyén hangzik - , ez az eset óriási fordulatot hoz az életembe. Tegnap szinte éreztem, hogy itt van, nagyjából értettem is, mit üzen. Család-békesség-szeretet. Ő ebben példamutató volt nagyon sok ember számára. Nagyon szeretem.

Erdélyország. Csodaország. Akárhányszor megyek, ha beérek Hargitába, érzem, otthon vagyok. Hazatértem. Minden szépet, jót, csodát Erdélynek köszönhetek...Biztosan éltem már ott, ezt tudom!

Szólj, ha menni akarsz, szívesen segítek.

Egyébként debreceni vagyok/voltam.