Képmutatás a szeretetért
Ahogy lelki fejlődésünk részeként az őszinteségünk és önmagunk őszinte felvállalása is egyre jobban fejlődik, felvetődik a kérdés:
- Hol van a határa Önmagunk felvállalásának?
- Mennyit engedhetünk meg magunknak ebből a fene nagy őszinteségből?
- Hogyan ne sértsük meg ezzel a környezetünket?
- Egyáltalán figyelemmel kell-e lenni rokonainkra, barátainkra ebben a helyzetben?
Az emberek többsége ezt úgy oldja meg, hogy inkább a környezetét kíméli, és önmagát nyomja el, nem mutatja meg a valódi érzéseit, nem mondja ki az őszinte gondolatait, csak nehogy megsérüljön valaki a környezetében!
Persze így soha sem tudja megélni önmagát annak aki, de legalább nem veszíti el a barátai szeretetét, a rokonai támogatását és a többi ember tudatlan elismerését sem.
Mert ugye az ilyen hazugság árán kivívott szeretet, támogatás és elismerés sem lesz helyén, hiszen nem Ő kapja ezeket, hanem az az álarc, amit a környezetnek mutatott.
Gondolj csak bele: Milyen szeretet az, amit amit nem Te kapsz, nem hozzád áramlik, hanem ahhoz a hamis, de a többieknek tetsző kép, amit folyamatosan játszol feléjük?! Nos, ez a szeretet valójában sohasem fog megérkezni Hozzád, te soha nem fogod élvezni ezt a meleg, ölelő, szeretetteljes energiát, mert azt mindig a képmásodnak küldik és nem neked!
Ezért az ilyen képmutató kapcsolatokból maga a képmutató sohasem profitál, csak azt hiszi! Önmagát csapja be és sokszor észre sem veszi, hogy még mindig éhes, szeretet éhes! Aki pedig észreveszi, hogy nem kapott semmit sem, az többnyire még jobban belebonyolódik a saját játszmájába: Azt hiszi, hogy nem jól játszotta a szerepét, ezért tesz még rá egy lapáttal és igyekszik még kifinomultabban játszani a semmiért.
Ennek persze az lesz a következménye, hogy egy idő után már annyira jól játssza a szerepét, hogy Ő maga is elhiszi azt, és szinte azonosulva a saját hazugságával, egy új személyiséget kelt életre.
Szép is lenne ez, ha így működne a változás, így tudnánk jót, önzetlent vagy becsületeset faragni magunkból! De ezt a szerepet nem hagyja élni az élet, az az élet, amely tanít minket, mert nem nézi jó szemmel az ilyen hazugságot!
Olyan helyzetbe viszi a téves énképében tévelygőt, amelyben a saját hazugságai kiderülnek, azt a szemére vetik, vagy mások visszatükrözik azt Neki.
"Mindenki engem bánt, pedig én olyan jó vagyok!"
Ilyenkor történhet meg az, hogy aki egész életében játszotta a jót, mindenki felé önzetlen és elfogadó volt, az ilyen áldott jó lelket mindenki csak bántja és kapja az életcsapásokat sorra.
Mintha arra tanítaná az élete szép sorjában, hogy:
- Vegyen tudomást a rossz létezéséről, ne játssza tovább a naív jó szerepét!
- Keresse meg az okát, hogy miért pont Őt kezdte ki? Mit akar ezzel tanítani az élete?
- Vegye észre, hogy valahol mélyen őbenne is meg van ez a minőség, csak elfojtotta azt!
- Vállalja fel a benne levő rosszat, ismerje meg és tudatosítsa.
- Közben pedig tegye le végleg a naiv jó szerepét és teljességgel vállalja önmagát!
Nem könnyű út, kevesen is járnak rajta, de Ők legalább élvezhetik a jutalmukat: békében és szeretetben élhetnek, minden körülmények között vállalják önmagukat, mert már nem függnek másoktól!
Azt írtam, hogy "vállalják önmagukat" és nem azt, hogy "vállalhatják"! Egyesek azzal védekeznek, hogy vállalnák Ők magukat, ha a környezetük elfogadná Őket olyannak, amilyenek! De ha elkezdene önmaga lenni, akkor elfordulnának, kiutálnák és megvonnák Tőle a szeretetüket.
A képmutatás játszma oka és megoldása
És itt van a kulcsa az egész képmutatás játszmának! A szeretetért él és virul minden játszma, ahogy ez is! Mindent elkövetünk azért, hogy szeressenek minket, vagy ha arra képtelenek (vagy mi nem tudjuk befogadni azt), akkor legalább figyeljenek ránk, törődjenek velünk vagy ismerjenek el!
Akkora szükségünk van a szeretetre, hogy képesek vagyunk lelkileg megcsonkítani magunkat, csak hogy kapjunk belőle egy kicsit! Így gyakorlatilag mi hajtjuk igába a fejünket, odaadjuk az életünket mások elvárásainak és manipulációjának.
Így gyakorlatilag minden kísérlet, ami önmagunk felvállalására irányul, eleve halálra van ítélve, hiszen mihelyst észreveszik, hogy nem játsszuk a szerepünket, megvonják a legfontosabb táplálékunkat, a szeretetet és a szeretet pótlékokat.
A környezetünknek ugyanis az a legkényelmesebb, ha mi nem változunk, ha ugyanolyanok maradunk, amilyennek megismertek és megszerettek, és tovább játsszuk az irányítható birka szerepünket. Hiába látják, hogy nem önmagunkat adjuk, mégsem szólnak, nem segítenek kimászni a szerepünkből, mert Ők azzal veszítenének.
Persze nem minket veszítenének el, hiszen azt már akkor elveszítették, amikor elkezdtük a képmutatást! Talán soha nem is ismertek minket és az is lehet, hogy ha ismernének, akkor nem is szeretnének olyannak és nem kellenénk nekik!
Hanem egy szolgát, egy bárgyú és manipulálható rabszolgát veszítenének el, akitől nem kell félniük, mert sohasem mer annyira őszinte lenni, hogy azzal megmutassa az Ő hazugságaikat és az igazságával megbántsa őket.
Vannak ilyen - az őszinteségük miatt kiállhatatlan - alakok, akiket a hazugok nagy ívben elkerülnek, mert félnek az igazmondó szavaiktól. De ezek az emberek szabadok!
Talán nincs sok barátjuk, hiszen nem sokan mernek a fényben élni, de ezek a kapcsolatok legalább igazak, nem a hamisságon alapulnak.
"Inkább ne legyen egy barátom se, mint hogy legyen száz képmutató körülöttem!"
Hogyan lehet elérni, megvalósítani ezt a tiszta életvitelt, önmagunk őszinte felvállalását?
Hogyan tehetjük le a megszokott álarcainkat úgy, hogy megmaradjon a szeretet, a melegség és a biztonság is?
A megoldás egyszerű:
"Szeresd úgy magad, ahogy eddig azt másoktól vártad!"
Ha a szeret hiányod az oka, hogy belelépsz ezekbe a hamisságokba, akkor szüntesd meg ezt a hiányt! Tanuld meg szeretni magadat úgy, pontosan azzal a rezgéssel, abban a minőségben, amelyre szükséged van!
Talán eddig is szeretted magadat valahogyan, de nem azzal a minőséggel, amiből a hiányod van. Ha elsajátítod ennek a módszerét, akkor mindent meg tudsz majd adni magadnak lélekben és szeretetben, amiért eddig másoknak kiszolgáltatottá tetted magadat.
Ennek a módszernek a neve "A hiányzó szeretet megadása önmagunknak", és az Elfogadás és szeretet - Sirály csomagban található.
Meditáció
Befejezésként pedig íme néhány kellemetlen kérdés, amit érdemes lenne meditációban feltenned Önmagadnak:
- Kellenél-e úgy a barátaidnak, rokonaidnak ha a képmutatás nélküli Önmagad lennél?
- Kellenének-e Neked ezek az emberek, ha Önmagadat adnád?
- Hogyan változna a kapcsolatod a környezeteddel, ha holnap reggeltől hirtelen tisztán Önmagad lennél?
Ugyan ezzel az kíméletlen, de tiszta őszinteséggel tanítom az önismeret más témaköreit is. Ha tetszik ez a stílus, akkor indulj el az önismeret valódi útján, hogy mielőbb Önmagad legyél!
Hozzászólások
18 hozzászólásHmmm, ebben a cikkben magamra ismertem. Éppen beindult nálam egy felvállalási időszak!:-)
Az utóbbi 2 évben elég nagy mértékben megváltoztam, amivel a családtagjaim nem tudtak mit kezdeni. Volt ki nem akarta meglátni a változásaimat, nem beszélt róla és meg nem történtté akarta tenni, mások mindig apró, bántó megjegyzésekkel jelezték, hogy nekik nem tetszik az én megváltozott viselkedésem, életfelfogásom.
Persze, nyíltan nem beszéltem senkivel, hogy mi is valójában a problémája velem. Én egy ideig próbáltam nekik megfelelni és szinte kettős életet élni, de egy idő után nagyon fájtak a bántások és nem tudtam már őszintétlenül élni. Éreztem egyre sürgetőbb, hogy nyíltan is felvállaljam a megváltozott énem! Nagyon féltem, pontosan attól, amit Sanyi leírt a cikkében!
De elérkezett az idő, mikor már annyira feszített a felvállalás, és kiálltam magamért! Nem volt egy könnyű menet, de megérte!
Boldog és felszabadult érzésem volt és azóta is van!
Tudom, ez egy többfordulós történet lesz, de előbb-utóbb a végére fogok érni! Időt kell adnom a hozzátartozóimnak is a feldolgozáshoz!
Gratulálok.
Csak annyi javaslatom lenne, ha legközelebb egy hozzátartozód szóváteszi, hogy nem tetszik neki a "változásod", akkor "csak" kérdezz:
Mondjuk ezt: "Mi nem tetszik a változásomban?", vagy "Szerinted miért nem tetszik neked az én változásom?".
Ezekkel a kérdésekkel el fogod gondolkodtatni őket és el tudod venni a "támadásuk" élét, vissza tudod fordítani az ő energiájukat saját maguk felé.
Sok sikert a továbbiakban!
Eta
Jó ez a gondolatmenet, csak túl vegytiszta, akkor meg kell tanulnunk érdek nélkül, a társadalmon kívül élni, mert szerintem nem megvalósítható ez se, meg az se, hogy ne viselkedjünk. Hisz erre szocializáltak bennünket, hogy kifelé a külvilág felé tud érvényesíteni magad ezt pedig csak úgy tudod elérni, bizonyos helyzetben mást mutatsz, mint szeretnéd. Szabadság? A társadalmon kívül legfeljebb. Hangsúlyozom, hogy az intim kapcsolatainkra mindez nem igaz, mert ott meg pont az mérgezi, ha másnak kell láttatnunk magunkat, mint amik vagyunk, szerintem az nem is működik hosszú távon.
Inkább ne legyen egy barátom se....... hát inkább legyen, még ha kicsit ilyen olyan is. Az ember nem robinsonnak született. Bár azt elismerem, hogy határozott előny ha tudja élvezni az egyedüllétet, és átlátja mások játszmáit. A folyamatos konfrontálódás se vezet sehová, és megválogatni se tudjuk a környezetünket. üdv gigi
Az élet számomra igazán lényeges dolgai társadalmon kívüliek , nem öltönyös történések . A szocialzáció az önmagunkhoz való visszakanyarodás eltartó része . A titoktartás , személyiségi jogok , képmutatás stb . a bűn leplei .
A mögöttük levő angyal ugyanis nélkülük is angyal maradna .Én úgy tapasztaltam , hogy annak nem a mi életünk számára kialakított környezetek , ( már kinőtt ruhák ) . Ezeket felismerve el kell hagyni ,és újabbat teremteni , keresni , a kivárt megfelelő időpontban belépni a kínálkozó jobba . Ugyanez vonatkozik a személyesebb kapcsolatokra is . Szerintem a környezet kinőhető , megválogatható , megálmodható , bevonzható , megteremthető .
A kifelé sűrűbb társas időszakok , és a keményebb belülről töltekező magunkrafigyelés váltakozása is az élet egyik ritmusa .felacso
Az önismeret útját járónak csak egy út létezik. Ez, amit Sanyi leírt. A többi más csak tévelygés.
Kellenék-e úgy a barátaimnak, rokonaimnak ha a képmutatás nélküli Önmagamad lennék?
Az az Ő dolguk. Számomra mindennél fontosabb a képmutatás nélküli élet mint h akarjak nekik kelleni. Az "akarnék kelleni" esetében meg már megint kívülről, tőlük várnék valamit, az álarcot szeretném letenni.
Kellenének-e Neked ezek az emberek, ha Önmagadat adnád?
Hmm... 90%-k nem. De akkor most saját álarcom kardjába dőltem mert odalyukadtam ki h azért tartom velük a kapcsoltot, mert játszmáimhoz kellenek. AAAA EZ most fájt!
Hogyan változna a kapcsolatod a környezeteddel, ha holnap reggeltől hirtelen tisztán Önmagad lennél?
Tiszta és őszinte lenne.
"Kellenék-e úgy a barátaimnak, rokonaimnak ha a képmutatás nélküli Önmagamad lennék?"
Ez az "Önmagamad" érdekes. Tulajdonképpen megválaszolod vele a problémádat. Mit "ad Önmagam" önmagamnak és mit "ad Önmagam" a világnak. Eta
Valószínűleg igen hamar egyedül maradnál a nagy őszintességeddel.
De azt hiszem a dolog azért mégsem reménytelen hiszen ha az ember egyedül van és nem veszik el az önsajnálatban nagyon szépen eljuthat igazi önmagához.
Akár hozzá hasonló embereket is bevonzhat az életébe ha valóban így szeretné.
De vajon az ember valóban társaslény?
Hiszen egymagunk születtünk a többi már csak nevelés kérdése.
Ha képesek lennénk gondoskodni önmagunkról később nem alakulna ki a társ iránti igény?
Egyedül igazán tiszták és őszinték lehetnénk
Lehetséges,hogy a hasonlóan gondolkodó emberek megtalálják egymást?
bani
Szerintem egymagadban nem születhetnél meg , bár egymagaddá születsz a többi egymagadok közé és segítséggükel , az igaz . Én a társaslényre szavazok , mert a lelki abszolútban , mint én már nem vagyok , és mint én csak itt : a viszonyulások közötti viszonyulásként létezem .
Igen , szerintem ha képesek lennénk a kezdettől fogva önmagunkról teljeskörűen gondoskodni , akkor nem alakulna ki a társ iránti igény .
Minden lelki-testi nyavalya egyik rétege onnan ered , hogy "anyánk milyen gyorsan adta oda a cicijét" .
Igen , egyedül tiszták és öszinték lehetnénk , de soha meg nem tudnánk , hogy azok vagyunk , mert nem ismernénk meg a mocskunkat és ámításainkat .
Igen , a hasonlóan gondolkodó emberek , ( ha gondolataik az önmagukhoz való eljutottságból fakadnak , hangolódnak ) megtalálják egymást és gyönyörködnek egymásban . felacso
Szerintem mindenképpen önmagunkat kell adnunk, mindenhol, mindenben. Na ezzel küzdök én is.
De ez nem azt jelenti, hogy minden apróságon össze kell vesznem a környezetemmel, hanem azt, hogy illik (finoman) közölni, hogy ha valamit nem kedvelek, nem szeretek, és azt is a valami nagyon teszik. Nagyon fontos: megdícsérni azt ami tetszik.
Az élet az egyensúly (és a kapcsolatok) megtalálásáról szól. Ha nem magadat adod, abba előbb utóbb belebetegszel, ha csak magadat adod, minden pillanatban, akkor inkább menj el remetének, mert senki nem fog elviselni.
Örökérvényű a mondás: Vagy igazad van, vagy vannak barátaid. El kell fogadnom a barátaim véleményét, akkor is ha nem tudom meggyőzni őket a saját igazamról. Ha alapvető dolgokban egyetértünk, az már elegendő alap a barátsághoz.
Asszem.
Csabi :)
De éreztelek is nagyon a mai nap folyamán....
Te megkaptad az emailemet pont erről a CD-ről? július 19-re?
Köszi
Kutasi Rita