Vannak, akik szerint jobb nem kinyílni a világra, mert onnan bántás és fájdalom jöhet, viszont ha zárva tartjuk a kapukat, akkor belül sokkal biztonságosabban túlélhetjük az életet.

Ez részben igaz, azonban akik így döntenek, a zárt lelki falak mögött sokkal szegényesebb életet kénytelenek élni, hiszen nem csak a rossz dolgokat zárják ki, hanem a jókat, a szépséget és az örömöt is!

A zárt falakon át nem csak az örömforrásokat nem látják meg, amelyekért érdemes lenne élni, hanem a problémáik megoldásához szükséges információk is nehezebben jutnak el hozzájuk, így a saját életüket nehezítik meg. A bajt pedig tovább tetézi, hogy az állandó védekezés és félelem annyi negatív energiát termel, amelytől lassan elmegy a maradék életkedvük is és innentől egyenes út vezet a leépülés felé.

Mostanság olyan emberekkel, olyan jógairányzattal találkozom, akik – szintén az önmegvalósítás útját járva- messze elkerülik a rossznak mondott érzések megélését. Olyan mesteri tanításokat követnek, amik azt mondják: tudatosítsd, hogy egy rossz érzés kerített a hatalmába, és gyorsan transzformáld át valami jóvá, valami felemelővé. Számukra ez jelenti a belső alkímiát, a tantrikus életszemléletet.
Vannak olyan emberek közöttük, akik bevállalják, hogy nagyon félnek a rossz érzések megélésétől, ezért választották ezt az utat, és vannak, akik nem.

A napokban a Meditációs kártya alapján végeztem egy meditációt, amelynek a fő gondolatmenetét az képezte, hogy a teljesebb élet eléréséhez a vezetést bízzuk a legbölcsebbre, azaz Istenre!
A meditáció első részében egy nyugtató tükrű tó az életvezetésem gyeplőjét szinte mágneses vonzással vette magához. A második részben „sebességbe tettem"