Ítéletidő, havazás, hóvihar, katasztrófahelyzet. Ez jellemezte a hosszú hétvégét Magyarországon. Rengetegen az utakon ragadtak, áram nélkül maradtak, fáztak, éheztek, féltek.
Joggal merül fel ilyenkor a kérdés, vajon milyen égi jel, figyelmeztetés vagy tanítás van ezek mögött? Valamit akar üzenni nekünk az Univerzum? Vagy csak egyszerűen most ilyen volt az időjárás?

A kérdések hiteles megválaszolásában sokat segít nekünk, ha eltávolodunk egy kicsit a ránk ragadt, -rakódott ezoterikus hitrendszerektől és józanul, tisztán önismereti szempontból vizsgáljuk meg az ügyet:

Mi az elfojtás, hogyan jön létre, miben akadályoz és milyen célt szolgál az életünkben?
Azt mondom magamról a düh, nem helyén való, - nem is szoktam dühös lenni -, mégis valami oknál fogva ilyen helyzetekbe kerülök. Valami dühít, már-már kifakadok, de mégsem teszem, mert hát ez hogy néz ki? Nem is én lennék, ha dühös lennék. A felszínen marad a higgadt fej, a mélyben mégis kavarog az indulat. Ismerős?

Holott minden minőség bennünk munkál.  Ezt kellene elfogadnunk legelőször is. Meg azt, hogy ez nem baj, vagy alávaló. Csak van.

Vannak, akik szerint jobb nem kinyílni a világra, mert onnan bántás és fájdalom jöhet, viszont ha zárva tartjuk a kapukat, akkor belül sokkal biztonságosabban túlélhetjük az életet.

Ez részben igaz, azonban akik így döntenek, a zárt lelki falak mögött sokkal szegényesebb életet kénytelenek élni, hiszen nem csak a rossz dolgokat zárják ki, hanem a jókat, a szépséget és az örömöt is!

A zárt falakon át nem csak az örömforrásokat nem látják meg, amelyekért érdemes lenne élni, hanem a problémáik megoldásához szükséges információk is nehezebben jutnak el hozzájuk, így a saját életüket nehezítik meg. A bajt pedig tovább tetézi, hogy az állandó védekezés és félelem annyi negatív energiát termel, amelytől lassan elmegy a maradék életkedvük is és innentől egyenes út vezet a leépülés felé.