...és Te megpróbáltad már?
Csak egy történet futott át rajtam, gondoltam megosztom:
Élt egyszer egy csodás gyógyító, aki a legkülönfélébb betegségeket is el tudta űzni a hozzá fordulókból, de csak olyanokból, akik önmaguk is tettek már azért, hogy a betegségük kialakulásának lelki okát megoldják. Ez a gyógyító ezt elsőre látta a hozzá fordulókban, kérdés nélkül tudta, hogy tud-e segíteni vagy sem, hogy tettek-e magukért az emberek, vagy sem.
Egyszer egy nagy darab beteg asszony ment hozzá, aki mindemellett roppant bősz is volt. A gyógyító rá nézett és kijelentette:
- Önt nem tudom meggyógyítani!
Mire az asszony felháborodottan:
- Ugyan honnan tudja, hogy nem tud meggyógyítani? Hiszen meg se próbálta!
- Asszonyom, Ön félre érti a helyzetet. Nem az a probléma, hogy én nem próbáltam meg meggyógyítani Önt, hanem az, hogy Ön sem próbálta meg! - válaszolta szerényen a gyógyító.
...és Te megpróbáltad már?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
4 hozzászólásKedves Sanyi!
Ismerek egy asszonyt, aki hasonlít picit a történetbeli asszonyságra. Ő az édesanyám, aki cukorbetegség következtében megvakult és jelenleg én ápolom. Az érdekes az, hogy ha a vakságáról kérdezik, akkor szerinte orvosi műhiba történt. Mert nem küldték idejében szemorvoshoz, stb-stb.
Már többször próbáltam és most is teszem.
A házasságom döglődött, de sok minden összekötött bennünket a férjemmel, így sokáig együtt maradtunk.
Jöttek sorban a nőgyógyászati problémák, egyre súlyosabbak és allergia, az is egyre kellemetlenebbül. Majd egy belső indítás, hogy nem bírom tovább. Döntöttem, de nem racionális döntés volt, legbelülről jött.
Azóta semmi bajom.
De mégis, egy felelőtlen döntés következtében olyan helyzetbe hoztam magam, ez egy hitel felvétel volt, hogy szinte csak azért dolgoztam, minden fontosról lemondtam, hogy a törlesztéseim fizetni tudjam.
Övsömör, egyéb járulékos tünetek, már nem volt mit tenni újra döntöttem és eladtam a lakásom.
Egy barátom ajánlott egy orvost, de én azt mondtam, magam fogom meggyógyítani magam.
Már gyógyulok.
Igyekszem meggyógyítani magam, persze valamikor nehezebben engedem el némely nyűgöm, de általában előbb-utóbb sikerül.
a környezetemben viszont több embert látok, aki szenved, kínokkal éli meg a mindennnapjait és már beszéltem nekik a meditációról, lelki útról... és volt is aki hajlandóságot mutatott, hogy megismerkedik a módszerekkel és belevág, de általában semmi nem lett a kezdeti lelkesedésekből. ha odaadtam sanyi ingyenes cd-jét a kollegáimnak, anyukámnak..., mégcsak meg sem hallgatták! Nyafognak, kínlódnak,panaszkodnak , de a változásért már nem tesznek semmit, mert éppen szül a haluk... és ehhez hasonló kifogásokkal állnak elő!
Sokáig szerettem volna segíteni ezeknek az embereknek, de rájöttem, hogy ha nincs bennük valós szándék a változásra, akkor én a fejem tetejére is állhatok, akkor sem tudom őket elindítani a változás útján!
Az emberek egy része olyan szinten azonosul a beteg-léttel, hogy elképzelni sem tudja már ezt másként. Saját magukról alkotott kép mélyen beivódott része. Nagy lelki tett szembenézni azzal, hogy ezt saját magamnak okozom, s ha a lelki okot rendeztem, vagyis vettem az üzenetet, csak ráengedek egy kis fehér fényt és már el is múlt... Az én anyám is egész életében beteg volt, mert a szülei nem akarták őt, minek egy gyenge lány! Hát gyenge is lett és beteges, és hogy ez mikor alakult át azzá, hogy ez már kényelemes is, mert hát beteg vagyok, felelősséget már hogyan tudnék vállalni? - nem tudom.