Sokat gondolkodtam azon: vajon minden történést az életünkben valahogy mi váltunk ki, mi akarjuk? Arra jutottam, hogy szerintem nem teljesen. Mert az egész közösség, környezetünk és mi, együtt formáljuk a történeseket. Mi csak annyit tehetünk, hogy nyitottak vagyunk a jóra, és akkor kapunk segítséget, de nem történhet minden úgy, ahogy mi akarjuk, mert nem vagyunk mi egyének mindenhatók. Bennem ezért szült egy kis ellenérzést a Titok című könyv, mert olyan mindenhatónak mutatta be az egyéneket. Vagy csak én értettem félre?

Amikor valakivel történik valami rossz, esetleg sorozatban, akkor néhány new ages azt mondja: mert valami baj van veled. Te vagy a felelős, még ha olyan dologról van is szó, ami nem az illetőn múlt. És ez alapján esetleg még meg is ítélik, hogy ő ilyen és olyan ember, illetve ezen és azon a szinten áll. Csak mert lehet, hogy fél. Csak mert lehet, hogy fáradt. Érdemes lenne megvizsgálni ezt a kérdést. Az én felfogásomban és tapasztalataim alapján: nem erről van szó. Amikor történik valami, érdemes megvizsgálni, hogy mennyiben a mi felelősségünk.

Levelezek egy sráccal. Itt ismertem meg. :-) (Ezúton is köszönöm Őt Neked, Sanyi!!). Mélyen beengedtük a másikat egymás lelkébe. Fölösleges szégyenérzet nélkül. Biztos, hogy azért is, mert nem találkoztunk még soha.

Szombaton eljött a koncertre, ahol énekeltem. Megéreztem, hogy Ő az. Mégsem közeledtem hozzá, ő sem hozzám, így telt el az éj. Hazament, mielőtt vége lett volna a koncertnek. Felfedvén inkognitóját, rám mosolygott... Minden benne volt abban a mosolyban.

Persze szinte rögtön levél várt és ment...

2000 Km-es távolságra, fénysebességnél gyorsabban

"A tanfolyam után kipróbáltam, amit a tanfolyamon gyakoroltunk, tehát a távolbalátás technikáját vettem elő, mivel Izraelben élek, gondoltam eléggé távol van Magyarországtól.

Katonai képzéseim alatt többször oktatták az intuíciót, amit főleg éles lövészetben kell alkalmazni, amikor nincs idő precízen célozni, de olyan részletesen, ahogy most tanultam, még sosem hallottam senkitől.