Egy újságcikkre lettem figyelmes, pár hete, ami a következőkről adott hírt.
Veszprémben a Margit templom kertjében felavattak egy Szűz Mária kutat, ami mellett kialakítottak egy meditációra alkalmas, árnyas, kellemes területet.
Már tervezgettem, hogy majd most, aztán ekkor, vagy akkor, de mindig halogattam.
Pedig a templommal szembeni irodaházban dolgoztam, a másik munkám, pedig a templom melletti házban volt.

Kézrátétel vagy távgyógyitás?

Melyik a jobb?
Ki melyiket választaná?
Egyáltalában mit jelentenek?
Hatásosak?

Megfigyeléseim erre mutatnak:

Vannak érzelmi függő emberek: a munkahelyemen gondoltam figyelgetek, vannak a dühösek, vannak a sajnáltattatók, vannak a szerelmesek, stb.

Alapjában véve ezt figyeltem meg: ha valaki düh-függő: akkor bejön a munkahelyre, már az úton kiabál, ki van akadva, aztán ha megkapta az adagját, minden rendben van. Energikus, jókedvű.

Megvan a lakás, alakul a kapcsolat, és alakulok én is, szépen lassan át. Hogy mivé, azt még nem tudom meghatározni. Vannak az új életemben amik tetszenek, vannak amik nem. De ez eddig sem volt másként.
Most, hogy a magam ura lettem, kezdem élvezni, hogy akkor és oda megyek, amikor és ahova akarok. Ha akarok. Ha nem akkor sincs baj.
Elfelejtettem már azt, hogy milyen az amikor az ember szívből tud mosolyogni, akár csak magán, akár azon, hogy megint milyen szép reggelünk van. Ami magában hordozza az új dolgokat. Legyen az bármilyen kicsi, közepes, vagy nagy dolog.

Sokszor,sokat gondolkodtam már ezen az érzésen,ami gyermekkorom óta velem van,bennem él. Tudtam,hogy magánynak nevezik,nem egyedüllétnek. Mégis,egy nap hallottam valakitől ezt a kifejezést: "társas magány" és akkor döbbentem rá,ez az én útitársam. Csak néha rossz. Általában megpróbálom saját javamra fordítani. Ilyenkor írok... imádkozom,meditálok,relaxálok. Többnyire az emberek megijednek,amikor magányossá válnak,még nem is tudják mi az,mégis kimondják,hangosan:-Magányos vagyok. De mi is ez pontosan? Nem egyszerű "majd elmúlik érzés".