Ha elengedem, visszakapom?
Először is fontos tisztáznunk, hogy a kötődés nem arról szól, hogy az a személy a miénk, a mi tulajdonunk! Habár ezt elméletben többnyire tudjuk, mégis ösztönösen úgy éljük meg, mintha a tulajdonunk lenne, vagy legalábbis szeretnénk annak érezni!
Ez azért van, mert a kötődés pontosan azért jött létre bennünk, hogy "elmében" hozzá kössön ahhoz a személyhez, aki fontos nekünk! Ez tulajdonképpen az egonk önbecsapós játékának a része, ami azt szolgálja, hogy úgy érezzük: biztonságban vagyunk, megszereztük, magunkhoz láncoltuk, fixáltuk az adott személyt.
Így hiteti el az egonk, hogy biztonságban vagyunk - hiszen számára fontosabb a biztonság ÉRZETE (nem pedig a ténye!), mint maga az igazság!
Na most, amikor valakihez kötődünk, akkor egészen másként viselkedünk vele, mint amikor szabadon hagyjuk. Szabadon hagyni azt jelenti, hogy nem irányítjuk, nem szólunk bele, nem uralkodunk rajta, nem sajátítjuk ki, nem birtokoljuk...
Amikor ugyanis ezeket tesszük, akkor egészen biztosan megerőszakoljuk, befolyásoljuk, elnyomjuk, elvesszük a szabadságát. Ezt pedig senki sem szereti!
Minden lény szabadnak született és ösztönösen menekül onnan, ahol megfosztják a szabadságától, ahol beleszólnak az életébe, ahol megpróbálják befolyásolni.
Vagyis amikor valakit úgy akarsz megtartani, hogy kötöd magadhoz, ragaszkodsz hozzá, akkor ebből fakadóan zsarnok irányítóként fogsz viselkedni, átléped az Ő határait, kimondva vagy csak éreztetve, de befolyásolni fogod Őt!
Habár valamilyen szinten, szinte mindenki befolyásol minket, mégis van egy olyan határ, amit nem tolerálunk ha átlépnek, azt már támadásnak vagy manipulációnak vesszük. (Hogy hol van ez a határ, az az ember érzékenységétől és korábbi tapasztalataitól függ)
Aki ragaszkodva szeret, jó szándékkal kötődik, az nem képes szabadon engedni a másikat, mert nem meri megkockáztatni, hogy a másik szabad akaratából fakadóan esetleg nemet mondjon neki, vagy arra vezesse a saját életét, ami számára elfogadhatatlan. Tulajdonképpen ezt a bizonytalanságot próbálja meg az egonk kizárni:
- magából azzal, hogy elhiszi, birtokolhat, irányíthat másokat,
- kívül pedig azzal, hogy befolyásolja, manipulálja a "szeretteit".
Akit így manipulálnak, irányítanak, az nem csoda, hogy hanyatt-homlok fog menekülni, és bár szeretetből, tetszésből indult a kötődés, a végén mégis rémálommá válik!
Ez az egyik oka, amiért nem egészséges a kötődés. A kötődés és a magunk természetéből fakadóan nem vagyunk rá képesek, hogy a kötődés mentén teljesen szabadon hagyjuk élni a másikat, akit állítólag annyira szeretünk.
Pedig azt gondolnánk, hogy ahol szeretet van, ott szabadság is.
Igen, ez igaz, azonban amikor valakit szeretünk, akkor az esetek többségében ezt nem egy tiszta, feltétel nélküli szeretettel tesszük, hanem egy ragaszkodó, a másikat megfogni, megtartani akaró ragaszkodással, amire a köznyelvben szintén a "szeretet" szót használjuk.
Ha valakit képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni, akkor az a feltétel sem zavar meg, ha az illető nem azt teszi, amit mi elképzeltünk, vagy esetleg Ő nem szeret viszont. Ugyan ki képes erre? ...mindenkivel és mindenkor?
Tehát a szeretetnek nevezett kötődés - ragaszkodás egészen biztosan bántani fogja a másikat, aki erre meneküléssel, elzárkózással fog reagálni.
Mi akkor a megoldás?
Hogyan kapcsolódjunk, segítsünk úgy, hogy az ne váltson ki ellenérzést, menekülést vagy hárítást a másikból?
Ehhez el kell engedni azokat az erősebb "kötődés szálakat", amelyek arra késztetnek, hogy átlépd a másik határát. Ha nem "erőszakoskodsz" Vele, nem befolyásolod, nem vársz el, nem akarsz neki jobbat, hanem elfogadod az Ő döntéseit, életirányítását, akár botlásait, akár eltávolodását, akkor megérzi az elfogadásodat és meghálálja a tiszta hozzáállásodat. Ha megérzi a tiszta őszinte szeretetedet, akkor ezért fog Veled - melletted maradni, nem pedig azért, mert kötöd magadhoz, ragaszkodsz hozzá!
Mennyivel szebb, egészségesebb kapcsolódás az, amelyik nem a másik elvesztésétől való félelmen alapul, hanem a teljes, őszinte elfogadásán! Amikor nem akarsz beleszólni az életébe, csak hogy magad mellett tartsd, hanem el tudod fogadni a döntéseit, tiszteletben tartod a lényét, életútját.
Tudom, nem könnyű elengedni a kötődéseket, különösen ha azok annyira mélyen belénk égtek, hogy úgy érezzük, képtelenek vagyunk élni a másik nélkül!
A mély kötődéseknek fontos oka van, vágyainkat és félelmeinket, azok pedig a legbelső szükségleteinket, hiányainkat fejezik ki. Ezeket megismerve és pótolva, képesek vagyunk elengedni a legmélyebb ragaszkodásokat is, mielőtt azok végleg tönkretennék a kapcsolatainkat szeretteinkkel, vagy szerelmünkkel.
A kötődések elengedése megtanulható:
Ha nem tudsz eljönni a szombati Kötődések elengedése gyakorló programra, akkor az Érzelmek és oldások Sirály Cd-n megtalálod az ehhez szükséges előadásokat és meditációs gyakorlatokat is.
A szombati gyakorló program hanganyaga is felkerül erre a Cd-re, így ha most rendelsz, a jövőhéten már azt is meghallgathatod!
Hozzászólások
12 hozzászólásEzt az elengedés-formációt többször is teszteltem több különböző lánnyal. A tapasztalat az, hogy az elengedés után 1-6 hónapon belül mindig megkerestek. Ilyenkor van némi esély egy egészséges folytatásra, de csak ha az "elengedő fél" tisztában van vele, hogy ez a megkeresés pusztán kíváncsiság vagy a saját ego sérülése következtében jön létre (fontossági érzés). Éppen ezért az elengedő szakaszt egy nagyon erőteljes irányítás-szakasz kell, hogy kövesse, egyébként a kapcsolat nem folytatódik. Az is fontos tapasztalat, hogy egy lánynál egy életben csak egyszer működik ez a dolog, az egyszer elvágott és összecsomózott kötelet másodszor már nem lehet hatásosan elvágni. Ezt is teszteltem. A másodszori elengedés egyetlen esetben sem volt eredményes.
Kedves bad_wolf,
Nagyon érdekesnek találtam az írásodat. Kíváncsi lennék arra, hogy pontosan mit jelent az "irányítás-szakasz". Tudnál erre esetleg példákat írni a tapasztalataid alapján? Hátha másoknak is tudnál segíteni vele.
Előre is köszönöm! :)
Legyen szép estéd :)
Süticsillagocska
Nekem úgy tűnik, hogy az elengedést végül is arra használtad, hogy aztán mégis csak visszajöjjön a volt barátnő.
De akkor mi értelme volt elengedni? És milyen elengedés volt, ha ezzel az egésszel számoltál, azaz tervezted, hogy újra kapcsolatba léptek?
Én ha valamit vagy valakit elengedek, akkor utána nem tervezek, nem számítok és nem irányítok! Az elengedés azt jelenti, hogy vége. De tényleg vége, nem csak úgy félig!
Egyébként meg, az elengedés pont arról szól lelkileg, hogy be tudtuk fogadni azt, amiért addig ragaszkodtunk. Márpedig ha befogadtuk, akkor utána nincs szükségünk újra kapcsolódni, hanem egy magasabb szintű kapcsolatra tudunk lépni, valószínűleg egy másik emberrel.
Amiről bad wolf ír,az ,,okkult manipuláció'',pont az ellentéte annak az elengedésnek,amiről önismereti szempontból beszélünk:)
Hogy miért azt pontosan leírtad,nem akarlak ismételni.
Nekem ez az elengedés dolog nagyon misztikus volt, sokáig. Kb tegnapig. Nem tudtam hogyan is kezdjek hozzá, mi is ez. Korábban jöttek mentek a barátnők, hol ez hol az volt a válóok. Persze én tökéletes vakságban szemléltem mindezt, mondván ez a világ rendje. Semmit sem tanulván egyik kapcsolatból sem. Aztán valami megváltozott kb 2 éve. Jött egy lány, akivel kozmikus vonzerővel szippantottuk be egymást de 1-2 hónap ismerkedés után futva menekültünk egymástól. Ez így ment 2 évig, ez idő alatt 5 alkalommal bonyolódtunk egymásba. Nem volt semmi különös külső vonzerő, kizárólag egy megfoghatatlan belső misztikum kerített minket hatalmába ha találkoztunk. Aztán egyszer csak tavaly nyáron nem pattantunk le egymásról, hanem jöttek az együtt töltött hónapok egymás után. A kezdeti szerelmes köd mint mézesmadzag elmúltával pedig ahogyan az lenni szokott, jöttek szépen sorba a tanítások. Kiderült, hogy mindkettőnknek rengeteg feldolgozatlan sérülése, gyerekkori emléke és párkapcsolati hordaléka lóg a nyakában mint kolonc, amit mi egymásnak mint tükör tökéletesen meg is muttatunk. De mivel nem fogadtuk el és nem szerettük saját magunkat, ezért idén tavasszal el is váltunk. Akkor úgy tűnt, hogy könnyebb megoldás elmenekülni a párkapcsolat feladataitól és saját magunk megoldatlanságától... Eleinte tagadtam az érzést s más lányok karjaiba futottam de reménytelenül. A feldolgozatlanságaim utolértek s csak rosszabbul éreztem magam egy lány mellett. Egyedül volt valamennyire elviselhető a létezés, de nyugtató teákkal és kényszeres figyelemelterelésekkel, programokkal, sok sok munkával még mindig nem óhajtottam tudomásul venni a helyzetem, ráadásul próbáltam visszatérni az exhez is, sikertelenül, őt magamtól fényévekre eltolva.
Aztán csak nem akart jobb lenni ez a dolog. Jöttek a feldolgozatlanságok egymás után. Először csak éjjelente alvás helyett, aztán már egész nap átjárták az elmémet. Szóval nem volt mese, el kellett végre kezdenem foglalkoznom önmagammal. Feldolgozni amit gyerekkorom óta hordozok magammal s ami minden emberi kapcsolatomban visszaköszönt rám de eddig vak voltam. Miután belefáradtam az ellenállásba s engedtem nekik, szépen egyenként tudatosult minden korlátom, örökségem, hibám, gyengeségem, téves szülői/párkapcsolati modellem, persze természetesen az utolsó kapcsolatom élményein keresztül. A nehezén most már a nagyján túl vagyok, azt hiszem. Az exem viszont egész tegnapig még nem tudtam igazán elengedni odabent. Tegnap este viszont meditatív állapotban átgondolva az egész történetet első percétől az utolsóig, s közben visszavéve az én és visszaadva az ő energiáit majd neki ajándékozva egyben az egészet valahogy úgy érzem, hogy sikerült kikerülnöm a rabságból, még néhányszor megismételve ezt reménykedem a teljes elengedésben. Ez a lány volt az aki megmutatta a fő feldolgozatlanságaimat és aki szembesített a jelenlegi párkapcsolati akadályaimmal úgy, hogy ő cselekedeteivel, viselkedésével tükröt tartott nekem. Ma már valahogy úgy érzem, ez volt a feladatunk egymással, s nem több...
Miután belekezdtem a munkába, hogy dolgozzam magamon, feldolgozzam ami már rég a küszöbön állt, napról napra egyre jobban éreztem magam, újra lettek céljaim melyekért naponta tettem valamit, sportoltam, kiteljesedett ismét az életem, a saját középpontomra rátaláltam. S amikor már ismét olyan energiaszintre hoztam magam amely már szinte sugárzott kifelé, az ex egy szép napon felhívott. Találkoztunk, de kiderült még nem vagyok túl rajta, nem tudtam lazán, tét és elvárások nélkül közeledni felé, így amikor megérezte ezt rajtam (kb 2 perc alatt) nem is fűződött tovább az érzelmi szál. Az "irányított-szakaszt" és hatalmi játékokat pedig nem láttam értelmét alkalmazni mert azt manipulációnak gondoltam, az nem sorsszerű... Így újabb két hét szenvedés után végre tegnap este jutottam el arra a szintre, hogy elindultam az elengedés útján... :-)
Sok sikert mindenkinek aki hasonló feladatok előtt áll!!!
...egyáltalán nem értem!
Biztosan az én hibám, de nem értem, miféle elengedés az, ahol visszavárod, vagy tervezel vele? Akkor nem engedted el!
Ezért tűnik számomra kissé komikusnak a másodszori elengedéssel kapcsolatos okfejtésed (IS).
Meg hogy ezt több különböző lánnyal tesztelted. De mit is?
Mert az elengedést azt bizonyára nem... :)))
: szereti a legyet. Az állandóságot, a biztonságot (melyik pók menne ugyan oda vadászni?),a bensőséges kötődés tapadását nyújtja neki. Konzerválja a kapcsolatot,és az addig ide oda röppenő ,a pillanat diktálta igényénél többet sehol se időző légy háziassá (házassá?) válik. Kapcsolatuk a lét új dimenzióját nyitja meg a légy számára.Emberi iszonylatban nézve a légy és a légypapír bármelyike lehet a férfi és a nő.Üdvözlettel :felacso
U . i . : Interneten léteznek " hülye libák levadászási technikáit " oktató tanfolyamok. Azok is nagyon ismerik ezt a szabályt, hogy a másik bizonyos lelki zónáin belülre lépni ellenállást szül, ezért ezen határ feltérképezésére adnak módszereket ,ill. más csalafintaságokkal azt akarják elérni, hogy a célbavett egyed maga tárja ki lelke egyébként zárt kapuit.
U . i 2. :Ha tényleg elengedem,akkor NEM KELL,(tehát közönyösen hagy gondolatilag,érzelmileg,hangulatilag,emlékileg).Ha lehúzok egy WC-n egy csomagot,annak a sorsa se izgat továbbá.De ha újra látom,és a semmiből bennem újra felbukkan a trutyi,akkor
mégis kell,akkor nem engedtem el.
Sokat dolgozom az elengedéssel manapság. ÚJ dolog nekem. :-) mert azelőtt nem voltam képes rá. Bocsánat, ha nem hibátlanul írok, jelenleg a telefonomon keresztül tudok csak netezni. Szóval hihetetlenül izgalmas élmény, ahogy csinálom a dolgaim és figyelem magam, az egóm, az érzéseim, és az igaz, belső énem. Az igaz belső énem örül, hogy tanulok elengedni. ÖRül, amikor elengedek. Benne van egyfajta körforgásban, amelyben az elengedettt dolgok helyébe új dolgok lépnek, de soha nem hárítja a dolgokat, mindig megfigyelés átél, de képes arra, h figyelmen kívűl hagyja a döntéshozatalnál aazt, h az egónak fáj a veszteség. Bizalmat , a bizalom érzését képes életre kelteni bennem, megkönnyebbülést és hálát érez, hogy lehetett dolgokban, emberekkel, hogy történhettek dolgok jól, hogy örömökben és feladatokban együtt lehettünk, de legfőképp annak örül, hogy szeretetben élhettük meg és most szzeretetben engedheti el. Hogy nem kell kínlódni és vádolni senkit, nem kell bűntudatba vagy kétşegbe eseni, nem kell elemezni a miérteket és a hogyanokat, és nem kell a múltban lenni, hanem szbadnak lehet maradni, éppoly szabadnak, amilyenben a kapcsolatban is voltunk. :-) ha hagytuk ezt a hangot érvényesülni a többi helyett.
Persze azért el kell viselni valamit: az érzelmek, az óhatatlanul azért kialakult kötődések felldolgozását, megsiratását, és az ego állandó monológjait. De már másképp van minden, mert lehet csak HAGYNI. és tudni, ez nem az, ami az igazság, ez nem az, ami akarom, h irányítson, ez nem én vagyok. Ha elengedek és továbblépek, minden egyes alkalommal megszületek újra. Minden egyes eseményben, hallgatásban, ölelésben vagy bùcsùzásban. Szabad vagyok, mert a szeretet motivál, a tudat, hogy nem az számit, mit élek meg, hanem az, mit tanulhatok általa, és mit adhatok és kaphatok általa.
Azérr figyelem az egót is. Az egyik dolog, amit felfedeztem az, hogy azért a félelem, mert azt hiszi ha elveszít valamit, utána nem jön Semmi.érdekes. Lehet, h a születésemmel függ össze, vagy azzal, amit hoztam. Mindenesetre a műtét óta tudom, és érezhetem is, ha kicsit befelé figyelek, hogy MINDEN UTÁN JÖN VALAMI. :-) még a halál után is. Sőt, Valami állandóan van. :-) EZÉRT nem is annyira érdekes, mi is az, ami jön. :-) nem azért vannak a változások, hogy értsük őket, vagy megválogathassuk őket, vagy bármit is magunkkal vihessünk belőlükinkább csak azért, hogy elfogadjuk őket és Jól legyünk bennük: szeretetben.
Csodálatos, amikor így láthatom magam: a körforgás részként, állandó el-; és megengedésben, bizalomban az új iránt, és szerető, megbocsáto felejtésben a múlttal. :-)
knowing love I will allow all things to come and go, to be subtle as the wind and to take everything that comes with great courage.
szerintem egy kítűnő eszköz lehet az elengedés gyakorlásához.Namaszte:felacso
Sziasztok!
Bocsi, ha hülyeséget írok, nekem még nincs igazán rálátásom ezekre a dolgokra, és rendesen bele is vagyok még ragadva a ragaszkodásba. Most is négy órája lejárt a munkaidőm, és itt ülök a gép előtt, mert mit is kezdjek magammal, ha épp nincs aki velem töltse az idejét.
Tudatosan én is szabadságot szeretnék adni a többi embernek, és én se szeretném, ha birtokolnának. Bár ez se egyértelmű, hisz jól esik, ha a másik féltékeny. (Tehát birtokolni akar.)
Egyes leírásokból nekem egy kicsit a ló túloldala tűnt ki.
Ez persze csak az én érzésem. De úgy tűnt:
Elengedem, nem azért, hogy visszajöjjön, tehát le is mondok róla.
-Egyáltalán minek is kell nekem, hogy Ő a világon legyen?
Igenis egy értékes ember, ha bármilyen kapcsolatba is léptem vele. Miért is baj, ha aggódom érte, és bizonyos dolgokban szeretném az általam vélt boldogsága felé terelni? Persze el kell fogadni, ha ő mégse ezt szeretné, de azért kinyilváníthatom a véleményemet, és a vágyamat.
Vannak az embernek bizonyos szükségletei, amit nem lehet elnyomni.
pl. Biztonságvágy.
Nekem ez jelentős probléma, hogy, hogy adjam meg magamnak a biztonságot. Ha mástól várom, Birtoklom.
Hitegetem magam, hogy nem a másikat akarom birtokolni, hanem csak az érzelmeit.
-De nem. Ki szeret egyedül moziba / koncertre menni, vagy egyedül berendezni egy otthont?
Persze mondhatom, hogy szabadon dönt, és csak akkor jöjjön velem koncertre, ha ő is épp arra vágyik.
-De mégse fogok egyedül elindulni a koncertre, és csalódott leszek amiért nem jön. A berendezett otthonban szeretném, ha ott lakna, belezárnám.
Ha el akarom vágni a ragaszkodást, (ami egy szerelem esetén szinte lehetetlen), magát a kapcsolatot vágom el.
Az a mondat tetszett, hogy:
„A mély kötődéseknek fontos oka van, vágyainkat és félelmeinket, azok pedig a legbelső szükségleteinket, hiányainkat fejezik ki. Ezeket megismerve és pótolva, képesek vagyunk elengedni a legmélyebb ragaszkodásokat is, mielőtt azok végleg tönkretennék a kapcsolatainkat szeretteinkkel, vagy szerelmünkkel.”
A dohányzásról leszokás titka is az, hogy valamivel pótoljuk.
Csak saját magamnak nem találom még a pótszert, a biztonságvágyra, mivel még én sem tudom, hogy konkrétan honnan fakad.
Ez nekem azért is probléma, mert amíg nem tudom, milyen hiányt pótlok a másikkal, és ezt hogyan pótolhatom magamnak, addig abban sem lehetek biztos, hogy tényleg a másik fontos számomra, és nem a hiánypótlás.
-De ha nem lenne hiányérzetem, akkor is akarnék kapcsolatot másokkal?
Azt hiszem ez a következő lépcső, hogy mi más köthet össze másokkal?!
Elvégre az ember társas lény.
Szia . Az ember társaslény , ez igaz . A probléma abból fakad szerintem , hogy a legtöbben hiánypótlásra keresnek társat . Most gondold el , hogy találkozik két ember , és mindketten a másiktól várják a teljességet . Durva hasonlattal , a koldus kéreget a koldustól . Mi jöhet ebből ki ? Mert a legtöbb ember nem azért vágyik társra mert szeretné túláradó emberszeretetét megosztani másokkal , hanem mert hiányt szenved szeretetből . Ezért előbb utóbb elszívják egymástól az a keveset is .
Szerintem akkor nem kell majd pótszert keresni a biztonságra , ha lemondasz a biztonságkeresésről .Tudom furán hangzik de ebben a világban naivitás külső biztonságról álmodozni . Minden folyamatos változásban van . Nincs semmi amibe hosszútávon megkapaszkodhatnánk . Csak az segíthet ha ezt elfogadod .
"Ha túlságosan elérhető vagy valaki számára (akit szeretsz), akkor el fog hagyni, mert rádún. Aki elérhetetlen, az finoman érinti a világot. Nem használja ki, nem facsarja ki a dolgokat, embereket, míg össze nem fonnyadnak, különösen nem azokat, akiket szeret. Szándékosan elkerüli önmaga és mások kimerítését. "
Idézet Don Juan tanításaiból .
Maga a kérdésfeltevés is azt jelzi ("Ha elengedem, visszakapom"), hogy itt nem vécén lehúzásról van szó. Sokkal inkább egy küzdelemről egy életformáért. Ez ténylegesen is küzdelem, ha úgy tetszik, háború. Az általam ismert hölgyek mindegyike (!) a párkapcsolatot sima győzelem-vereség szisztémában játszotta. Ezt eleinte nem is értettem, mert én sosem felhúzott pajzsokkal mentem bele egy kapcsolatba. És mivel a győzelem-vereség felfogás, sajnos, soha nem kapcsolható ki a női godolkodásból, a párkapcsolat végénél sem lehet szó szimpla elengedésről. Még ha nem is úgy élem meg, a másik fél tenni fog róla, hogy belekerüljek a megunt ruha kategóriába. Ha hagyom. Ha eljátszom a jó fiút. Ha megkérdem, "mi a baj?" Ha felhívom vasárnap este újra. Ha rádobok egy emailt: "mizu?" Ha "beszélgetni" akarok. Miről? Ez mind szánalmasá tesz. És aki szánalmas, az nem tényezője semminek. Így az "elengedés", mint olyan, ha rákényszerültem, mindig időbeli dimenziót kapott, és sosem kapcsolódott az adott szituációból történő kibújás gondolatához. "Mutasd magad erősnek, ahol gyenge vagy, és gyengének, ahol erős vagy." Ez az ősi kínai alapelv bizonyult működőképesnek. Ha valóban akartam az adott kapcsolatot, talán mert akaraterő-próbának tekintettem, vagy adott valamit, amit más kapcsolat nem, akkor az elengedést mint végső eszközt használtam. "Kormányozz mindig a csúszás irányába". A dolog, mint "okkult eszköz" számomra nem létezik. A technika van.