Majdnem négy hónap telt el azóta, hogy boncolgatni kezdtem magam. Szomorúan veszem tudomásul, hogy most jutottam el csak oda, hogy nagyjából értem, mit jelent az, hogy belül mit akarok. A megfogalmazás rossz, és nehéz leírni, de most kezdem érteni, mit jelent a ránk rakódott hülyeségek nélkül látni magamat. Mit szeretnél? Pénzt, lakást, állást, enni, ruhákat... látványt, elvárásoknak megfelelni. Most kezdem érteni, kire kell figyelnem. Legbelül, a szemét nélküli gondolataimra, magamra. Nem az énre, nem Verára, belül rám. Milyen egyszerű...

Esetleg még erre a kirakásra is adjatok választ: "Mit tehetek a spirituális fejlődésemért?"

Kártyák:

Megtaláltad amit kerestél? Mit adott Neked ez a fórum?

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy: mi hozott ide a fórumra, és hogy mit kaptam, mit találtam itt?
Kb. két éve regisztráltam először, és egyből magával ragadott ez a számomra addig ismeretlen világ.
Szinte zéró önismereti- és spirituális ismeretekkel majdnem minden téma, hozzászólás megérintett, és valami újat adott.

Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.

Miért van bennem az az érzés, hogy nem vagyok méltó egy emberhez?
Létezik egyáltalán ilyen állapot, hogy nem vagyok méltó bármihez is, vagy csak az egóm szórakozik velem?
Segítség! :S
Ahogy megfogan bennem ez az érzés, jön vele a többi is: a magány, a megnemértettség, az elnemismertség, az összes rossz. Ezt csak az egóm csinálja, ugye? De akkor hogy kéne megszabadulnom tőle?

Bocsi a panaszkodásért...