Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Kedves emberek!

Tanácstalanságom miatt fordulok hozzátok, hátha tudtok okosat mondani. Igazából ez nem egy új téma, de fontos, és mindig aktuális.

Van egy visszatérő érzés, a létbizonytalanság, ami végigkíséri az életemet. (persze tudom mindenkiét..)
Ez van hogy enyhül, és van hogy nem is érzem - de akkor is visszatér. És jelenleg olyan erős hogy nagyon fáj. Olyan mintha kilöktek volna a semmibe és egy örvényben léteznék és forognék, szörnyű. Egyfajta otthontalanságot érzek.
Felsorolom mi lehet ennek a gyökere:

-eleve a létezés, az anyagi síkon, és hogy ezt nem tudom elfogadni..

Ha hiszünk abban, hogy minden döntés helyes, akkor az önbíráskodás is az? Szabad-e nevelő célzattal atyai pofont adni? Jár-e ezért megtorlás, vagy ez is bekerül a körforgásba? Akik jól elagyabugyálják egymást, az szükséges? Mindenképpen kell az életünkbe az erőszak? Hogyan lehet enélkül élni?

Sokan küszködünk ma anyagilag. Szinte mindenhol, és minden beszélgetés témája előbb utóbb itt köt ki.
Nem rég egy elgondolkoztató írást olvastam erről a maiige.hu-n.
Gondoltam megosztom veletek, mert annyira, de annyira elegem van már abból, hogy ezoterikus körökben mindenhol csak azt hallom, hogy a pénz nem lehet cél.
Én sem azt gondolom, hogy gyerünk, mindent bele, ,,mások hátán előre”, és hogy csak ez a fontos, de tényleg fontos. Nem tudom hogy mi a véleményetek erről az írásról, de nekem tetszik.

,,A bevételt biztosító éveid korlátozottak, tehát ne pazarold el őket!

ATT00001.jpg

Mennyire tartjátok fontos tulajdonságnak életetekben a bátorságot?

Mit gondoltok melyik életterületen előny és hol hátrány a bátorság?

Van-e különbség férfi vagy női bátorság között?

Az egyik újdonsült ismerősömmel beszélgettem a családfelállításról, és látom, hogy ingatja a fejét, forgatja a szemeit, néha meg csak úgy néz ki a fejéből. A monológom végén megkérdeztem, mi a véleménye. Azt mondta, most már magyarázatot talált néhány problémára.
Ezután az eset után gondoltam arra, hogy egy-két témában, különböző könyvből idézek, hátha ez a fajta nézőpont segít másoknak is megvilágosítani egy pár helyzetet.

És ha már Valentin-nap, kezdjük a párkapcsolattal:

Egy álom, vagy inkább érzés ami mindig visszatér…. éreztem, tudtam, hogy a szobámban az ágyban fekszem, hirtelen mégis egy hídon találtam magam és azt láttam, hogy a víz egyre emelkedik…tudtam, hogy most meg fogok fulladni, most megfulladhatok….egyrészt féltem, másrészt tudtam, hogy ez csak álom, most megfulladhatok …. és mégsem mertem, mintha nem mernék meghalni….felébredtem….

"Ha már nem törekedsz a tökéletességre, akár meg is hallhatsz!" - hallom a Kés alatt című amerikai sorozat első epizódjában ezt az elgondolkodtató mondást.
Szerinted is így van? Törekednünk kellene a tökéletességre?
Egyáltalán, el lehet érni a tökéletességet?
És ha igen, akkor érdemes küzdeni érte? Nem lenne egyszerűbb elfogadni a tökéletlenségünket?