Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

A liturgia, ahogyan a sírig eljut, az én szempontomból, most nem annyira lényeges. Nem az a gondom, hogy hogyan jut el a test a sírig.

A gondom az, hogy miként támad fel?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a meghalás folyamata, és abból a folyamatból, vissza lehet-e fordulni a mi anyagi világunkban?

Az m1 tévécsatorna műsorától vettem kölcsön ezt a kérdést:
Hogy érzed magad, amikor jól vagy?

- „Indulj már!” – üvöltenek rám. Megpróbálom mozdítani a jobb lábam, nem megy. A balt, de az se sikerül. Lepillantok a lábamra, hát látom, hogy térdig be van betonozva.
- „Szeress, ölelj meg!” - kérik kedvesen. Mozdítanám a kezem, de ólmos súlyok húzzák lefelé.
- „Nyugodj meg!” – mosolyognak rám.
- „Jó.” – egyezem bele, de eközben kalapáló szívem majd kiugrik a helyéből.

- „Nem is hallod, amit mondunk!” – szűrődik a szemrehányás valahonnan a távolból.
- „Dehogynem!” – kiabálom, hogy túlharsogjam szívem zakatolását, de senki nem figyel rám.

home-taping-is-killing-musi.jpg

Kultúralopás, avagy a szerző jogok meggyalázása?

Elolvastam egy régebbi fórumtémát: Mi számít lopásnak? címmel. Már korábban foglakosztat ez a téma, de nem akartam a hozzá szólni (mert a weblapon ez már lerágott csont).
Mivel sok kérdés merült fel még így is bennem, úgy döntöttem, hogy nyitok egy új topikot, részben folytatása az előzőnek, részben kiélezve, két konkrét témára, a letöltésre, és az antikvár kereskedésre. Örülnék, ha a következő pontokhoz hozzászólnátok, és új szempontokat is feltárnátok.

bicikli.JPG

Kedves ismerős és ismeretlen barátaim!

Én bizony gyakran beleesem abba az élethelyzetbe, vagy hibába (?) hogy hajlamos vagyok lehúzni vagy alulértékelni saját képességeimet, viselkedésemet, reakcióimat szinte állandóan figyelem és hát gyakran megállapítom, Kriszti bizony te még nem vagy sehol.
Ezt csak azért írtam előlegbe, mert a mai nap a következő dolog történt és kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Szeretném Veletek megosztani azt a tapasztalatot,kérdést amit mostanság látok az embereken:

Szóval az a meglátásom h sok ember nem tudja "hasznosan" tölteni a szabadidejét. Gondolok itt arra hogy pl.: netezés, playstation-özés, kocsmába járás, kártyázás, tv nézés ...stb.

Hihetetlen h rengeteg embernek ennyiben kimerül a "szórakozása",időtöltése!!!!!!

ugras.jpg

Régebben olvastam a Dale Carnegie: Sikerkalauz mindhárom kötetét. Szerintem érdemes elolvasni, bár sok olyan gondolat is van benne, amit nem osztok. A Stressz kezelési része szerintem nagyon érdekes és jó. (2. kötet).

dobokocka.jpg

Pakolgattam itthon a lomjaimat és találtam az egyik dobozban egy kőből faragott mécsestartót, benne két dobókockával. Eredetileg nem tartoztak össze, de már évek óta együtt tároltam őket, így minden költözésemnél találkoztam velük.

Éppen ideje, hogy előkerültek, mert most legalább lemérhetem magam dobókocka dobásban is!
Vajon a kockák befolyásolására valóban képesek vagyunk, vagy csak a szerencsén múlik, hogy hanyasat dobunk? A parapszichológusok szerint vannak, akik képesek előre meghatározott értékeket a statisztikailag hihetőtől gyakrabban kidobni. TalánNekem is sikerül!

Kedves Barátaim!

Bevallom, az elmúlt időszakban jó barátom lett a depresszió. Nem olyan mély szinten, csak egy picit, bár ezt talán csak egy szakember tudná megállapítani. Az ember erre általában nem büszke és igyekszik elrejteni mások elől rossz érzéseit, mind a családjában, mind a környezetében.
6 éve vagyok már itthon a gyerekeimmel és nem mondom, hogy rossz velük, de most már néha sok és változtatni vágyom.

Számos spirituális módszertan alkalmazza a beavatást, amellyel a Mester egy magasabb tudatossági szintre emeli fel a tanítványt. - ha jól tudom.
De pontosan hogyan is működik a beavatás? Mi áll a rituálé mögött?
Szabad-e ilyet használni? Nem kikerülése ez a természetes fejlődésnek? Nincs valami hátulütője?
Sokat hallani beavatástól megőrült tanítványokról. Nem veszélyes ez?
Miért választják ezt az utat az emberek? Szerinted?

Neked volt már beavatásod? Mit gondolsz a beavatásokról?

Vajon megfelelő-e a férfiak szexuális teljesítménye, tudása, intelligenciája?

Kellene-e fejleszteni, ez irányba tanítani a teremtés koronáit?