Fel a fejjel! - avagy utam az ideális partnerséghez - önmagamhoz. | Önmegvalósítás.hu

Fel a fejjel! - avagy utam az ideális partnerséghez - önmagamhoz.

Hozzászólások

10 hozzászólás
HajduM képe
Ez szépen szóló írás, és őszintének is érzem ténylegesen. Főleg
2011. május 05. csütörtök, 7:38 | HajduM

Ez szépen szóló írás, és őszintének is érzem ténylegesen. Főleg az összefoglaló a végén kínált meg egy nagyon pozitív jól eső energia töltettel.

El fogom olvasni még egyszer, mert kérdéseim is lennének, csak előbb megpróbálom felfogni, hogy mit is írtál :))
Érdekes, hogy miközben olvastam az írásodat az a bibliai kép jutott eszembe, amikor az ördög Jézust kísérti... Abban a párbeszédben testesül meg az igazság és a hazugság világának a szembenállása, és működési módjuk. Ezt írtad le nagyon szépen, közérthetően, csak én vagyok ilyen nyakatekert, hogy sosem ahhoz szólok, ami a szó szerinti tartalma egy írásnak :))

Te egy bölcs asszony vagy. Segítenél nekem kideríteni egy probléma okát? Azért kérlek téged, mert sok tükröd lett ahogy mondod, és ha csak annyit elérnék, hogy a megfelelő tükörbe nézzek, hogy kiderüljön a dolog háttere.

Nekem kevés tükröm van, és nem szeretek bele nézni...

szeklice képe
Örülök:-)
2011. május 05. csütörtök, 8:13 | szeklice   Előzmény

Köszönöm a soraidat.
Szívesen segítek, amiben tudok, bár úgy hiszem, azzal segíthetek a legtöbbet, hogy kitárom magam előttetek. Nem szeretnék a sebeim őrzője lenni. Engedem, hogy valakik szeressenek vagy ne szeressenek:-)

Várom a kérdéseidet.

szeklice

HajduM képe
A kérdéseimet még meg kell fogalmaznom, de egy kérésem az
2011. május 05. csütörtök, 9:14 | HajduM   Előzmény

A kérdéseimet még meg kell fogalmaznom, de egy kérésem az volna.

Nagyon sokan leírták már, hogy hogy figyel, és veszi észre másokon a maga dolgait, de még senki sem vállalta, hogy kicsit kiadjon magából és egy esettanulmányt készítsen, akár csak egy konkrét esetről is...

Arra gondolok, hogy megneveznél valamit, egy jelenséget amit észrevettél, és részletesen kifejtenéd, hogy miként derítetted fel az ügyet, hogyan oldottad meg, milyen módszereket alkalmaztál, milyen érzések örvénylettek körülötted, vagy benned. Hogyan jutsz egy egy látványossá vált problémától annak a mélységnek az aljára ahol a probléma alapja, az eredendő ok található?

Ha van időd és kedved persze csak akkor :)))
Az írással kapcsolatos kérdések pedig jönnek majd este felé :))

szeklice képe
Rendben.
2011. május 05. csütörtök, 10:44 | szeklice   Előzmény

17 éves koromig a következő visszatérő izzasztó álmom volt:
Apukám elől menekülve rovom a köröket a házunk körül. Ő olyan hang kíséretében jön utánam, mint a sámándob hangja. /A valóságban a fülemben lüktető vér dobolt:-)/
Én befogom a fülem, és ekkor láthatatlanná válok előtte, de mikor épp megkönnyebbülnék, hogy elhalad az én "rejtekhelyem" előtt, akkor ő megáll...és megérzi, hogy ott vagyok...és... tapodtat sem mozdul! Áll és vár. Én remegek a félelemtől, hogy most mi lesz?

Sosem történt semmi több, csupán ennyi, én mégis minden alkalommal verejtéktől csöpögve ébredtem ebből az álomból.
Sokszor gondolkodtam akkor, miért is álmodom ezt. Az Apukám sosem bántott sem szóval, sem tettel...Miért félek tőle?
Miért félek az apukámtól?
Ezt a kérdést már feltettem magamnak, de akkor még nem mélyedtem bele ezoterikus olvasmányokba, mert még nem is nagyon voltak ennyire hozzáférhetőek, legalábbis számomra nem.
Egyedül voltam.
Gondolkoztam és rájöttem, hogy hopp! épp ez az!!! - én nem szoktam beszélgetni a szüleimmel, noha igényeltem volna a meghitt beszélgetéseket.
Nosza, próba szerencse! Én beszélgetni akarok velük!

Ezzel az elszántsággal odaültem Apuka /így szólítottuk addig és magáztuk/ elé, és azt mondtam neki: Szia Papikám! Veled szoktam álmodni, és nagyon félni szoktam Tőled. Ezentúl tegezni foglak! - és megfogtam a kezét.
Ahogyan rám nézett, fátyolos lett a szeme, és...nem szólt semmit, de hagyta a csendet.
Megértettem, hogy ezzel beleegyezett!
Ettől fogva tegeztem, amit csak a legidősebb /azóta meghalt/ bátyám mert megtenni, de - biztatásom ellenére - évekkel később is csak egyetlen testvérem mert "megkockáztatni".

Megszűnt a rémálmom! Nem féltem többé a Papitól, igaz, még mindig nem beszélgettünk eleget, de már a szeméből engedett olvasni.
8 gyermekes család voltunk, apukánk az anyagiakat próbálta a lehető legkreatívabb módon megteremteni, anyukánk pedig otthon szinte elveszett a család ellátásában. Ő látta, tudta, hogy valahogyan fegyelmeznie kellene minket, ezért mindig az apai szigort "kérte kölcsön": "majd ha hazajön Apátok, megtudjátok, mi lesz!"...
Így kondicionálta bennünk a félelmet az apa iránt, pedig nem akarta ezt közvetlenül. Csak nem voltak más eszközei.
Amikor igazán rájöttem arra, hogy hogyan függött össze az én álmom a fizikai valósággal, és ezt én - akkor ösztönösen - miért is tudtam megszüntetni, már asszony voltam és 3 kisfiammal otthon tevékenykedtem...
Khmmmm...Figyelem! Ébresztő!!! Már a saját történetemben tartok, ahol kísértetiesen ismétlődhetnek a gyermekként megélt helyzetek immár szülőként részt vállalva benne, ha nem módosítom azokat a pontokat, ahol annak idején gyermekként rosszul éreztem magam.
Én ösztönösen cselekedtem jól, amikor letegeztem az apukámat, de tudatossá akkor váltam, amikor meg is értettem, hogy ez miért sikerülhetett, és VÁLTOZTATTAM az akkori gyakorlaton.
Mertem szembeszállni a bénító félelmemmel, ami rögtön semmivé vált, szétfoszlott, mihelyst nevén neveztem.
Volt még egy "hozadéka" ennek a döntésemnek: Papi a halálos ágyán olyan bizalmasan beszélgetett velem intim dolgairól, érzéseiről, félelmeiről, amennyire kellett volna egész életünkben. Kinyitotta magát nekem gyermekként. Ekkor értettem meg igazán az Édesapámat!

Köszönöm a figyelmeteket.

szeklice

HajduM képe
Jó lemaradásba vagyok a kérdésekkel :)) Nincs elfelejtve, csak
2011. május 07. szombat, 8:30 | HajduM   Előzmény

Jó lemaradásba vagyok a kérdésekkel :))
Nincs elfelejtve, csak ma is melóznom kell mindjárt indulok, este meg már fáradt vagyok, de meg lesz :))

Ja és majd valami történetet is mondok, bár nehéz, mert ennyire egyértelműen még nem sikerült felderíteni saját problémát... Na majd gondolkodom...

szeklice képe
Nyugalom
2011. május 07. szombat, 9:17 | szeklice   Előzmény

Nem vagy lemaradásban Miklós.
A kérdések mindig akkor jönnek,amikor konkrétan megfogalmazódnak...

Addig megyek pogácsát sütni:-))

Üdv:szeklice

Na ,hát milyen szép és őszinte dolgok vannak itt
2011. május 05. csütörtök, 14:00 | Éva.   Előzmény

Na ,hát milyen szép és őszinte dolgok vannak itt kialakulóban.
És mellesleg,mennyivel könnyebb ,,ezt a Mikit'' szeretni:)

szeklice képe
Szia Éva:-)
2011. május 06. péntek, 6:42 | szeklice   Előzmény

Igen, én is nagyon megörültem Miki ötletének, hiszen pontosan e gondolkozás mentén írtam a blogot.
Egymást úgy tudjuk a legjobban inspirálni, segíteni, ha megosztjuk a saját életünkben jól bevált "recepteket". Nem tudhatjuk, ki mennyit vesz majd ki belőle, vagy ad hozzá, mindenesetre valószínű, hogy elindít bennünk valamit.

Ezért én továbbadom Miki labdáját, és megkérdezem: Ki tudná folytatni a sort egy saját élménnyel?

Mottót is kölcsönöztem Ady Endrétől: "... akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek."

szeklice:-)

Saját élmény :) bár nem hiszem hogy jó recept :)
2012. június 16. szombat, 18:31 | Nicsu01

Én még mindig ott tartok hogy gödörben toporgok de meg tudtam szabadulni egy dologtól az életemben ami iszonyú haragot félelmet és minden negatív dolgot bezárt belém. Nem tudom hogy történt de mertem vele szembe nézni és már nem fáj nem félek tőle sőt tudok beszélni az exanyósommal minden negatív érzés nélkül. Először talán leírom anno mibe hergeltem bele magam. Terhes lettem és amint ezt tudattam a párommal ő pedig a családjával elindult egy vihar. Először jött a nyomás hogy esküvőt kell csinálni, nem akartam és ezt közöltem is mindenkivel, egyszerűen ott dobolt bennem a NEM. Azért mert gyermekem lesz senki ne akarjon magához kötni! Nem magyaráztam csak jött belőlem nem nem akarom és magyarázatot nem adtam. Ezt lehet az indította bennem, hogy a párom mikor megtudta kiakadt hozzám se szólt 2 hétig és én hívtam fel hogy nos mit szeretnél? velem maradsz vállalva a gyereket vagy itt kiszállsz, tök mindegy mit választasz de közöld most. Ő azt választotta marad vállalva a gyereket. Pár hónap csend jött majd suttogni kezdtek a hátam mögött, hogy nem a páromtól van a gyerek. Ezt szemtől szembe beleordította a képembe az anyósom ittasan. Tőle származott minden pletyka, én lettem a fő gonosz aki elvette a fiát. Kialakult az a rendszer mások előtt csöpögött a szeretettől ha 2-esben maradtunk gyűlölködött. Megszületett a fiam nem bírta kontrollálni magát mindenkitől azt kérdezte kire hasonlít a gyerek, szerinte egyáltalán nem a fiára, és nyíltan mindenki előtt ezt hangoztatta. Kiborultam könyörögtem anyuéknak ha jön látogatni legyenek velem nem bírom elviselni, féltettem tőle a gyereket egy másodpercre nem bíztam rá, rossz álmaim voltak, és folyamatosan kaptam anyuéktól hogy nekem kell változni elfogadni kedvelni megbízni benne ha együtt akarok maradni Viktorral. Hát nekem nem ment évek alatt oda jutottunk az arcom eltorzult ha megláttam gyűlöltem, kerültem. Kiderült, hogy a kisfiamnak problémája van mert oxigénhiányos állapot lépett fel nála a születése utáni órákban ez izomletapadást okozott mindenhol elmaradt a mozgásfejlődése majd a beszédfejlődése. Küzdöttem és kerestem a megoldást hogyan fejleszthetem a fiam. Ő meg őrjöngött hogy míg más unokával sétál büszkélkedik én másodpercre nem bízom rá, jött a szöveggel el kell dugni nem foglalkozni vele. Egyre többet ivott ebben az időben. Eljött az a pont amikor minden csúcsosodott ordított és lekevert egy pofont én visszaadtam. Igen itt vége lett a párkapcsolatomnak ugyanis Viktor közölte bármit tesz az anyja azt nekem tűrnöm kellene de ez megbocsájthatatlan. Elköltözött de megbeszéltük hogy amikor akar jön látja a gyereket. Nem volt időm foglalkozni tovább velük küzdöttem hogy a kisfiam felzárkózzon a többi gyerekhez és sikerült. Viktor pedig jött és tartotta a kapcsolatot a gyerekkel én pedig rábíztam. Csend lett senki nem foglalkozott többet velem pletyka szinten se. Kerültem az anyóst mint a pestist sokáig fájt minden gonoszsága. Viszont eldöntöttem hogy nem szolok a gyerekkel való kapcsolatukba hiszen a gyereknek totál mindegy milyen a nagymamája. A gyerek szeret oda menni az apjával lenni így amikor akar megy :) De a napokban történt a fiamnak ment a hasa nem ment iskolába és oda akart lemenni, el is vittem ha akar akkor természetesen maradhat de bementem megmondani hogy diéta van, miket ehet mire figyeljen mit kell adni mikor. Meghallgatott és betartotta sőt felhívott telefonon amikor számára tehetetlen helyzettel állt szembe. Meglepett és normális módon tudtunk beszélni és ahogy ott állt velem szemben aggódva a gyerek miatt elengedtem az összes gonoszságát. Éveken keresztül marakodtunk gyűlöltük egymást és közben tükrök voltunk egymás számára mit nem kellene csinálni. Számomra meglepő érzés de egyszerűen ő a gyerek nagymamája és ennyi ezt is látom már benne. Nincs harag, megvetés gyűlölet. Elfogadtam olyan amilyen.

Nagytakarítás - csak átvitt értelemben?
2013. július 07. vasárnap, 12:59 | Panka2011

Megakadt a szemem a nagytakarítás szón.
Szerinted a fizikai nagytakarítás és rend mennyire számít ezekben a dolgokban?
(Nem csak elég gyenge vagyok benne ugyanis, hanem kifejezetten rosszul érzem magam ha rend van és tisztaság, és imádom a káoszt. Ezért aztán nem tudom a saját teremet - meglévő elképzeléseimnek megfelelően! - kialakítani. Sokkal jobban vonz annál ugyanis a rendetlenség és a rumli. Egyszerűen imádom!)

Feliratkozás Hírlevélre