Ült a konyhában és cigizett, valahogy most jólesett a cigi.
Egyébként nem dohányzott, de most valahonnan előjött ez a hiány. A cigit a vendégei, pontosabban egy barátnője kedvéért tartotta. Ez így nem volt igaz, mármint az, hogy a barátnője kedvéért tartott otthon cigit, mert mostanában, gyakran elvett belőle.
Miért kívánta meg újra, maga sem értette, mert úgy 20 éve nem gyújtott rá, csak időnként Évával.
Ez sem volt így igaz, mert rájött, mi az, amit a füstölni való pótolt.

Fura dologról fogok most írni....
A nővérem két évvel ezelőtt öngyilkos lett.

Akkor valamilyen szinten megértettem Őt. A boldogtalanság,elégedetlenség. Marcangolja az embert és az értelmet arra készteti,hogy szüntesse meg a fájdalmat és szabadítson meg a gonosztól.

A gonosz az ember tehetetlenség érzete és gyötrő belenyugvásra kényszerít.
A belenyugvás valahol kell hogy reményt is tartalmazzon,bizonyos szempontok szerint a várakozás,vegetálás egy jobb dolog reményében.

Az élet a hitem megszilárdítását, az önismeretem, önbizalmam megerősítését kívánja tőlem már többedszerre.
Amikor a helyzet megérett a változásra és új utakon kell járnom, akkor valahonnan csodálatos módon mindig jön egy megerősítés, egy felismerés, egy újabb lehetőség a következő lépcsőfok megtételére. Hálás vagyok ezekért a tapasztalásokért, hiszen nagyon nagy szükségem van rájuk.

Talán jó lenne ezeket megosztanunk egymással?