múlt
Erdő szélén nyirkos ködlepel lep el.
Párát lihegő lovak fújtatása hallik
Pirkad már talán, vagy csak egy falu parázslik.
Barbárok, mindenütt

Jobbik kezembe, dárda feszül
Másikkal gyeplőt markolok.
Várunk. Csendben. Nem tudjuk mikor.
-Egy kiáltás! Lovam megugrik-
Fájdalmas ordítás, hörgés, iszonytató.

Hideg van. Futkos a hátamon. Csillagos az ég?
Különös, egy hullócsillag…….
Még egy……és még egy.
Elkezdődött.
Bíbor lett a köd. Tűztől. Vértől.
És a fanyar füst két kezével ragadja torkomat.

,,Jelentgetösdi"
Ezt a gondolatot szeretném folytatni ezzel a bloggal.

Most tudatosult igazán, ami eddig is zavart, csak nem tudtam róla, hogy ez milyen furcsán hat a lelkemnek. Nem olyan régen történt, hogy a koliban beszélgettem egy ismerősömmel, aki keresztény fiatalok közösségébe jár, őszintén hiszi, hogy Jézus a megváltó, és őszintén segít neki a Biblia. Ez nagyon szép, és tök jó, hogy megtalálta az útját, és mindenkinél tiszteletben tartom, aki így gondolja. Engem is hívott, hogy ismerjem meg a közösségüket. Mondtam neki, szívesen ismerkedek, csak nem tudom ezt úgy elhinni.

Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni.

Sok blogban olvastam ezt a bejegyzést: energai vámpír.

Én nem helyeslem eleve az egész szó használatát.

Kifejtem miért:

Arra szokták ezt mondani, aki mellett lefáradunk, úgy érezzük, kifacsart minket teljesen. Az agyunkra ment.