De miért is?
Bánjunk úgy másokkal, ahogy mi is szeretnénk, hogy mások bánjanak velünk?
Szeressük az ellenségeinket, bocsássunk meg...stb?
Van értelme ,,jónak lenni"?
Megéri? Miért ha igen?

Képesek vagyunk-e ,,jók" lenni annélkül hogy magunkon eröszakot ne vennénk miközben másoktól nyeljük a békát!?
Szerintem nem...mert ha nem értjük,látjuk át ezek energetikai folyamatát akkor legalábbis én nem tudok részvéttel tekinteni arra a személyre aki éppen engem bánt.

Teremgarázsban alszik az én kis drágaságom. Reggel mikor a garázsajtót nyitottam, egy pillangót (vagy lepke volt) vettem észre a földön. Nem nagyon mozgott. Kicsit megböktem a lábbammal, még élt. Elszállni viszont nem tudott. Csak csapdosta a szárnyait. Ha otthagyom garantált, hogy átmegyek rajta autóval. Mit csináljak? Fogjam meg? Én meg soha nem fogtam meg pillangót. Sőt mikor felém száll, akkor még néha meg is ijedek. El kellett onnan tennem. Megfogtam a szárnyánál és eltettem az útamból. Nagyon furcsa érzés volt megfogni. Csapdosott a szárnyával és talán kicsit csiklandozott is ezáltal.

Amikor egy új kapcsolat előtt állsz és bizonytalan vagy benne, hogy belelépjél, vagy sem, honnan tudhatod, hogy jó lesz Neked ez a kapcsolat, vagy ismét csak egy zsákutcába fordulsz be?
Természetesen biztosan nem tudhatod, hiszen a puding próbája az evés, vagyis ki kell próbálni és majd közben kiderül! Azonban kinek van arra ideje és idegzete, hogy kipróbáljon minden útjába kerülő párkapcsolatot?

Milyen jó lenne, ha még a küszöbön állva viszonylag nagy pontossággal fel tudnád mérni, hogy mire lesz képes ez a kapcsolat, mit lehet majd kihozni belőle hosszú évek alatt? Ehhez adnék pár indító gondolatot, önismereti megvilágításból:

Úgy érzem, hogy különleges lelki kapcsolat van Nagymamám és köztem. Szerencsére kora ellenére nagyondenagyon jó egészségben van. Néha azért már fáradt. A halálról még keveset beszélgettem vele. Néha mikor megemlíti, hogy ki tudja, mikor jön el érte, akkor mindig azt szoktam neki mondani, hogy várja meg az unokáját, tőlem… Már van 10 dédunokája van, várja meg az én gyermekemet is. Azt, hogy megtalálom életem párját és gyermekünk lesz.

2010-ben álmodtam vele először, azt álmodtam, hogy már szeretne elmenni. Az álom után azt éreztem, hogy talán én tartom itt? Felkavaró álom volt….

A múltkori hétvégén én magam gyűjthettem ametisztet. Kedves vendéglátóm megígérte, hogy elvisz oda, ahol ametisztet lehet gyűjteni.
Én eddig csak az üzletekben láttam ametisztet. Bennem volt az öröm, hogy mennyire fantasztikus érzés lesz ametisztet keresni. Az volt a fejecskémben, hogy remélem szerencsém lesz és találok egy szép ametisztet. Valamiért azt gondoltam, hogy szerencse kell hozzá, hogy találjak majd ametisztet. Saját magam talált ametisztem lesz.

A hétvégét egy iciripicire kis faluban töltöttem, ahova a véletlen és aztán az én döntésem vitt el.
Sport-hétvége egy edzővel. Hogy kerültem oda és miért mentem el? Alakulnak a válaszok….

Áprilisban kísértem el egyik kedves barátnőmet egy futóversenyre - 11 km. Verseny előtt volt egy kis melegítés egy edzővel. Az edző elmondta, hogy lehet nyerni egy sport-hétvégét vele. Tisztán emlékszem, hogy elgondolkodtam azon, hogy milyen lehet e hétvége, ráadásul idegen nyelven illetve, hogy esélyem mennyi van a nyerésre…én csak néző vagyok….azt biztosan tudom, hogy a melegítés alatt voltak a hétvégével kapcsolatos gondolatok a fejemben….

Amikor beszéltem Vele, akkor legalább egy kicsit már éreztem rajta, hogy talán tényleg ő is szeretne velem találkozni. Ez furcsa érzéssel töltött el engem. Kérte, hogy szerdán mikor hazaérkezem, mindenképp hívjam fel. Intézi, hogy pénteken találkozhassunk. Addig a pillanatig, amíg szerdán fel nem hívtam, addig minden rendben is volt velem. A hívás után viszont megváltoztam. Elvesztettem a jelenlétet, mert átvette a helyét a remény és a bizonytalanság, hogy valóban találkozunk-e pénteken. Azt mondta, igen, találkozunk, bennem viszont még ott maradt a kétség, hogy na, vajon mi fog közbe jönni.

Keresgéltem a "boldogságkutatás" szóra a neten, kíváncsi voltam mit-hogyan kutatnak ezzel kapcsolatban.
Elszomorító.
Boldogtalanság lett rajtam úrrá, ahogy látom, milyen könnyen mossák össze a boldogság fogalmát az örömmel, jó közérzettel, felszabadító érzésekkel. 
Aztán belefutottam ebbe a beszélgetésbe, amiben annyi ... hallottam, hogy megint lehullott egy csillag az égről. Kár volt odavetítenem! De most már legalább a helyén van.

Autóval haza, Magyarországra. El kellett indulnom.

Innen-haza: 1642 km, 21 óra, sebesség betartva, tényleg csak minimális pihenő-idővel.

Egyedül csak Genfig mentem, mert szerencsére egy nagyon kedves, rendes barátom eljött Genfig, így az út nagy részét együtt tettük meg, felváltva vezettünk.

A jóslás fortélyaival kapcsolatos kérdésre gondoltam nyitok egy új blogot, mert a téma ennyit megér!

Jaj nekem érdekes cikket olvastam a neten. "Részlet Susanna Thorpe-Clark cikkjéből, melynek címe ‘The Bigger Picture’" Erre a cikkre akadtam rá ami arra inspirált az eredeti cikket keressem meg és olvassam el.