Egység és én....
Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni. Innentől kezdve már más voltam, mint előtte. Mielőtt felhívtam gondoltam rá, hogy csak egy smst küldök neki, mert éreztem, hogy a beszélgetésünk meg fogom engem zavarni, most persze mondhatnám, tudtam.
A hét hátralevő része eltelt valahogy. A családomat sajnálom ilyenkor, velük vagyok és mégsem, mert a gondolataim teljesen máshol járnak. Aztán eljött a találkozásunk. Zavarban voltam, olyan ritkán találkozunk, hogy amikor eljön a találkozás pillanata, akkor megilletődöm.
Szerencsére egy kicsit több időt töltöttünk együtt…egyrészt nagyon jó volt, másrésztől meg nem. Mondtam is neki, hogy nem igazán érzem jól magam. Jelenleg úgy érzem, hogy csak azért találkozunk, mert én szeretném a találkozást. Természetesen ő is belemegy, akkor is. Nekem olyan érzés volt, hogy kényszerből van velem. Ez nagyon rossz érzés volt. Velem van és mégsem. Ezt éreztem. Éreztem, hogy ez nekem így nem kell. No de hát ezt az érzést is meg kellett tapasztalnom…..
Elmentünk felfedezni a tesómék új szerzeményét, egy telket. Nagyon szép helyen van, Vele voltam. Kell ennél több? Természetesen nekem az érzéseim, gondolataim teljesen máshol jártak…Vele vagyok és mégsem. Teljesen lefoglaltak a saját érzéseim, mondjuk úgy, a saját nyomorom. Így viszont elmaradt a csodálatos környezet felfedezése, élvezete a pillanatnak.
Pár nappal később azt éreztem, hogy ez az elválasztódás az Egységtől. Úgy éreztem van az Egység, amikor Te Én vagy, Én Te vagyok és Én ott vagyok mindenben és a minden ott van Bennem. Egység van. Úgy éreztem, ha ott a telken ezer angyal lett volna, aki szeretne nekem valamit mondani, akkor sem hallottam volna meg, mert az Egység helyett az én-ben voltam. El voltam foglalva a saját érzéseimmel, gondolataimmal…úgy éreztem az elválasztódás, a távolság az Egységtől annál nagyobb minél inkább lefoglal az „én” érzése….Lehet, hogy tényleg ezer angyal volt ott és nem vettem észre?…mert magamra figyeltem az angyalok helyett….Furcsa érzés ez….
Most már tudom….ha Vele vagyok, megváltozom. Másképp gondolkodom és kilépek a jelenből.
Most úgy érzem, az a feladatom, hogy megtanuljam azt, hogy az Ő társaságában is az maradjak, aki akkor vagyok, amikor távol vagyok Tőle…..Erősítenem kell még a kapcsolatomat a belső Énemmel, az Univerzummal, Istennel….a kérdés csak az, hogyan?
- Oneness blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
0 hozzászólás