Történet az Egyszeri Asztrológusról | Önmegvalósítás.hu

Történet az Egyszeri Asztrológusról

stellium_49.jpg

Elmondok egy történetet az Egyszeri Asztrológusról. Ahogy szokás mondani az ismerős egybeesések a véletlen művei.

Az Egyszeri Asztrológus kezdetben talán csak jobban tisztába akart jönni önmagával és nem elégítették ki a magazinhoroszkópok, vagy ez állandó téma volt a társaságban és szeretett volna kitűnni a hozzáértésével, vagy un. ezoterikus ponyvákat (és/vagy nem ponyvákat) olvasott és úgy vette észre hogy ez asztrológia érdekes dolog. Először csak kérdéseket tett fel különböző internetes fórumokban, de mindig volt egy kis hiányérzete. Ezért aztán úgy határozott végére jár a dolognak és keres egy iskolát. Sokat kipróbált, de végül egy tekintélyszemélyt választott.

Megtalálta az ő Nagy Varázslóját és beállt hozzá varázslótanoncnak. Végül is jól választott, hiszen az egyik legnagyobb nevet választotta a piacon (természetesen a választása ízlésbeli szempontok alapján történt, de rögtön tagja is lett az adott szekértábornak). A Nagy Varázsló természetesen nagyon vigyázott a presztízsére, mert a neve márkavédjegy volt (a tanításból élt). De az Egyszeri Asztrológusnak a varázslótanoncnak is jó volt így, hiszen állandó igazolást várt arra , hogy jól választott, ezért rajongott a Nagy Varázsló produkcióiért. Így szocializálódott szép lassan az évek során.

Közben azért jó dolog is történt: az éppen tanult problémás asztrológiai konstellációkat magára vette (felfedezni vélte a saját képletében). Ez bizony egy esély volt arra, hogy ne elnyomja, hanem integrálja magában és kifejlessze a „sebzett gyógyító” archetípusát (Chiron).

Vannak akiknek van erejük ezt a belső polaritást elviselni, és vannak akik elbuknak a döntő stádiumban. Ettől még ők akár híres szakmailag jól képzett asztrológussá válhatnak, ám a sebzett gyógyító értelmében vett jó asztrológus nehezen lesz belőlük.

Nos az Egyszeri Asztrológusból híres, szakmailag jól képzett asztrológus vált. Persze ekkorra már rég nem a saját önmegismerése érdekelte. Részt akart venni a Nagy Polaritás játékban, ez még rendjén lenne, de ott követte el a hibát, hogy csak az egyik oldalt vállalta fel. Folyamatosan praktizált, beavatkozott, sikerei voltak, építette az ő saját márkanevét. A munkáját elméleti és gyakorlati szempontból uralta, ám életének minden területére ráült az asztrológia. Azt is mondhatnánk, hogy rászáradt a Nagy Varázsló szerepe.

Otthon vacsora közben, a partnerével az ágyban, a gyerekeivel játszva is ő volt a Nagy Varázsló, aki rálát a dolgokra. Sőt már nem is a saját életét élte, hanem a fejében kavargó képletek éltek helyette. A kliensei éltek helyette, illetve az ő életüket mozgatta egyfajta mindenhatóként, mint egy számítógépes stratégiai játékban. Megjelent a praxisában a hatalom, a tekintély , a megkérdőjelezhetetlenség.

Szakemberévé vált a személyiségfejlődésnek, csak éppen az ő személyisége nem fejlődött. A kliensek a tökéletes ember képét vetítették ki rá, ez ellen persze ő szerényen tiltakozott, de azért hízott a mája. A tudattalan szintjén megtorpant a fejlődése, hiszen ő tökéletes. Ahogy Guggenbühl-Craig mondaná: „Végül a prófétai igazlátás inflációjának áldozatává vált.” Sikeres, elégedett, de individuációjában megtorpant emberként halt meg.


Beküldte: | 2009. okt. 14. szerda - 08:53

Hozzászólások

5 hozzászólás
Asztrológia
2009. október 14. szerda, 17:10 | Kassay Noémi

Értem !!
Köszönöm a figyelmeztetést.

Üdv . Noa

Ez nagyon tetszett.....köszönöm!!!
2009. október 14. szerda, 17:43 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Ez nagyon tetszett.....köszönöm!!!

10 000puszi érte

Az este sokat gondolkoztam ezen a bejegyzésen. Kénytelen voltam,
2009. október 15. csütörtök, 18:58 | Kassay Noémi

Az este sokat gondolkoztam ezen a bejegyzésen. Kénytelen voltam, hiszen bár alkalmaztad az újságírók egyik jól bevált módszerét, azért pontosan tudom, hogy nekem szántad.
Viszont nagyon jókor jött, mert a férjem halála óta nem nagyon tudok beszélgetni olyan emberekkel, akik elmernék mondani nekem az őszinte véleményüket, vagyis valóban élem a nagy varázsló szerepet.
Ha az embernek nincs párja, akkor az a legnagyobb probléma, hogy nincs aki tükröt tartson elé, és bár már felnőtt gyermekeim is vannak, azért az mégsem ugyanaz.
Azért tegnap este a vacsoránál megkérdeztem tőlük, hogy valóban azt érzik, hogy nálunk minden az asztrológiáról szól?
Nagy lányom aki 16 éves , szinte azonnal rávágta, hogy, ,, igen anya, mert te még főzni is csak úgy főzöl , hogy hétfőn fehéret és vizeset, mert a Hold napja van, kedden meg vöröset, mert a Mars napja van".
Nagy fiam is azonnal kapcsolt, hogy ,, de azért van benne jó is anya, mert minden pénteken van valami édesség, mert a Vénusz napja van".
Aztán nagy nevetés és számukra le is volt zárva a téma.
Szóval volt min gondolkoznom bőven.
A tanárom, a másik nagy varázsló (mert az , ez tagadhatatlan), viszont nem egészen úgy kerültem hozzá ahogy gondolod.
Amikor én kezdtem még nem nagyon volt kitől tanulnom. Itt ahol én lakom meg pláne nem.
Nem is nagyon akartam asztrológiával foglalkozni, mert egy a világ végén lévő kicsi faluban nőttem fel, ahová a szocializmus eszméi nem nagyon jutottak el. Az emberek élték tovább a maguk csendes , dolgos egyszerű életüket.
A szüleim, bár tanult emberek voltak, de mégis csak ebben kicsi közösségben élték az életüket, ahol az hogy vasárnap templomba kell menni a lehető legtermészetesebb volt. Szóval jól, és érthetően a tudtomra adták, hogy a jóslás, meg a kártya vetés az az ördög műve.
Így bizony nem nagyon érdekeltek engem a magazinok horoszkópjai sem, meg semmi ami ezotériával kapcsolatos, de mivel jól tanultam, így a közeli nagyváros vált már 14 évesen az otthonommá, ahová tanulni jöttem.
Ekkor ismertem meg a férjemet, akinek meg még soha nem volt a kezében sem biblia, sem énekes könyv.
Volt viszont rongyossá olvasott, vagy forgatott, és angolul íródott jóga könyve, és minden vágya az volt, hogy azt valahogy le kellene fordíttatni, mert akkoriba magyarul még nem lehetett ilyet kapni.
Na és ,,véletlenül" Kovács András ( aki ma már Táltos) az évfolyam társa volt.
Már a férjem volt amikor egyszer hazaállított egy nagy és szép színes asztrológiai könyvvel (Parker), hogy ő ezt fog tanulni.
Igen ?, - de hát az az ördög bibliája - mondtam én.
Na és? - nézett rám kérdőn, az ellenséget jól meg kell ismerni!!
Hát lehet ezen nem nevetni?
Azért én mindenképpen megakartam óvni őt, de tudtam hogy meggyőzni sosem fogom tudni, így úgy döntöttem hogy az lesz a legjobb, ha vele megyek én is, ugyanis arra hamar ráébredt, hogy tanár nélkül ezt nem lehet megtanulni.
Na de akkor tanárt találni sem volt egyszerű.
Eszed vagy nem eszed, de nem volt más. Sok minden volt amiben nem egészen értettem vele egyet, de jól tanított, és ez volt a lényeg.
Sok olyan dologra világított rá amiről azóta is azt gondolom, hogy be kellene venni az iskolai tananyagba.

,,Megjelent a praxisában a hatalom, a tekintély , a megkérdőjelezhetetlenség."--Ez is igaz valahol, mert ebben a városban nem nagyon voltak rajtunk kívül mások.

Ma szerencsére már nem így van , és tanárok közül is válogathatunk, de annak, akinek először hallottam a tanítását mindig is meg fogom adni a tiszteletet és a hozzászólásaimban is gyakran fogod felismerni az ő mondatait, mert sok minden van amiben teljesen egyetértek vele, bárhogyan is alakult az élete, ő akkor is az én első mesterem maradt.

Nem fejlődnék?
Meglehet, hogy ez a veszély fenyegetett, de szerencsére jöttél Te, aki erre figyelmeztet, és Péter most neked is üzenem , hogy ezért is jó a számító gép és az internet.

,,Akinek szokásává válik, hogy lelkiismeretével, a bibliájával, és Istenével beszélgessen, az az egész világmindenséggel, sőt még az ördög világával is szembe nézhet a legkisebb félelem nélkül"--írja Spurgeon
Isten most téged küldött hozzám.

Szeretettel : Noa

stellium képe
véletlen egybeesés
2009. október 21. szerda, 14:26 | stellium   Előzmény

Meglepve olvasom, hogy magadra vetted az írásomat.
Nem Rólad szól, de látom megérintett. Egyébként akár rólam is szólhatna :)
Az jó, hogy megérintett, az viszont sajnálom, hogy úgy véled neked címeztem :(
Speciel nem az önmegvalósítás.hu-ra írók alapján jutott eszembe. Ráadásul nem is most, hanem usque 2 éve egy másik helyen egy másik virtuális közösségben. Onnan emeltem át ide. :)
Tick Ervin
(stellium asztropszichológia)

Nincs semmi gond
2009. október 21. szerda, 15:38 | Kassay Noémi   Előzmény

Oké!

Nincs semmi gond, csak kicsit sértődős kedvemben voltam aznap, mert sok minden össze jött.

Üdv: Noa