Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

szellemutazás.jpg

Van, hogy az ember elindul egy úton, és út közben tetszik meg neki az utazás. A cél bár láthatatlan, s az utazás lényege sem a célba érés, hiszen a céllal, véget ér, lezárul mind az, ami addig mozgatott. Jó-e meghatározni előre az utazás célját, ha tudjuk, hogy véget ér akkor. Életutunk célja sem annak a vége. Az élet értelme hát, az élet megélése, a tudás megszerzése, és a megszerzett tudás gyarapítása. Minden növekszik gyarapszik, Ha célt határozunk meg, annak a dolognak a halála pillanatát jelöltük hát ki.

,,Jelentgetösdi"
Ezt a gondolatot szeretném folytatni ezzel a bloggal.

Képzelj el egy embert, aki az utcán rámosolyog egy másikra. Egy számára idegen emberre. Tekintetével tekintetet, és kapcsolatot keres. Azt üzeni, sőt, akár mondja is: "Szeretlek!"

Spirituális, ezoterikus utakat szervezek Egyiptomba, melynek során a résztvevők be tudnak jutni a szent helyekre és energiaszintjük ugrásszerű emelkedését lehet elérni.

Például a Kheopsz piramis királykamrájában az aura fényképezőgépen látható energiakapu alá állhatnak és töltődhetnek. Hasonló utak vannak tervbe véve Mexikóba, Peruba, Indiába és Ausztráliába is.

Az anyukám szeret engem. – fordult hozzám a négyéves Kriszti, miközben a játszótér felé közeledtünk. Ahogy elnéztem csillogó szemét, vékonyka alakját, ahogy szökdécselt előttem, eszembe jutott, hogy milyen kevés felnőtt mondja ezt el magáról.

Sziasztok nekem van egy nagy problémám szeretnék segiteni a párommnak hogy leszokjon a hazudozásrol mert ő azt mondja nem tudja miért de folyamatosan azt a késztetést érzi hogy hazudnia kell és nem érti miért!! Ő felismerte már hogy ez egy betegség és megkért hogy segitsek neki csak azt nem tudom hogy hogyan kezdjek neki.Szerintetek van megoldás a problémára van orvosság a hazudozásra???? Hova forduljunk ??? Kihez ???

2011. január 23.

Üdv Neked, Kedves Olvasó!

Beszéljünk a félelemröl.
Itt méltó helye van annak hogy boncolgassuk szétkapjuk elemeire,és megvizsgáljuk hogy mi is az ami olyan félelmetes benne. :)

Minden ember legalább életében kétszer pályaválasztási döntés előtt áll: a tanulmányok kezdete előtt és után.Az első esetben ez általában a szülők döntése, akik a legjobbat akarják a gyermeknek, a második pedig általában már a saját tudatos döntésünk, hogy abban a szférában dolgozzunk, amiben jól érezzük magunkat. Mit tegyünk akkor, ha nincs konkrét tervünk és nem tudjuk, mit kezdjünk az életünkkel? Hogyan állapítsuk meg, mit szeretnénk? Hogyan állítsuk össze a megfelelő önéletrajzot? Hogyan találjuk meg a megfelelő állást? Erről fogunk beszélni.

- Mondd, Angyal, milyen volt emberi testbe zárva élni?

- Illuzórikus. Elfelejtkeztem róla, hogy ki is vagyok valójában, honnan is jöttem, mi is a dolgom. Hagytam, hogy elfeledtessék velem.

- És milyen volt az első szárnybontogatás?

- Bizonytalan. De aztán jöttek más Angyalok, és megmutatták, hogyan emeljem fel a szárnyaimat. Elveszítettem a láthatatlan aranykalitkámat, és a Világot kaptam helyette.

A Google Adwords egy jópofa videóval köszönte meg, hogy nála hirdettem:
http://www.youtube.com/adwords10?x=4d70b50d3039479fafb497709b57711c

Nincs mit! : )

Érdekes az, hogy mi ragad meg az emlékezetünkben.
Mondjuk néha, hogy általánosságban a rossz dolgok könnyebben megragadnak, mint a jó dolgok. De ez csak általánosságban van így hála Istennek.

Ebben az évben sok minden történt, de mostanában az került a figyelmünk előterébe, hogy milyen jól indult az év.