Úgy érzem, hogy különleges lelki kapcsolat van Nagymamám és köztem. Szerencsére kora ellenére nagyondenagyon jó egészségben van. Néha azért már fáradt. A halálról még keveset beszélgettem vele. Néha mikor megemlíti, hogy ki tudja, mikor jön el érte, akkor mindig azt szoktam neki mondani, hogy várja meg az unokáját, tőlem… Már van 10 dédunokája van, várja meg az én gyermekemet is. Azt, hogy megtalálom életem párját és gyermekünk lesz.

2010-ben álmodtam vele először, azt álmodtam, hogy már szeretne elmenni. Az álom után azt éreztem, hogy talán én tartom itt? Felkavaró álom volt….

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mi lehetne a legnagyobb dolog amit tehetek magamért.
Sok minden eszembe jutott.
-lemondok a cigiről
-nem kiabálok mert utálom az utánna maradó hangulatot
-többet sportolok (vagyis egyáltalán)
-szeretetre méltó leszek és akkor majd a nekem fontosak szeretnek
-a haragomat visszafogom, mert érzem hogy utánna nagyon nehéz lenyugodnom
-stb.
Rájöttem ,hogy mindez nem valósítható meg önálló területként funkcionalizálva.
Tehát egyik dolog kioltja a másikat.
Gondoltam lennie kell valaminek ami boldoggá tesz engem.

Az ellen - Istenségek közt is akadtak olyanok, akik csodálták a mindenható Visnut! -Ilyen volt közülük Hiranjaksa, és Hiranjakasipu is. Ezért Visnu maga mellé vette őket, és megtette őket palotája kapuőrzőinek. Egy ideig rendben is ment a dolog. Hanem egyszer az Ősbölcsek éppen Visnu elé akartak járulni, de a két kapuőr nem tudta, hogy nekik szabad bejárásuk van Visnuhoz, így nem engedték be őket, hiába hivatkoztak jogaikra. A vita eldurvult, és a végén az ajtónállók erőszakkal tuszkolták ki a bölcseket.