Kiskacsa úszik a tavon és sír. Odamegy hozzá a krokodil és megkérdi:
- Miért sírsz kiskacsa?
- Mert nem tudom ki vagyok és mi vagyok...
- Ó, hát ez egyszerű: sárga csőr, sárga tollak, úszóhártya - kacsa vagy!
- Szupi! Kacsa vagyok! - örül a kiskacsa.
- És te mi vagy?
- Találd ki! - monfja a krokodil.
- Hmm, hosszú farok, rövid lábak, nagy száj, bőrdzseki ... olasz vagy!?

A halál angyala kopogtat a székely ajtaján. Kijön a székely.
- Székely, az életedért jöttem!
A székely beszól a házba:
- Életem, téged keresnek!

Engem még mindig foglalkoztat az a téma, hogy akkor mi is a mi küldetésünk!?

Rendben, hogy az Önmagunkhoz visszataláláson dolgozunk, ahhoz az Önmagunkhoz, amelyik a teljesség része és ezt tudatosan is érzékeli.

Dolgozunk önmagunkon, és mindig egy-egy réteget (maszkot, régi mintát, régi blokkot, régi gátat) levetve egyre beljebb jutunk... de kell, hogy ennél több is legyen a dolgok mögött, mint hogy "csak" ez legyen a feladatunk, még akkor is, ha önmagában ez sem kevés!

... kell, hogy legyen egy küldetésünk, kell, hogy legyen egy Isteni Terv, amihez illeszkedünk, egy távolabbi cél, egy nagyobb erő, aminek a részei vagyunk, valami több, ami újra és újra erőt ad, feltölt, felemel, megnemesít...

... nem hiszem el, hogy nincs több mondanivalónk ebben a témakörben!! Segítsetek léccciii, gondolkodjunk el még erről közösen! (még én is gondolkodom rajta, hisz ha már szóba került, úgysem hagy nyugodni a téma:)

.... hogy miért is idegenkedhetünk annyira a más kultúrák erős (be)hatásaitól...

A mai esős, borús (igazi befelé fordulós) napon a Nagycsarnokban egyik kedvenc zöldségesemnél vásároltam. Ő a más színű, kultúrájú kisebbséghez tartozik, akit mi többségnek érzékelünk az erőteljesebb hangok, érzelmek és egyéb megnyilvánulásaik miatt.
Amit lehet tudatosan nála vásárolok, mert szép az árúja, van pár kedves szava, őszinte és őszinteségre tanít, s legfőképp pedig: ő is éljen boldoguljon, kereshessen tisztességes módon.
Egy darabig nem jártam nála ezért az elmúlt alkalommal már nem csak szép asszonynak hívott (szokása szerint), hanem gyönyörű hölgynek. Én akkor megköszöntem, mosolyogva, jó érzéssel elköszöntünk egymástól.
Ma kifizettem a paradicsomot és szemüveg nélkül keresgéltem az árát. Ő pedig le sem vette a szemét rólam. Majd kicsit zavartan nyugtáztam, hogy meg sem számolja a pénzt csak rám mosolyog. Erre neki fülig ér a szája, hogy: "azért kicsit élvezzük a helyzetet igaz???"
Húúúúú, ez aztán a szembesítés, a tudatosítás!!! Már régen eljöttem, s az utcán visszagondolva döbbenek rá, belémlátott! Azt is látta, amit én eltagadok, elfedek magam elől! Megint tanultam tőle valamit, olyat, amit én nem vagyok képes önmagamban felismerni.
Na tessék, ez a megélt helyzet most itt többet segített rajtam, mint egy pszichológus több órai munkája, gondolom magamban.

De akkor miért félünk ennyire az idegen kultúrák behatásaitól?
Azért mert le kellene bontanom a falakat, amit önmagam köré építettem, őszintén fel kéne ismerni az érzéseimet, vissza kéne vonulnom a védekező álláspontból, hogy "én ártatlan vagyok", csak "a másik nézett ki magának most is, meg már a múltkor is", mert alázattal és tisztelettel kellene fogadnom azt a tanítást, amit az általam lenézettnek gondolt, más kultúrájú ember szeretettel, türelemmel tanít, mert meg kellene fogadnom a Krisztusi tanításokat a felebarátaim szeretetéről... meg még ki tudja mi mindent lehetne másképp látnom, éreznem, gondolnom, csinálnom!?

Igen valóban könnyebb megoldás gyűlölni a cigányokat, mint tanulni tőlük az érzelmeik őszinte megéléséről, könnyebb lenézni a négereket, mint látni és hallgatni a vuvuzela hangját, attól félvén mit hozhat fel belőlem ez a hang és a rezgései.
De valóban azért születtem ide a Földre, hogy a szokásos minták mentén tagadjak, ellenségeskedjek, különbözőségeket figyeljek, vagy időtöltésből foglalkozzak spirituális dolgokkal a mély, őszinte szembesülések helyett?
Na, ugye, hogy nem! Van más választásom is! Sőt a mást választásom különböztet meg engem, ha (valóban) tudatos, őszinte felébredett emberré szeretnék válni! Azt viszont, hogy mit is szeretnék valójában csak a saját felelősségem eldönteni!

Ez az én mai történetem, de biztos Nektek is van sok hasonló megélt tapasztalatotok :)??