nem értek egyet, mégpedig azzal, hogy minden döntés helyes. Azt mondom inkább, minden döntés teljes mértékben tükrözi az adott személy tudását, érzelmi állapotát, energia szintjét.

Az agresszió természetes, hiszen a természet alapelve. Az agresszió létét el kell fogadni, ás amikor megérünk rá meg kell haladni. Érteni kell miért létezik.

A növény azzal, hogy életteret használ, ezt egy másiktól veszi el. Elveszi, mert van rá képessége. Életképesebb. Az állatvilágban a ragadozók a beteg, mutáns, legyengült állatokból táplálkoznak, ezzel fenntartva a rendet, hogy az életképesebb maradjon életben.

Nekünk embereknek az a feladatunk, hogy meghaladva az állati megoldásokat, szocializálódva először a közösség értékrendjét elfogadva alárendeljük magunkat a közösség értékrendjének. Ha ez jól megy eljön az az idő amikor teljesen le tudunk mondani a szabad akaratunkról és eggyé válunk Istennel.

Minden, amit problémának érzékelünk, az belőlünk fakad, három okra vezethető vissza.

Akarás, egóból.
Elutasítás, egóból.
Tudatlanság, annak a nem tudása hogy minden élő így mi magunk is azonosak vagyunk Istennel.

Az önbíráskodás a legalsó szint. A második szint, amikor a törvényes rendre, az emberi közösség egyezményesen kialakított értékrendjére rábízzuk az ítéletet. A harmadik szint az igazság, a karma ismerete és elfogadása, tehát a büntetést rábízzuk a karmára.

A karma törvénye nem jelenti azt, hogy emberi igazságszolgáltatás vagy akár önbíráskodás szükségtelen dolog. A karma kiegészíti ha kell ezeket és ha kell felülírja.

Bármilyen más életterületen is az a helyzet, hogy indulatoktól elvakulva lehetetlen jó döntést hozni. Fokozottan igaz ez az önbíráskodásra. A karma tanítása pedig az, hogy előállít a sors ebben vagy a következő leszületésben egy olyan élethelyzetet, ahol a büntető és a bűnös helyet cserél. Teszik ezt újra és újra, karmakör szerint. Egészen addig amíg az egyik résztvevő el nem jut a magasabb szintű megoldás alkalmazásáig. Tehát vagy elkerüli a bűn elkövetését, vagy lemond a büntetés saját kezű végrehajtásáról.

A vendettából kilépés magas szintű spirituális tett. Alapja hogy elfogadom azt, hogy minden ami a jelenben megtörténik velem, karma. A saját életemben minden egyes dolognak, ami nem ment le a torkomon, utánanéztem és megtaláltam a legelső olyan történetet, ahol bizony én követtem el a tévedést, bűnt. Sokszor több életen át rajzolódik ki a történet.

A teremtés kezdte óta fejlődünk és keressük a hazavezető utat. Ennek egyik állomása az, hogy felismerjük, hogy az erőszak mentesség létezik, egyetlen módon érhető el, ha elfogadjuk Isten akaratát, és alárendeljük ennek a sajátunkat.

Az erőszak egy eszköz az akaratunk érvényesítésére. Ennek használatára általában akkor kerül sor, ha már más eszközzel nem tudjuk elérni az akaratunkat. Az akarat érvényesítésre ott lenne még az érvelés, a meggyőzés, a manipuláció, ... a türelmes kivárás : )))
Azonban ezek egyike sem sokkal jobb, mint az erőszak, hiszen mindegyik erőszakot tesz az élet útján, az áramláson, mert nem látja, hogy mi az ÚT, vagy nem akarja annak alávetni magát.

Ha az erőszakot kezelni akarjuk, akkor előbb-utóbb az akaratot kell kezelnünk, ami pedig az út nem tudásából vagy az elutasításából fakad. Az elutasítás is abból ered, ha az ember nem látja be az út teljes értelmét, mert még nem ért benne minden részletet, vagy mert ragaszkodik egy saját korábbi tervéhez.
Bárhogyan is, az ÚT nem tudásából születnek ezek a tévedéseink, ragaszkodásaink, amelyek aztán megszülik az ego törekvését, az akaratot.

Az életben minden erőszak tevő és elszenvedő ezt a leckét tanulja, és ha tudatos lenne akkor azt is felismerné benne, hogy a megjelenő erőszak csak az útról letérést jelzi.
Aki az útján van és ebben tudatos, az nem ad és nem kap erőszakot.
Ebben látszólag van egy kivétel, ami valójában nem is kivétel, mégpedig:
Amikor valaki az útján van, de még visszaáramlik hozzá egy korábban elkövetett erőszak-tettének a karmikus hatása.
1. Ebben az esetben az illető még nincs teljesen a helyén, mert ha ott lenne, akkor nem lenne szükség erre a visszaáramlásra, így az meg sem történne.
2. Ugyan visszaáramlik hozzá, de mivel tanult belőle, így már ellenállás nélkül befogadja azt, vagyis Ő azt már nem is erőszaknak éli meg, hanem csak egy változásnak, amelybe képes tökéletesen belesimulni.

Akkor hadd mondjak el egy történetet. Adott egy férfi és egy nő. A férfi gyakran látogatja a kocsmákat, ahonnan erősen alkoholos állapotban tér haza. A nő ezt megsokallja, és egy idő után minden hasonló esetben jól elveri a kedves férjét. Ezt addig folytatják, míg a férfi belátja, mégsem ildomos az, hogy a felesége megtorolja a hibáit, hát gondolkodni kezd és úgy véli, jobb volna a rendszeres kocsmázást beszüntetni. Az illető végül jó útra tér, leszokik az iszogatásról.
Ismerek még hasonló, pozitív végkicsengésű történeteket.
Ha azonban a fentiek alapján gondolkodom, nem lett volna szabad erőszakot alkalmazni. Márpedig anélkül valószínűleg nem állt volna be a változás.