Hallgattam valakinek a történetét az élethelyzetéről, és magam is kilátástalannak láttam. Nem csak az ő tehetetlenségét éreztem, hanem a sajátomat is. Ezt fájdalmas volt megélni, és elszomorított. Újra erősödött bennem az a meggyőződés, hogy van, akin nem lehet segíteni, vannak emberek, akik nem tudnak változni, és vannak helyzetek, amiből éppen nem lehet kimászni. A legnagyobb jóindulatunk ellenére sem. Gyakorlatilag egyetlen megoldás van ilyenkor, az pedig az elfogadás.

Karácsony előtt egy nappal, amikor már jártak a vonatok Debrecenbe, a családomhoz igyekeztem és pechemre egy olyan vagonba szálltam fel, amelyikben rossz volt a fűtés, így egészen Debrecenig fagyoskodhattam.
Persze ez nem csak pech kérdése volt, hanem a saját lustaságomé is, mert akár át is mehettem volna a következő vagonba, de gondoltam kibírom azt a 2 órát, majd összehúzom magam, meg biztos bemelegszik az utasoktól a fülke!

Gondolataink teremtő erővel bírnak.
Gondolataink megbetegíthetnek, ugyanakkor szárnyakat is adhatnak. Magyar nyelvünk oly csodálatos, varázslatos. Meg kellene tanulnunk megfelelően használni.
Mindannyiunkban folyamatos „belső párbeszédek” zajlanak. Nagyon nehéz ezeket a párbeszédeket elhallgattatni. Erre vannak a különböző meditációk, amikor először egyetlen dologra fókuszálunk, aztán szépen „kiüresítjük” magunkat, és „csak” lebegünk.