Van Küldetésed?
Persze-persze életfeladata mindenkinek van, amit keresgélnek, kutatgatnak az emberek, ezt hívják útkeresésnek, "önmegismerésnek", de a küldetés nem ez. Míg az életfeladat az egyénre irányul - hogy önmaga fejlődjön valamerre - addig a küldetés túlmutat ezen, s egy tágabb összefüggésben értelmezve "kifelé" irányul. Aki életfeladatot teljesít sétál, leül, továbbmegy, nézelődik, elkanyarodik, hátrál, bolyong, ugrik, megáll, stb. Aki küldetést, az többé-kevésbé egyenesen, kitartóan egy irányban halad a cél felé.
Van-e valami olyan erő Benned, ami születésedtől hajt valami irányába? Esetleg tudod azt is, hogy van küldetésed?
- Kozmoty blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
37 hozzászólásNagyon jó kérdés!
Igen, van egy erő bennem, ami itt tart a Földön ebben az időben és legfőképp pont ebben az országban!!
Érzem, hogy vállaltam, hogy pont mostanság és pont ide szülessek!!
S talán ennyi amit mondhatok róla, mert nem ismerem sem a célt, sem az irányt, sem az összefüggéseket.
Amit akár megsejtésekben, akár meditációban, akár álomban "kapok" azok csak az előttem álló "ledolgozni" valók, de nem látom a teljes képet.
Mit érzek ezek után küldetésemnek?? Úgy érzem Valakit képviselek, aki küldött, aki még ismeretlen előttem, de erejét időről időre érzem... hogy ez a valaki még a Monád is lehet??, ... meglehet!... ha szükségem lesz erre a tudásra, akkor feltárul előttem! Ez eddig is megtörtént minden alkalommal. Az viszont egy Isteni Kegyelem, hogy ezeket a dolgokat csak akkor tudom meg, amikor már képes vagyok megbirkózni vele.
Amit viszont jó tudni, hogy sem itt a Földön nemhogy nem vagyok egyedül, sőt hála Istennek sokan vagyunk... és valahonnan a bolygókon túli világból is segítenek nekünk nagy-nagy szeretettel, erővel, tudatossággal, tervszerűséggel.
Lehetséges, hogy többőnknek hasonló küldetése van??
Örülnék neki!::))
Hitelesen leírtad ezt, hogy mi érezhető az ember számára saját küldetéséből. Ez a "fokozatosan minden kiderül" dolog... Nem tudom szerencsésnek, vagy inkább szerencsétlennek :) nevezzem azt, aki pontosan "tudja" mi is a küldetése. Minden esetre gyanús, hogy nem csak vélt-e a dolog.
A Galaxis Útikalauz c. könyvben olvastam erre egy jót: az egyik szereplő (Z.B.) meséli ismerőseinek, hogy képzeljék el, ő csinál valamit, halad valamilyen cél irányába, de pontosan fogalma sincs arról hogy mi ez a cél. (Épp azért nem tudja, hogy végre tudja hajtani a feladatot.) De miért nincs fogalma se arról, hogy mit kell végrehajtania? Mert valami gonosz erők elnyirbálták az agyában a megfelelő idegpályákat, amik az információhoz vezetnének! Még azt is tudja hogy kik voltak! Beleégették a monogramjukat, ami: ZB!
Hát ezaz! Ha minden tudásunkhoz hozzáférnénk, nem tudnánk kitartóan menni a cél felé, úgymond a motiváció megszűnne. Ezért férünk csak hozzá épp a megfelelő időben, s ez a mi döntésünk volt!
Remélem akad még valaki, aki leír a témában valamit!
- A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! -
(Az egyelőre nem egyenlő egyenlőre)
én is mindig keresem az utam, amit írtakok, az egy kicsit megnyugtatott. :)
már az gondoltam velem van a baj, hogy még mindig nem állt össze a teljes kép, csak tapogatok....
csak azt nem tudom, hogy jó irányba haladok-e ?
"Mert valami gonosz erők elnyirbálták az agyában a megfelelő idegpályákat", mi van ,ha nálam is ez történt?
zita
Direkt szétválasztottam az útkeresés és a küldetés fogalmát. Az útkeresők gyakrabban érzik hogy tapogatnak, keresik az irányt, a küldetést végrehajtók pedig inkább hogy minden nagyon-nagyon halad valamerre. Itt nem kérdés, hogy jó-e az vagy rossz. A gonosz sem gonosz - csak az író humora... a poén benne hogy kiderül, pont maga a szereplő vagdosta el az idegpályákat, vagyis TE tetted magaddal! Direkt nem férsz hozzá a saját tudásodhoz, hogy tudjál vakon és egyenesen menni a cél felé. Függetlenül attól, hogy nem is tudod mi az, csak érzed hogy a Te utad nem kanyarog, hanem nyílegyenes...
- A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! -
(Az egyelőre nem egyenlő egyenlőre)
azt hiszem tényleg én voltam, lehet megijednék, ha mindent tudnék...
azért nehéz így, sok még a félelem bennemm :(
zita
Szerintem sem gonosz erők akadályozzák bennünk a tudást, a teljességet, de abban sem hiszek, hogy ezt magunknak akadályozzuk, mert így érdekesebb az út, vagy mert félünk a tisztánlátástól.
Inkább arról lehet szó, hogy ugyan volt egy teljességünk, de nem voltunk abban tudatosak, ezért nem tudtuk megőrizni amikor kicsöppentünk belőle. Ekkor nem tudtunk már visszamászni, ezért azóta azt tanuljuk, hogyan lehet tudatosan elérni a teljességet.
Olyan ez, mint amikor valaki teljes életet él, de a kíváncsisága miatt megkóstolja a kábítószert. Addig kísérletezik vele, amíg függővé válik és a hatására szép lassan elveszíti a teljes életét. Ahhoz, hogy visszataláljon abba a teljességbe, ami addig is az övé volt, már nem elég csak lenni, tudatosan le kell szoknia a kábítószer-fogyasztásról!
Ha ez így van, akkor a kérdés már csak az, hogy mi az a kábítószer a létünkben, amiért kicsöppentünk a teljességből, bele ebbe az illúzióba?
A teljességtől a nem tudás választ el, nem tudjuk, hogy benne vagyunk. Egy álomba merültünk, amelyben azt álmodjuk, hogy nem vagyunk teljesek. Tehát az illúzió pont az, hogy azt hisszük, elvesztettük Önmagunkat, elvesztettük a teljességet.
Hogyan lehet felébredni ebből?
Úgy, ha elengedjük az illúzióhoz való kötődésünket és merjük választani a felébredést.
Olyan ez, mint az életben, amikor tudod, hogy mi lenne a helyes út, mégsem mersz azon járni, mert félsz elengedni a mostani rosszat.
Amíg vannak benned ilyen beidegződések, addig ne is álmodj felébredésről! : )
Elgondolkodtató, amiket Sanyi ír és belülről nagyon igaznak érzem:::))
Jó hogy van ez lehetőségünk és írhatunk, olvashatunk ilyen dolgokról, köszönet érte!
Köszönet a téma felvetéséért is, s ígérem igyekszem csiszolódni a vicc értésében::))
Engem még mindig foglalkoztat az a téma, hogy akkor mi is a mi küldetésünk!?
Rendben, hogy az Önmagunkhoz visszataláláson dolgozunk, ahhoz az Önmagunkhoz, amelyik a teljesség része és ezt tudatosan is érzékeli.
Dolgozunk önmagunkon, és mindig egy-egy réteget (maszkot, régi mintát, régi blokkot, régi gátat) levetve egyre beljebb jutunk... de kell, hogy ennél több is legyen a dolgok mögött, mint hogy "csak" ez legyen a feladatunk, még akkor is, ha önmagában ez sem kevés!
... kell, hogy legyen egy küldetésünk, kell, hogy legyen egy Isteni Terv, amihez illeszkedünk, egy távolabbi cél, egy nagyobb erő, aminek a részei vagyunk, valami több, ami újra és újra erőt ad, feltölt, felemel, megnemesít...
... nem hiszem el, hogy nincs több mondanivalónk ebben a témakörben!! Segítsetek léccciii, gondolkodjunk el még erről közösen! (még én is gondolkodom rajta, hisz ha már szóba került, úgysem hagy nyugodni a téma:)
Én részemről megkülönböztetem a feladatot a küldetéstől. Amit sokan említetek, hogy visszatalálni Önvalónkhoz, az a feladatunk szerintem. Az nem változik, nem függ az egyéntől. Addig úgy is mindig újraszületünk, amíg ezt a feladatot el nem végezzük. Ez állandó, konstans dolog. A küldetés az már egyénfüggő. A küldetést magában érzi az ember. Mindenki szerintem. Én legalábbis tudom mi a küldetésem. Minden más vágyam csak szenvedős, és szorongáshoz vezet, de amikor a küldetésem jut eszembe, az olyan energiákat mozgat meg bennem, hogy arról érzem, hogy több, mint vágy. Nem is az eszembe szokott jutni, hanem egyszer csak jön egy érzés, ami elönt energiával, és érzem, hogy valami erő mindig arra vezet, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek hozzá. És szerintem a feladat teljesítéséhez szükség van a küldetés teljesítésére. Egy küldetése minden embernek van, amit teljesítenie kell ahhoz, hogy fel tudjon mindent adni, és teljesíthesse a feladatot, hogy megtalálja az Önvalóját. Meg kell tapasztalni, hogy a küldetés teljesítésével sem végeztük még el a feladatot, és akkor sikerülhet. Addig lemondani valamiről nem lehet, amíg meg nem tapasztaljuk azt a valamit, más különben egy folytonos vágy marad. Az egyéni küldetésünket is úgy érzem teljesíteni kell, aztán le kell mondani róla. Mert ha előbb mondasz le a küldetésről, mint hogy teljesítenéd, akkor szerintem frusztrálni fog életed végéig. De ez is olyan, mint akármi más. Van két pólus, de valójában egyik sem lenne a másik nélkül, így mindkettő kell az egységhez. A feladatunk nélkül nem lenne a küldetésünk sem, mert ha nem akarjuk teljesíteni a feladatot, akkor nincs mi hajtson, hogy egyáltalán küldetésünk legyen. Ha viszont nincs küldetésünk, akkor megint csak céltalannak érezzük az egész életet, és kedvünk sincs ahhoz, hogy a feladatot teljesítsük. A baj azzal van, hogy az emberek nagy része a küldetését tekinti a feladatának, és annyira meg akar annak felelni, hogy a feladatról meg is feledkezik, aztán mivel a feladattal semmit sem haladt, egyszer csak azon kapja magát, hogy az egész élete felesleges volt, feleslegesen törte magát a küldetésén, mert kezdheti az egészet előlről. Míg ha tudnánk, hogy a küldetésünk az csak a feladatunk egy része, akkor nem lenne akkora a megfelelési kényszer és a nyomás rajtunk, mert tudjuk, hogy úgy is a feladat a lényeg, és ha már tudjuk a feladatot, és kezdünk tisztában lenni Önmagunkkal, akkor a küldetést szinte gondolkodás nélkül teljesíteni tudjuk, mert az élet folyton segít nekünk.
Legalább is én ezt vettem észre magamon az utóbbi időben, hogy amire hónapokkal ezelőtt vágyakoztam, és foggal körömmel el akartam érni, az folyton kudarcba nyomott, és jelen pillanatban, hogy szinte nem is foglalkozom velük, csak teszek mindent úgy, ahogy az élet hozza, hirtelen két akkora vágyam teljesült, amire pár hónappal ezelőtt még úgy tekintettem, hogy á ezt sosem fogom elérni, és csak önmarcangoláshoz vezetett. Igaz nem pont úgy következett be egyik vágyam se, ahogy én gondoltam akkor, meg ahogy elterveztem, hogy elérem, de teljesült. És mindeközben a küldetésemhez is egyre közelebb érzem magam, holott nem agyalok rajta órák hosszat, hogy hogyan teljesítsem, egyszerűen csak élem a napokat úgy, ahogy azok jönnek. És nagyon jó :P
"...és jelen pillanatban, hogy szinte nem is foglalkozom velük, csak teszek mindent úgy, ahogy az élet hozza,..."
Pontosan ugyanez zajlott le nálam az utolsó fél éven belül.több dologban is. Majd belegebedtem, annyira akartam és amikor beletörődtem, elfogadtam, szinte már nem is kellett, akkor jött mindegyik szinte magától, és olyan különös utakon, amit józan ésszel elképzelni se tudtam volna...
És ugye hogy sokkal jobb, mint ha akkor úgy érted volna el, ahogy akartad?:) Akkor maximum egy kis megnyugvást okozna, így viszont úgy feldob, olyan örömet okoz, hogy leírhatatlan. Meg felfoghatatlan is igazából. Egyszer csak bekövetkezik és érzed magadban az energiát, ahogy szanaszét árad benned, mert tudod, hogy ettől még Te érted el, mert ha nem sikerült volna lemondanod róla, akkor lehet, hogy sosem érted volna el :) Ez a durva, hogy sokkal nehezebb lemondani egy dologról, mint berögzötten hajszolni azt eredménytelenül. Pedig ha lemondasz, ami belül a nehezebbik út (és igazából a helyes út), akkor kívül könnyebb lesz. :) Zseniális dolog ez az élet szerintem :)
Pontosan így érzem! Elértem régebben hasonlókat akarattal, de igazi, hosszan tartó örömet soha nem adtak.
A mostaniak minősége számomra elképzelhetetlen volt eddigi életemben.
És ahogy "mondod", szinte szét feszít az a melegség, talán tényleg energia, mintha a vágyak teljesülésével együtt grátiszba kaptam volna valamit, amit eddig soha nem ismerhettem meg...:)
"...ha lemondasz, ami belül a nehezebbik út (és igazából a helyes út), akkor kívül könnyebb lesz. :) Zseniális dolog ez az élet szerintem :)"
naná, hogy a hitemet kell "megint" erősítenem, hogy képes legyek az igazi lemondásra!
Köszönöm, annyira szépen leírtad, itt volt a szemem előtt és mégis csak sokadszori átolvasásra "jött át"
Nagyon örülök ennek a blognak és köszönöm az írásaitokat!
körbejárni a dolgokat...
Annyi átjött Tőletek (hozzámig), hogy ez is úgy zajlik mint a magáiában a többi dolgok, amikor beletörődöm, elfogadom és magamhoz ölelem a jelen helyzetet, akkor tudok "rálátni", ráérezni egy sokkal nagyobbra...
hmmm! ez eddig rendben, de utána hogyan jön be az, hogy mi az igazi küldetésünk?... felismerésben?, meditációban?, gondolkodási folyamatokkal?, érzésben?, megérzésben?, képben?,
Próbálok nem csak itt Tőletek kérdezni róla, hanem belül is igyekszem dolgozni rajta ... valahonnan egyszer csak jön egy válasz (v. valami afféle)... bármennyire is nehéz leírni, megmagyarázni, átadni ezeket a dolgokat:)
Nos, az is meglehet, hogy a választ már leírtátok, csak valami még eltakarja előlem::))
"...teszek mindent úgy, ahogy az élet hozza"... jó, rendben, köszönöm!, igyekszem alkalmazni, amennyire erőmből telik (amennyire az egóm pillanatnyilag hagyja:)
Az egótokat hogy tudtátok "kikapcsolni", hogy hagyjon a küldetésetekre ráhangolódni és dolgozni rajta?? (mert meglehet, hogy ez lesz a kulcs...)
Azért nem tudok Neked segíteni, mert Spiritosaurussal ellentétben nem érzek semmiféle küldetéstudatot. Egyszerűen csak megcsömörlöttem jó néhány dologtól, és feladtam az eszméletlen küzdelmet a vágyaimért.
És amint lemondtam róluk, belül elfogadtam, hogy nem valósulhatnak meg, elkezdtek bejönni. Ezeket egy olyan érzés kísérte, amit Talán Anita szívnyitó technikája hozhatna. Nekem olyan, mintha a mellkasomból egy vulkán törne elő, és az energia (vagy valami) szétárad az egész testemben...
És ez egyre erősebb, egyre hosszabb ideig van jelen. Ha valami megtetszik, bármi, akkor jön az érzés...
Ráadásként mintha az immunrendszerem is elkezdett volna dolgozni értem, mintha valami méregtelenítési folyamat indult volna be nálam.
Nekem így és ez van, küldetéstudatot nem érzékelek benne...:))
Vagy két hete volt némi kis gondom a saját számláimmal. Először görcsöltem, nekem a gyomromból indul, és mintha vízszintes irányban akarna kitörni. Jó, gondoltam, akkor legyen, sodorjon, nem érdekel, megoldódik. Csengettek - postás néni szinte fillérre azt az összeget hozta - túlfizetésünk volt az áramszolgáltatónál. No problem.:)))
És éppen ma reggel jött be az egyik, amiről már rég lemondtam, elfogadtam, hogy nem lesz és hopp! egyszerre csak itt termett.
Rá nem sokkal megéreztem, hogy a tenyerem szinte izzik. Mondtam a lányomnak, hogy feküdjön hasra, a beteg térdhajlata fölé tartottam a kezem, és már jelezte is, hogy érzi. Aztán próbaként a bokájáig vittem, mire megszólalt: nem a bokám fáj.:))) Aztán az előtte lévő iszonyat feszültség megszűnt. Olyan volt, mint egy hőhullám, csak bent, egész mélyen. Nagyon jóleső érzés.
Az már csak hab a tortán, hogy levittem a kicsiket, és az indiai hölgy elkezdett tanítani!:) Olyan nyugalom és magabiztosság árad belőle, tényleg rég találkoztam ilyen emberrel...
Mert mint tudjuk, nincsenek véletlenek...
Úgy hogy nem akarom kikapcsolni :) Amikor nem tudtam, hogy létezik ego, meg Önvaló, addig se akartam kikapcsolni, de addig nem is tudtam róla, hogy létezik. Sejtelmeim voltak, de tapasztalatom nem volt ilyen téren. Amióta tudom, hogy létezik, azóta az elején mindig ellenségnek tekintettem, hadakoztam ellene, na úgy nem megy. Ha egyszerűen hagyod, hogy dolgozzon, de végig ott vagy mögötte és figyeled, hogy mit csinál, akkor szép lassan rájössz, hogy nem kell kikapcsolni, mert nem lehet. Magát fogja kikapcsolni, ha látja, hogy nincs már dolga, mert bízhat benned, a tudatosságodban. Azzal, hogy hadakozol ellene, pont, hogy működteted, mert hadakozni csak az ego tud. Az Önvaló elfogad, nem hadakozik. De egyik nélkül a másik sincs. Ne akard kikapcsolni, amikor azt mondod, hogy ki akarod kapcsolni, valójában azt is az ego mondja, csak Önvalónak álcázza magát, de ha ráismersz, akkor máris kikapcsol az ego. És csak a tudatosságod fejlettségétől függ, hogy meddig tudod tartani ezt az állapotot. Minél kiegyensúlyozottabb vagy, annál jobban bízik benned az egod, és annál ritkábban akar majd bekapcsolni, hogy hadakozzon veled, és annál többet fog veled együtt működni. Mert ez a lényeg, nem az, hogy kikapcsold, hanem, hogy elérd azt, hogy együtt működjön veled.
Nahát Spiri!
Mennyire kézenfekvő, köszi!!! Az előbb jött volna megint a gyomorfrász - erre közöltem vele, csak nyugodtan, sz@rok rád! Biz Isten abban a pillanatban elmúlt...
Egyébként hajnali egyig beszélgettem egy kíméletlenül őszinte pszichológussal, az ő rávezetése is szinte ilyen volt!
Nem is az, hogy sz@rok rád, én azt mondom neki mindig, hogy igen? Dolgozni akarsz? Na akkor dolgozz, mutasd meg mit tudsz, adjál nekem válaszokat. Na akkor egy darabig nagyon akar bizonyítani, de aztán egy idő után (most már egyre rövidebb idő után) rájön, hogy hiába erőlködik ellenem, mert akkor jutunk dűlőre, ha nem hadakozunk, hanem bízunk egymásban, magunkban. Én is bízom benne, ő is bízik bennem, és így létrejön a bizalom maga, kételyek nélkül. A két pólus egyesül, és együtt működnek. Tényleg az a kulcs, hogy ne ellenségnek tekintsd az egot, hanem a társadnak. Tudd, hogy a részed, bízzál benne. Nem kell úgy hozzáállni, hogy hú de rossz a gondolkodás, meg az ego, mert azzal szakítod magadat ketté. (Jó esetben csak ketté) Az egonak is szüksége van arra, hogy bízz benne, különben persze, hogy ellened dolgozik. Meg kell vele értetni, hogy nem ellenség, hanem igen is fontos. Amikor az egohoz úgy állsz, hogy ellenség, az olyan, mintha magadat tekintenéd a saját ellenségednek, mert az ego is a részed. Pont nem kirekeszteni kell, hanem beengedni, megengedni neki, hogy eggyé váljon velünk, mert akkor válunk Istenné. Valójában ő is ezt akarja, csak az ő szintjén még nem felfogható ennek a kivitelezése, úgy gondolja, hogy vagy ő van, vagy senki, ezért kell neki a segítség, hogy belássa, hogy Te együtt vagy vele, és ő is Veled. :)
Arról nem is beszélve, hogy ha gondolkodsz valamin, az igazából hatalmas segítség, mert ha tudod, hogy miért gondolkodsz azon, akkor nagyjából meg is szűnik a gondolat. Szóval tényleg nem ellenség az, hanem óriási segítség. Mindig megmutatja, hogy mit kell még megtanulnod, mire kell odafigyelned. Hidd el, úgy van ez jól, ahogy van, máshogy nem is lehetne :) Megszüntetni úgy tudod, ha nem tartod különállónak, hanem tudod, hogy az egység része, mert akkor nem lesz egó és Önvaló, Te leszel, egység lesz :)
Szuper! Fog ez menni! Eddig ez az egyik legjobb megközelítése a dolognak - ha nem a legjobb...Nincs harc. Ez sokat számít. Kivel harcoljak? Magammal? Frászt! A részem, elfogadom, figyelem, felszólítom, dolgozzon. Ne ellenem - velem/értem. Ha szenvedni kell is, a poklokat megjárni közben, akkor is. Már nem érdekel a félelem sem, egyre jobban fél ő tőlem - ezt érzem...:) Nem hagyom, hogy újra és újra leteperjen. Kénytelen lesz együttműködni velem...:)))
De még inkább megszelídíteni...;)))
Megszelídül és lecsendesedik - jó társam lesz!:)))
Ismerős... Anno, párszor megkaptam, hogy "egózok", meg ilyesmik... Aztán, Tolle egyik könyve(Új Föld) elolvasása után volt egy baromi furcsa állapotom, pár napig tartott csak, akkor hadakoztam ellene, pedig visszagonolva egész jó volt.... olyasmi, mint amikor úszol egy tóban.... aztán valaki kiemel onnan, felemel... látod a tavat is meg pár dolgot, amit eddig nem láttál a tóból, aztán elenged és lepottyansz vissza a tóba és süllyedsz és süllyedsz a mélyére. Érdekes "trip"(cucc nélkül) volt...
És volt még pár dolog, és én is hasonlókra jutottam, mint Spiridinó... mármint, hogy kell az kell az... segít a "tanulásban", megismerésben, stb, stb, stb, és leginkább túlélni. :) Ennyire nem fejtettem ki, mint Spiri, de a lényeg az, hogy kell az még. :)
Olyan, mint egy szerv... ott van mert kell. Egyébként, az egó sem "jó" vagy "rossz"... van!
Ha elfogadsz egy tanácsot ,nem az a kulcs.
Ego nélkül nem létezhetsz/egyelőre/,ezt Spiri nagyon jól látja.
A képedről itélve ,még fiatal vagy.Menet közben majd egyre inkább ki fog derülni a sorsfeladatod,
és ha abban van küldetés is ,akkor az is.
Nem kötelező,hogy küldetése legyen az embernek,de sorsfeladata mindenképpen van,amit most meg kell oldania.Nincs meghatározva,hogy hogyan,csak maga a feladat.Sokszor az sem annyira konkrét dolog,csak annyi ,hogy mi felé menjen az ember.
A sorsfeladatodat megtudhatod, /ha nem akarod megvárni ,amíg nyilvánvaló lesz/,a horoszkópodban
a felszálló holdcsomópontból,amelyik jegyben az van/
Aki karmahoroszkóppal foglalkozik ,elmondja neked,meg azt is ,hogy van e ott küldetés./amíg nem érzed!/
Mondjuk,ha az ember előbb tudja,minthogy az élet erre kényszerítené,az olyan hasznos,mint amennyire nem az.
Hasznos,mert időt spórolsz,azonnal rá tudsz állni,de kimaradsz tapasztalatokból,leckékből,amivel a sors odaterelgetett volna.
Ezt neked kell eldöntened,hogyan szeretnéd,mert egyébként könnyedén megtudhatod idő előtt is.
Én tudtam,de hagytam ,hogy a sors terelgessen,/sokszor már kaptam is/,de ha most válaszolnom kéne nem tudnám megmondani,hogyha új választási lehetőségem lenne,melyik lehetőséget választanám.
Persze ,hogy az ember sokszor mondja utólag,hogy Istenem,ha ezt tudtam volna de másképp csináltam volna.De ez más,ezek hibák tévedések.
Ha elmaradnak azok a tapasztalatok tanulságok,ami a terelgetéssel jár lehet ,hogy kevesebb az ember.
Ha érzel valami belső vezetést,és az biztosan nem más,akkor arra hallgass,hogy tudni akarod,vagy kivárod a jeleket.
...megkülönböztetem a kettőt, de mégis úgy érzem, mintha egyrészt lenne egy általános küldetésem, az hogy emberként leszülettem, pont most és pont ide, másrészt meg egy nagyon is egyéni küldetésem, amire valóban engem küldtek el...
...ha ebben nincs igazam, és összemosok dolgokat, akkor bocsi, de ezt én valahol így érzem... annál is inkább így érzem, mert valszínű maradhattam volna a fenti szellemi szinteken (ahol a Felsőbb Énem most is van), én mégis itt akartam lenni, mindentől elszakítva.
Lécciii írjatok arról a küldetésről, amit magatokban éreztek! Hátha bennünket is közelebb visz a saját felismeréseinkhez.
Nagyon jó olvasni arról amit megtapasztaltok, erőt, bátorságot adó!
Húúú, annyira zavarba jöttem, hogy mit is jelenthet amit írtál, ezért idemásolom amit találtam, hogy mindannyian értsük:)
"szukcesszív approximáció: (gyengébbek kedvéért fokozatos megközelítés)"
Igaz, kedvesen meg is magyarázod, de az első ijedtség után alig értettem meg a magyarázatot::))
Elgondolkodtam még és rájöttem arra, hogy főleg az első sugárra jellemző a "küldetés-tudat", hála Istennek másokban más dolgok erősebbek! Tehát akik nem éreznek hasonlót, azok helyette éreznek valami mást, amit én (mi) nem:)
Tetszik, amit az olvasmányodról írsz, de én el tudom képzelni, hogy nem gonosz erők voltak, akik elvágtak az infótól, hanem a saját magam döntése is benne lehetett, hogy legyen kedvem, erőm, lehetőségem végigcsinálni ezt a Földi játszmát ::))
Egyik éjszaka álomból visszajövet a belső hangomon keresztül ezt jött át: "Húúú, mennyi illúzió!!" ezek után már kevés dolgot "merek" valósnak gondolni...
A Titkos tanításban leírt Monádikus életfeladatunk és máshol olvasott hasonló dolog valósnak tűnik, s több leírás szerint a Monád az, aki végigvisz bennünket mindenen, hogy a küldetésünket beteljesítsük...ezt el tudom hinni (most még:)... de persze még az is kiderülhet, hogy ez a küldetés csak egy kísérletben való részvétel itt a Föld nevű bolygón... meglehet:))
Addig is örülök neki, hogy itt lehetek, hogy jó helyen vagyok Közöttetek, hogy naponta örülhetek az új napnak, a napfénynek, ételnek, italnak, a gondolkodási képességeinknek és az egyéb földi örömöknek:)
Akkor másodjára is leírom a Galaxis Útikalauzos szöveg értelmezését:
A gonosz szó csak az író humora!!! Ezen többet senki ne akadjon fent, mert csak vicc! Arra hogy valójában maga ZB szabta át a saját agyát! És ez az analógia! Hogy nyilván mi magunk döntöttünk úgy hogy teljesíteni akarunk valamit, de mivel "túl sokat tudunk", el kell felejteni bizonyos dolgokat ahhoz egy időre, hogy ez menjen. Érthető vagyok?
Amúgy én igen ritkán olvasok ilyen spirituális-ezoterikus irodalmakat, mert egyrészt bosszant, ha valaki féligazságokkal fényeskedik, másrészt jobban szeretem ha saját magam jövök rá dolgokra.
- A tudást meg lehet tanulni, vagy fel lehet ismerni! -
(Az egyelőre nem egyenlő egyenlőre)
A küldetést onnan is fel lehet ismerni, hogy valójában soha nem lehet elérni,
vagy elvégezni (mint egy célt, vagy feladatot), de azáltal, hogy törekszünk rá, egyben teljesítjük is.
pl: "Törekedjetek a szeretetre"
szerintem a veletlen nem letzik, ezert minden ember valami okbol kifolyolag van, letezik. en azt gondolom, hogy van kuldetesunk. mint ahogy nincs egy szuletesi asztral kartya sem ugyanolyan, abban a percben ,instantban, amikor valaki vilagot lat, magaval hozza a kuldeteset, evilagi szerepet. persze kuldetesunk onmagunktol fuggo-az vagy, mit egesz nap gondolsz-