Én most vagyok,
egy ideje már vagyok,
de ez állítólag nem mindig volt így,
állítólag a világ már sokkal régebb óta van mint én,de én ebben nem lehetek teljesen biztos.
Állítólag a világ azután is lesz,mikor már nem leszek.
Állítólag a világ olyan öreg,hogy az én létem ahhoz képest csak egy szemvillanás.
Állítólag én a világhoz képest túlnyomórészt nem létezem,csak épp most pár évtizedre felfüggesztettem a nemlétezést és beszálltam a létbe,de aztán tűzök vissza a nemlétbe.

Sokféleképpen értelmezhető a kereszténység, most éppen az emberi félelmek keretrendszereként, vagy legalább is erről az oldaláról szeretném bemutatni egy kissé.
Az kereszténység, legfőbb dogmái az eredendő bűn dogmája, a megváltástan, a feltámadás, az Isteni ítélet, és az örökkévalóságban betöltött szerepe az embernek.

Közel egy éve olvasgatom e fórumon a hozzászólásokat. Központi téma a párkapcsolat, önismeret.
Hm...Kevés "sikertörténet", még több sopánkodás, értetlenkedés, harag, mély /akár testi/ fájdalmak, elvárások-csalódások, repülés-zuhanás, szemrehányás, hazugság, ígéretek, sóvárgás, elengedés, hiányérzet.....KÉTely-métely.
Kitárhatnám az érzelmek és állapotok tölcsér-skáláját bármely szélesre, annak szája csak a "keserű-poharat" telítené, melyet sokszor önként szorongatunk kiutat nem találva.
Mi a baj? Miért nem működik a párkapcsolatod úgy, hogy örömöd felhőtlen legyen?

Az előző postomhoz kapcsolódóan jutott eszembe az, hogy az ilyen jellegű dolog, az valami szoros összefüggésben lehet a bennem lakozó férfi képpel. Nézeteim szerint, ugyanez lehet a lányoknál, hogy ők a nőiességüket nem tudják megélni, én meg a férfiasságom, és ezeken a dolgokon keresztül keresem (mint egy hiánypótló "szer", mármint a fantáziák, videók).