Húú, nem is igazán tudom,hol kezdjem. Talán az elején!

Tepperwein Tudattréning c. könyvében áll, hogy "ezentúl csak szavakat ajándékozok" ...HÚ!

Szerintetek milyen szinten valósítható meg ez a jelen világban? A könyv nagyon is kortárs, 2001-es.
Egyáltalán szükségünk van ajándékokra? Szükségünk van alkalmakra, hogy adjunk-kapjunk bármilyen tárgyat-élményt... ajándékot?

Sajnos nem tudom magamról elképzelni, hogy ne lepjem meg a szeretteimet bármikor bármivel...

Gyakorta volt tapasztalatom:

érzések, gondolatok jönnek, egy idő után, főleg, ha meditálok rá, rá kell jöjjek, megint antenna voltam.

Pl.: nagyon kedves barátom tipródott, pont azon, hogy nem fogadják el, erre én, ő nem fogad el, miért?

Pár nap múlva derült ki, csak ezt élte meg valaki mással.

testvérem gondolatait, érzéseit rendszeresen TUDOM, bár Tatabányán él.

Sorolhatnám még, de most rohanok dolgozni.

Ötlet, hogy azonnal tudjam kitől, mi jött? (még jó, hogy türelmes vagyok :) )

Amit most le írok, annak már tíz éve,de ha rá gondolok ugyan olyan félelmet érzek,mint akkor..

A hétvégét a barátnőimnél töltöttem. Izgalmas volt, mert a péntek estét az egyik, a szombat estét pedig a másiknál töltöttem. Mindekettőt nagyon szeretem és azt hiszem, ők is kedvelnek engem. Mindkét csajszival sokáig beszélgetttem, de mégis más minőségű volt a kapcsolódás. Az egyik barátosném többször megjegyezte, hogy mennyire szeret és, hogy mennyire örül, hogy velem lehet. Szíve nyitott volt és jókedűen áradt felém, velem! Figyelmét, szeretetét szavaival, gesztusaival, áradásával fejezte ki. Sem vacsorát, sem reggelit nem kaptam tőle.