Hadd legyek ma gyenge | Önmegvalósítás.hu

Hadd legyek ma gyenge

Kedves Barátaim!

Bevallom, az elmúlt időszakban jó barátom lett a depresszió. Nem olyan mély szinten, csak egy picit, bár ezt talán csak egy szakember tudná megállapítani. Az ember erre általában nem büszke és igyekszik elrejteni mások elől rossz érzéseit, mind a családjában, mind a környezetében.
6 éve vagyok már itthon a gyerekeimmel és nem mondom, hogy rossz velük, de most már néha sok és változtatni vágyom.
Hiányzik egy kicsit a sikerélmény az életemből, régen, amíg dolgoztam, a munkámra általában büszke lehettem és ha anyagilag nem is, de erkölcsileg mindig megbecsülték és elégedettek voltak velem. És a helyzetemből adódóan mostanában kevesebb ilyen ingerület ér, ami picit hiányzik. Persze tudom, hogy ahhoz, hogy ez ne hiányozzon, az önértékelésem kellene rendbe rakni, mert ha ez rendben lenne, akkor nem kívülről várnám a megerősítést, az elismerést. Amin dolgozok is lelkesen, önszeretet-meditáció függő lettem. :-)))
De mégis, az ember vágyik alkotni és vággya a környezet elismerését, hiszen normális esetben ezért dolgozunk, ezért alkotunk (mármint nem kizárólag a pénzért), ezért írnak az írók, ezért költenek a költők, illetve nem csak ezért persze, mert valahol öröm az is, ha másoknak hozunk 1 pillanat boldogságot azzal, amit megalkottunk.
Jártam egy ideje pszichológushoz egy budapesti tanácsadó irodába, mert a sok rendezetlen dolgom közepette a legsúlyosabbnak a gyerekeimmel való kapcsolatomat éreztem, egyszerűen nem bírtam velük lenni túl sok időt. Szóval egy szenvedés volt számomra az anyaság és ebben (is) éreztem, hogy változnom kell. Egy kínszenvedés volt pl., ha mesét akartam nekik olvasni esténként, mert érezték a belső ellenállásom és inkább tévében akartak mesét nézni. Megértem őket. Na mindegy, most vége lett a kezelés sorozatnak és jelentem a gyerekeimmel való kapcsolatom nagyon-nagyon sokat javult. Annyira gáz volt, mert pl. nem bírtam őket elaltatni és volt, amikor a nagylányom 4-5 üveg kakaóit ivott meg, mire álomba merült. Na és ahogy rendeződtem belül, úgy kezdtek elsimulni az itthoni problémák kívül is a gyerekeimmel, azt hiszem belerázódtam az anyaságba valamennyire, a kislányaim 1 pici üveg kakaót isznak meg este, a tévéről teljesen leszoktunk és most már kérik az esti mesét.
Ezt csak azért írtam meg, mert az utóbbi időben el kezdtem írogatni rövidebb-hosszabb verseket és tegnap búcsúzóul írtam a pszichológusomnak egy verset és beleírtam tulajdonképpen a segítségével elért eredményeket és nagyon örült ennek a kis versnek. /Persze melyik pszichológus meri megmondani a paciensének, hogy a vers szar, bár őszintének tűnt a lelkesedése. :-)) / Ezeket a kis költeményeimet én inkább rímelő soroknak hívom, mert nem tudom, beleférnek-e a vers kategóriába.
Szóval engedjétek meg, hogy most gyenge legyek és szánalmas és kitegyem ide ezt a verset, mert ennek a kedves hölgynek, aki sokat segített nekem, nagyon tetszett és mivel Szabox szárnycsapásait is nagy szeretettel és bátorítással fogadtátok, gondoltam én is megosztok veletek egy picit önmagamból ezzel a kis költeménnyel, ha esetleg rossz is, akkor meg pláne.
És kérlek bocsássátok meg, hogy ezen a módon próbálom begyűjteni azokat a szeretet- és elismerés morzsákat, amit még nem mindig tudok megadni önmagamnak és ezért most itt próbálkozom. Tehát bocsássátok meg gyengeségemet és talán szánalmasságomat.

Szeretettel: Kriszti

És íme a költemény:

DEPRESSZIÓ

Anya lettem, szobámban illatozó virág,
Mégis hirtelen bezárult, zord lett a világ!
Hangulatom borongós, gyermekem sírós,
Ó ha ezt mondta volna a Delphoi jós!!!

Úgy éreztem, lelkem őrülten fáj,
Ellenem fordult az egész világ.
Az életkedvem elbújt, megszökött,
Semmiben nem találtam igazi örömöt.

Azért van, amiért jó a depresszió,
Legalább olvad rólam a fölös kiló.
Életem és létem céltalannak tűnik,
Könnyem ok nélkül is egyre csak hullik.

De meghallgattatik végre a sűrű fohász.
S feltűnik egy kedves lélekgyógyász.
Ki megláttatja újra velem a napfényt,
Csillogni életem hullámzó tengerén.

Egyre több időt tölt bennem a fény,
Felsejlik bennem egy halvány remény.
Mosolyog gyermekeim csillogó szeme,
Esténként felcsendülhet végre az esti mese.

Nem rég még nem leltem a lelki békém,
Pedig csak hiányzott a sikerélmény.
Életem nem éltem és élem többé hiába.
Ismét mosolygok erre az édes-bús világra.

Elillan szépen a búskomor hangulat,
Keresem újra értelmét sorsomnak.
Napsugár melegít, lágy szellő simogat,
Meglelem talán önnön magamat.

Beküldte: | 2010. okt. 21. csütörtök - 19:25

Hozzászólások

15 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
Olvastam
2010. október 21. csütörtök, 19:59 | Domoszlai Katalin

egy történetet, egy tanárnőről. Azt a feladatot adta az osztályának, hogy mindenki írja le, osztálytársakként külön-külön milyen jó tulajdonságokat lát és szeret a másik gyerekben. A papírokat gondosan összevetette, és minden egyes gyerekről összeállt a lista, utána lemásolta és kiosztotta név szerint. A legtöbb gyerek nagyon meglepődött, mennyivel több jót láttak benne a többiek, mint amennyit ő gondolt magáról. Magukkal hordták hát ezt a listát és nehéz időkben erőt merítettek belőle.

Jó úton vagy, Kriszti. Remélem a többiek is csatlakoznak a jó tulajdonságok összegyűjtéséhez.

Szóval, szeretem Krisztit, mert nagyon őszinte és nyílt, mély érzésű és szeretet teli. Szeretem a dinamikus egyéniségét, a lelkesedését.

És Ti?

Kriszti
2010. október 21. csütörtök, 20:14 | Hiteles06

Azt szeretem Krisztiben, hogy rendkívül összeszedett és maximalista minden helyzetben (ő javította az önéletrajzomat:), és bár rossz anyának gondoltad magad, bevállaltad a pszichológust a gyerekeidért, és törekszel a tökéletességre!

tvir képe
Én nem ismerem Krisztit, de nem úgy tűnt, mintha valamiféle
2010. október 22. péntek, 13:14 | tvir   Előzmény

Én nem ismerem Krisztit, de nem úgy tűnt, mintha valamiféle kötelességtudatból ment volna el a pszichológushoz. (ami valahol szerencse is, mert szerintem a kötelességtudat nem töretlenül pozitív, legalábbis én próbálom kicsit visszavenni magamban, egyelőre kevés sikerrel..;)

Nekem sokkal inkább úgy tűnt, hogy a gyerekei iránt érzett szeretet motiválta és nem egy tökéletességre való törekvés.
Persze ezt csak gondolom, hogy mi motiválta, ő tudja.

jaguar képe
jóbarát..
2010. október 21. csütörtök, 21:39 | jaguar

"Bevallom, az elmúlt időszakban jó barátom lett a depresszió." - nekem ő inkább egy nagyon régi, nemkívános, mindigvisszatérő - hát inkábbcsak úgymondom - ismerős.. aki, ha kicsit is nem figyelek, mindjárt ott is terem mellettem.. és magábaszippant, mint egy örvény. de azt nem értem, hogy hogy csinálod azt a részét hogy "legalább olvad rólad a fölös kiló" közben. nekem épphogy inkább a semmitevésről, unatkozásról szól ez az állapot. hogy nincs mi lekössön. és akkor bármi, akár egy jó kaja feldob ideig-óráig. vagy berúgni, jó bortól, egyedül, még az is nagyon fasza. energiahiányos állapotról szól ez valahol mindig, arra már rájöttem. de hát ennyiből kell hogy álljon az életünk akkor, hogy folyamatosan energiák után vadászni ilyen-olyan módon? hogy mindig legyen utánpótlás? és ha lusták vagyunk ahhoz is?

Szia, Na azért nem vittem túlzásba a fogyást, kb. 1 év alatt
2010. október 22. péntek, 19:17 | jessica73   Előzmény

Szia,

Na azért nem vittem túlzásba a fogyást, kb. 1 év alatt ment le 10 kg. Azt hiszem úgy csináltam, hogy nem egészen tudatosan más függőséget választottam magamnak, mert már éreztem, hogy hiába eszem, nem leszek jobb hangulatban. Meg éreztem, hogy nem azért eszem, mert éhes vagyok. Megvizsgáltam, mik azok a dolgok, amik töltenek, s rájöttem, hogy pl. a zenehallgatás, a tánc, az ének, s persze a spirituális önfejlesztés mennyivel jobban töltenek, s bár nem azt mondom, hogy abszolút kirángatnak a mély energiahiányos állapotból, de hosszabb ideig tart a hatásuk, mint ha kajálnék. Szóval nem volt ebben semmi erőltetés, szándékos szemléletmódváltás, egyszerűen csak jött magától. És hozzá kell tennem, hogy még nem olyan látványos ez a fogyás, tehát van még mit leadnom, de nem izgulok, majd az is "leolvad" idővel. Tisztában, hogy sosem leszek mondjuk Claudia Schiffer, de őszintén mondom, nem is szeretnék. Kezdem magam jól érezni magam a bőrömben.

Engem is meghatott az őszinteséged Kriszti.És pszichológus
2010. október 21. csütörtök, 22:15 | Éva.

Engem is meghatott az őszinteséged Kriszti.És pszichológus nélkül is nagyon jól ismered magadat.
Kitárod elénk a ,,gyengeségedet '' is,és nem hagyod annyiban a dolgot.
Én ezért csak őszintén becsülni tudlak.

Sziasztok ifjbirkmayerlászló vagyok
2010. október 22. péntek, 0:54 | ifj.birkmayerlászló

Én is az voltam gyógyszereket is szedtem 6 évig nagyon szemét dolog,
aztán miután leáltam a gyógyszerekkel már nem én voltam.

tvir képe
szerintem nyugodtan engedd meg néha magadnak ;)
2010. október 22. péntek, 13:11 | tvir

Szerintem is nagyon nagy dolog, hogy felvállaltad ezt előttünk.
A leírtakból egyértelműen látszik, hogy átlátod a problémát, és látod a megoldást is. Ennek ellenére, szerintem nem baj az, ha az ember néha szakember segítségét is kikéri.
És amit még nagyobb dolognak érzek, hogy még a nehéz pillanataidban sem vesztetted el a dolgok tiszta megítélését, mint pl. hogy gyerekeid azért nem akarják a mesét hallgatni, mert érzik az ellenállásod. (és nem őket okoltad, hogy TV-t akarnak nézni. Ez is nagy dolog...)

Bár még nem vagyok anya, elég jól bele tudom képzelni magam a helyzetedbe... (Talán mert én más miatt voltam kicsit elszigetelve az emberektől, szintén munka nélkül..)
Gyanítom, hogy rengeteg kismama éli át ugyanezt. (Talán ha lenne egy ilyen fórum, egymásnak tudnátok tanácsot adni.)

Nekem tetszett a versed, mert jól leírja, mi ment végbe benned. És ez is egy alkotás, ami talán megbecsülést ad magadnak.
Nem tudsz valamilyen munka jellegű tevékenységet, vagy akár valami alkotó hobbit bevállalni a gyerekek mellé, ami önbecsülést, másfajta kihívást ad?

A topik címével kapcsolatban pedig én azt mondanám, hogy legyél, engedd meg magadnak néha, hogy gyenge legyél. Nagyon fontos a pozitív gondolkodás, de szerintem az még nem azt jelenti, hogy le kelljen tagadni az érzéseinket.
Legalábbis magamból kiindulva, mikor nekem is letargikus hangulatom van, sokkal igazabbnak, hatékonyabbnak érzem, ha egy középutat követve, egy kicsit megengedem magamnak, hogy belemerüljek ebbe a letargiába, esetleg még egy kevés önsajnálat is párosul hozzá (ami önmagában nem jó, de ha közben ráébreszt valamire, akkor még hasznos is lehet), aztán mintha erőt adna az, hogy ezt megengedtem magamnak, könnyebb kimászni belőle.
Míg ha soha nem engedném meg, csak egy düh lenne bennem, hogy nekem még ezt sem lehet.;)

Köszönöm Tvir, már egyre többször engedem meg magamnak, hogy
2010. október 22. péntek, 19:32 | jessica73   Előzmény

Köszönöm Tvir, már egyre többször engedem meg magamnak, hogy gyenge legyek. Verának igaza volt abban, hogy talán tényleg túl sokszor törekszem tökéletességre, bár ő ezt jó tulajdonságként akarta nekem felhozni, de én is igyekszem levetkőzni a maximalizmusom.
A blog címe inkább azt akarta jelenteni, hogy ezt így, nyilvánosság előtt még nem igen vállaltam fel, tehát ezért is jött ki belőlem, hogy igen, ezt is el kell kezdenem, a külvilág előtt is vállalni, hogy igen, most a "fent és lentből" inkább a lent van túlsúlyban, ami persze nem jelenti azt, hogy ez így is marad. Elfogadom, amennyire tudom, hogy most ennyi telik tőlem.
A munkával kapcsolatban még van is ötletem, hogy mit kéne csinálni itthon, hogy esetleg pénz is legyen belőle, de rájöttem, hogy a sikerélményen kívül még egy nagyon fontos dolog hiányzik nekem: és ez az emberekkel való kapcsolat. Vágyom, hogy kimozduljak és most nem itthon akarok dolgozni. Nem számoltam a mérhetetlen szabadságvágyammal, amit sajnos éveken át elnyomtam magamban, nem akartam észrevenni, hogy bennem van. Most kezdek csak szembesülni igazi önmagammal, rájöttem, hogy teljesen más vagyok, mint amit eddig gondoltam, és ahogy mászogat elő ez az új Kriszti, abban bízom, hogy előbb-utóbb nem csak a vágyaim lesznek nyilvánvalóak, hanem a cél is, amelyhez ezek a vágyak tulajdonképpen elvezetni akarnak.
Szóval most már én is megengedem magamnak, hogy gyenge legyek és azt gondolom itt volt az ideje, hogy egy picit ezt elkezdjem a külvilág előtt is vállalni. Szóval, lazulok-lazulok, csak szét ne essek. :-))

Szeretettel: Kriszti

Michaelita képe
hadd legyen
2010. október 23. szombat, 10:10 | Michaelita

Szia Kedves Kriszti!

Jól tetted, hogy kiírtad magadból a problémásnak megélt dolgokat.
S én is azt tudom tanácsolni, hogy engedd meg magadnak, hogy legyél néha gyenge, szomorú, vagy ami éppen jön belülről, hisz az is Hozzád tartozik.

Néha rám is rámtörnek ilyen szomorú, depresszív napok, de ha átélem, akkor nyomukban az öröm, az életvidámság is megjön (még ha csak átmenetileg is).
Végül is ennyi év alatt annyi minden történt már az életemben, annyi szerettem meghalt vagy más okból nincs mellettem, hogy ezt a sok elszakadást, elengedés valahogy meg kell gyászolni, ki kell "szomorkodni" magamból. Ha a közelemben lévők viselkedése váltja ki belőlem a szomorúságot, akkor pedig még inkább érthető a dolog. Szóval megpróbálom megérteni és elfogadni azt, hogy ilyen hangulataim is vannak, s szeretettel magamhoz ölelem, ez is sokszínű énem egy része.

Ha a szomorúságon túl vagyok, és már képes vagyok arra, hogy újra ténykedjek (főzzek, takarítsak, kertészkedjek) akkor pedig tudatosan fordulok az élet apró örömei felé, úgy hogy megállok szemlélődni, nézelődni, hallgatni, a madarak csivitelését, a bogarak járását, a szellő rezdülését, a frissen takarított szoba illatát, a frissen főtt paprikáskrumpli színeit és ínycsiklandozó illatát, a frissen ültetett virágok szépségét, vagy bármit aminek a lelkem örül.
A lényeg, hogy megpróbáljam, hogy ne akkor tegyek dolgokat amikor kell (kötelező), hanem, amikor jól esik.
Amikor "kell"-ből teszem, mert szükséges, akkor minél egyszerűbben és gyorsabban elvégzem, hogy essünk túl rajta mielőbb, amikor kedvem van hozzá, akkor meg szeretettel elidőzöm felette, s az sok erőt, örömöt tud adni. (Próbálj meg ráérezni és rákapni minél többször a második ízére, erejére)

Katinak igaza van, segítő lehet, hogy írunk Neked is! Jó ötletét díjazom és csatlakozom.

Drága Kriszti! Szeretlek Téged, úgy ahogy éppen itt vagy! Csodálatos az őszinteséged, a bátorságod, nagyszerű a hozzáállásod, hogy megosztottad velünk, azt ami belülről foglalkoztat.
Nagyszerűek azok a képességek Benned, amik segítenek, hogy az élet által eléd tett próbákat felismerd és megoldd.
A "gyes-fóbia" nem egyszerű dolog, de Te jól elboldogulsz vele (én kevesebb ideig bírtam otthonmaradni a gyerekemmel).
Én tudom, hogy nagyszerű, figyelmes anya vagy, aki szereti a gyermekeit és a gyermekeid is nagyon szeretnek Téged. Nagyszerűen csinálod, hogy tudatosítani tudod a gyermekeid reakcióiból a Rád vonatkozó felelősséget (meséléskori ellenállásuk)
Előrevivő dolog, hogy kreatív alkotó tevékenységre - versírásra - szántad magad, jól csinálod, csak így tovább!
Őszintén kívánom, hogy bátran és kitartással tudd folytatni az eddig is jól csinált dolgokat és állj meg néha, hogy megnézhesd, hogy mi az ami az elértekből elégedettséggel tölt el.

Napsugaras szép napot kívánok!

Az én nejem ugyanebben a cipőben jár.A gyerekek előtti életedben
2010. október 23. szombat, 11:10 | alfa omega

Az én nejem ugyanebben a cipőben jár.A gyerekek előtti életedben megszoktad a szabadságot,a hétköznapi apró örömforrásokat és hirtelen meg lettél fosztva ezektől.Amit most érzel az az elvonási tünet .Nem mehetsz ahova akarsz,bezárva a lakásba és nonstop babázás.Tehát a kellemes ingerektől meg vagy fosztva és ami marad abban kevés az öröm. Nekem innentől kezdve egyszerűnek tűnik a megoldás:mi sokat kirándulunk,csavargunk(városnézés össze vissza).És fontos ,hogy hasonszőrű anyukákkal összehaverkodj(oviban)mert velük van közös témád,tőlük kaphatsz megértést,meg ugye maga a társaság,ami önmagában is öröm a magány után.
Nekem úgy tűnik ,a józan (paraszti) eszedre kéne ,hogy halgass.

Aki igy tud irni, az kapott valami olyat az élettől, ami nagyon
2010. október 23. szombat, 20:59 | Erka

Aki igy tud irni, az kapott valami olyat az élettől, ami nagyon keveseknek adatik meg. Azt hiszem ez a versed is azt bizonyitja, hogy ebben az irányban is érdemes lenne elindulni azokat az örömmorzsákat felszedegetni. Nekem nagyon tetszett. Nagyon fura az élet, nekem is mindig volt késztetésem arra, hogy irjak, de kb. öt éve lett igazán fontos a számomra, amikor is több évtizedes munka után szembesülnöm kellett azzal, hogy egy betegségem miatt már soha nem dolgozhatok úgy, ahogy eddig. Igy hát azok a
minden napos, olykor már rutinosnak és talán közhelynek számitó taposó malom hirtelen eltűnt az életemből és csak azután kezdett hiányozni igazán. Most nekem is az irás segit és szerintem nem véletlenül most jött el az ideje. Bár bevallom sokszor érzem úgy magam is, hogy még ez is kevés, ráadásul még
el is költöztem nagyon messze, szóval nem könnyű ennyi változással és még egy betegséggel is szembenézni.
Talán még azzal tudnál segiteni magadnak, ha ezentúl még kevesebbszer mondod és irod le azt, hogy
bocsássák meg a gyengeségedet, szánalmasságodat. Ha tehetném, most ezt a mondatot kétszer vastagon aláhúznám!

Hidd el, hogy nem vagy sem gyenge, sem szánalmas, viszont bármennyire is kevésbé hiszed, erősebb vagy mint gondolnád! Már ezzel is, hogy ezeket leirtad, tovább gondolásra mindazoknak, akik hasonló cipőben járhatnak és azoknak is, akiknek az a feladatuk, hogy segitő kezet és utat mutassanak abban az irányba, hogy el is merd hinni!

Kivánok mindehhez a továbbiakban sok sikert és millió sok örömmorzsákat a minden napokban!

üdvözlettel:
Erka

Örömmorzsák
2010. október 24. vasárnap, 14:59 | jessica73   Előzmény

Hát igen, ha másért nem, ezért is hálás vagyok a kis poklaimnak, mert így legalább kiderült, hogy ezek szerint van bennem egy kis tehetség ebben az irányban. Jól esnek a pozitív visszajelzések. Sokáig azt gondoltam ezekről az adottságokról, hogy bárki más tud ilyet. Idővel rájövök, most nektek is köszönhetően, hogy ez nem egészen így van.
Szedegetem életem örömmorzsáit és rájöttem, nem is azon van a hangsúly, hogy gyenge vagyok, vagy szánalmas, akkor abban a pillanatban úgy éreztem, amikor írtam a blogot. És jó volt ezt felvállalni, mert ez is a részem néha. Sokan hisznek magabiztosnak, de Sanyi is rámutatott múltkor nagyon jól a meditációs gyakorláson, hogy ez csak egy szerep a részemről és most kezdtem ezt levetkőzni talán, nem kell mindig ott lenni a topon.
Nagyon köszönöm még 1x elismerő soraidat és neked is csupa jót kívánok. Még akkor is, ha a negatívumokra is szükségünk van néha. :-))

Kriszti

Én is sokáig azt hittem, hogy mindenki tud verseket irni meg
2010. október 24. vasárnap, 16:16 | Erka   Előzmény

Én is sokáig azt hittem, hogy mindenki tud verseket irni meg novellákat, ha akar, de mikor bennem is
tudatosult, hogy valami olyat tudunk, amit sokan nem, akkor érdekes érzés volt ez a felismerés.
Most már tudom, hogy semmi sincs véletlenül.

Igazad van, kellenek a negativumok, mert bár akkor nagyon rossz tud lenni, de soha nem tudhatjuk,
hogy előre, hogy mindig hordoz valami jót is, hogy talán valamit másképp kellene csinálni, másként
kellene értékelni.
Voltam már úgy, hogy valami nagyon bosszantott és bántott, mert sehogy sem akart jóra fordulni,
aztán később pont ezért lett előnyöm belőle. Néha talán jobb nem akarni annyira, ha valami nem
megy, előbb-utóbb úgyis helyére kerülnek a dolgok! Mennyi mindenen bosszankodtunk már életünkben,
ami akkor és ott nagyon fájt, most ha visszagondolunk, hol vannak már ezek a dolgok? Hát megoldódtak
előbb vagy utóbb.

Köszi hogy meghallgattál! Minden jót Neked!

üdv: Erka

Michaelita képe
gyógynövények depresszióra
2010. október 25. hétfő, 9:21 | Michaelita

Idézet a Füveskönyvből:

"A levendulavirág forrázata - napjában háromszor fogyasztva - felpezsdíti a kedélyt, különösen rozmaringgal (Rosmarinus officinalis) vagy csukókával (Scutellaria Lateriflora).
A rozmaring akkor is hatásos, ha a depresszió lelki feszültség eredménye, de akkor is, ha betegség után elgyötörtnek érezzük magunkat. Szokásos forrázatát igyuk. Csukókával együtt is jó.
Influenzát követő búskomorság ellen a vasfű (Verbena officinalis) forrázatát fogyasszuk. A csukókát ehhez is adhatjuk".

Én a gyógynövényeket különösen reggel éhgyomorra találom hatásosnak.

Egészségetekre!

Feliratkozás Hírlevélre