És továbbra is ott vagyok, hogy nem tudom elengedni... Nem tudom, hogyan és miért történik ez... Én már semmit nem tudok. Főleg úgy, hogy most is sokat vagyunk együtt, és most is jó együtt.
Haladás, hogy ma már tudhatjuk a halhatatlan szerelmemnek gondolt, ma már meg tudta fogalmazni mi a problémája. Ami csak annyi lenne, hogy ránézésre nem illünk össze... és ezen nem tud túljutni ....
Csütörtökön elutazunk, és együtt leszünk négy napot. Gondolom, csak hálát adok érte, és kiélvezem minden pillanatát- De azt hiszem nem tervezek...

Bizonyára sokan ismerik itt Edgar Cayce-t, azt a különleges embert, aki gond nélkül hozzáfért az Akasha-krónikához.
Én már kicsi gyerekként kerestem az istent, majd 13-14 évesen találkoztam olyan könyvekkel, ahol Cayce életéről és munkásságáról szó esett. Annyira a hatása alá kerültem, hogy kaptam egy álmot, amelyben láttam az egyik előző életemet, valamint a jövő egy kis szeletét.

Miért félünk a változástól? Miért félünk kilépni egy kapcsolatból, még ha belül érezzük is, hogy ennek a kapcsolatnak vége? Miért félünk kilépni a munkahelyünkről, ha már szenvedünk? Miért olyan nehéz elengedni valakit, valamit, vagy egy megszokott élethelyzetet?

A változástól való félelmünk legfőbb oka az, hogy ragaszkodunk, birtokolni akarunk. Nem merünk az ismeretlenbe fejest ugrani, nem merünk belevágni. És akarunk egy köztes átmenetet. Tudni akarjuk mikor, mi lesz. Amit ismerünk, még ha nagyon rossz, akkor is inkább ragaszkodunk hozzá, mint hogy az ismeretlenbe belevágnánk.