Ha kitartóan figyelünk magunkra akkor lehetővé válik, hogy az energiákat több módon érzékeljük. Az Erika leírásai arra döbbentett rá, hogy noha egy energiáról beszélünk, mégis különféleképp érzékeljük.

Én egyik felosztás szerint cselekvés-orientált vagyok, ami azt jelentené, hogy érzékelni tudom a cselekvés által felvehető energiákat. Ez így is van. Érzékelem, ha nem borít el valami más (önsajnálat, félelem, fájdalom,...)

Egy másik, pszichológiai felosztás szerint viszont érzékelő típusba tartozom, ami azt jelenti, hogy nagyon fontos számomra, hogy mit, hogyan és miként érzékelem önmagam, a környezetemet és a környező valóságokat.
Úgy gondolom, hogy ennek kapcsán vált számomra lehetővé, hogy érzékeljem a saját gondolataim által gerjeszthető/gerjesztett energiákat is.

Az érzések/érzelmek szabadon megélését, felismerését tanulom. Ezért az számomra nehéz, hogy úgy érzékeljem az érzelmi energiákat, mint ahogy azt pl. az Erika teszi.
Jó olvasni arról, hogy ilyen módon is van még egy lehetőségem:)

S egyáltalán, nagyon jó olvasni Benneteket!

Köszönöm!

csak Te tudod a választ, senki más!

Befelé figyeléssel, feljövő érzésekkel, gondolatokkal, megérzésekkel tudsz csak rájönni, a hogyan továbbra (ezt nem is lenne jó, ha más mondaná meg Neked, mert abba nem lelnéd örömödet).

Amikor én ilyen helyzetben voltam, akkor 3 féle lehetőségem volt. Lehet, hogy egyszerűen csak pihenőidőre lettem ítélve, hogy megéljem egy darabig a tétlenségnek tűnő állapotot, s elfogadjam azt, hogy válaszúton vagyok és türelmesen várakozom.
Volt úgy is, hogy utólag derült ki, annyira "kiégtem", (ammiatt, hogy túlerőltettem, ami nem ment) hogy újra fel kellett építenem önmagamat, ezért volt a pihenőidő.
Aztán olyan is volt, hogy a kényszerpihenő után a korábban megkezdettet tudtam/lehetett folytatnom, de már újult erővel, más hozzáállással.
Meg persze olyan is volt, hogy egy teljesen más dologba kellett fognom, s a pihenőidő az erőgyűjtés időszaka volt.

Más tanácsot adni, sajna nem tudok, mert én csak a befelé figyeléssel és ráérzéssel tudom megoldani az ilyen helyzeteket.

A testvérrel versengés dolog nagyon ismerős, hasonlót én is átéltem. Amit most így utólag tudunk tenni, az hogy elfogadjuk olyannak magunkat, amilyenek éppen vagyunk és így is szeretjük magunkat, ebben az állapotunkban (úgysem tart örökké, még ha ez most nem is látszik).

Aztán még egy dolgot tehetnél. A kabbala ismer egy olyan módszert, hogy emlékek felülírása. Ennek az a lényege, hogy úgy kellene átírni (gondolatban többször, akár sokszor is más módon végiggondolni) az emlékeidet, hogy a régi szituból ne sérültként, hanem egyenrangú félként tudj kijönni. Tehát mintha teljesen másképp, számodra megnyugtató módon történt volna. Mivel az emlékezetünk nem teljesen megbízható, ezzel a módszerrel jól lehet hatni a tudatalattinkra.

Az ilyen mondatokkal:

"Egyszerűen azt érzem, hogy akármibe kezdtem az életem során, az melléfogás volt."
meg ne korhold/gyötörd magad.
Természetes, hogy kísérletezünk, próbálkozunk, de nem a teljesítmény a lényeg minden esetben, hanem a próbálkozás bátorsága önmagában is értékelendő.

Az életünk során sok mindent meg kell élnünk, ez az élet egyik velejárója.
Vannak ilyen élethelyzetek is, amikor a belső ürességet, tanácstalanságot érezzük bennünk elhatalmasodni. Én még azt is megkockáztatnám, hogy ez egy ciklikusan visszatérő minta szerint meg is ismétlődhet. Nagyon rossz érzéseket kelt bennünk, és nehéz az átélése.
Azonban mégsem mondanám azt, hogy ezt csak egyszerűen fogadd el. Hanem inkább azt mondanám, hogy keresd meg az értelmét, a mondanivalóját.

Ahogy a soraidat olvasom és a saját élethelyzeteimre is alkalmazom azt látom, hogy amikor összeméred magadat másokkal, ott csúsznak félre a dolgok. Mindannyian másképp vagyunk jók valamiben. S ameddig a másik emberre figyelek, addig szétszórom az energiáimat, amit arra is fordíthattam volna, hogy csak az éppen aktuális tevékenységre koncentráljak.
Kellően erős belső fegyelmezettséggel, olyan hozzáállással, hogy csak arra figyelek, amit csinálok és nem arra, hogy aki ott van/látja mit szól hozzá, összeszedettebbek tudunk maradni és ha a belső elégedettséget nem is mindig tudom elérni, de legalább tiszta szívvel elmondhatom, hogy mindent megtettem azért, hogy sikerülhessen, ám ha nem sikerült békésen elengedem az elvárásaimat.

Ami még feltűnik, hogy mások megútáltatnak Veled dolgokat. Ez csak azért lehet, mert túlságosan keresed azt, hogy megfelelj mások elvárásainak, nagyon befolyásol a véleményük.
Van amikor jó meghallgatni másokat, de sajnos nem mindig előrevivő a saját szempontunkból.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor bátran fel kell vállalnunk azt, hogy mi mit szeretünk csinálni és elengedni azt, hogy ehhez mások hogy viszonyulnak.
Volt, hogy velem is meg akarták útáltatni az olvasást. Amiért nem sikerült, az nálam az olvasás olyan mértékű szeretete volt, hogy annyira eggyé tudok válni az olvasmányommal, hogy megszűnik a külvilág (azt azért megválogatom, hogy mit olvasok, minek "adom oda magamat")
Szóval ha meg tudod tenni, hogy az írást az írás öröméért, az olvasást, az olvasás öröméért, a zenélést a zenélés öröméért szeresd, akkor abból, ahol most tartasz, még bármi is lehet.
(Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy ugyan pl. az olvasmányaimat eléggé tudatosan és kritikusan választom ki, de után már nincsenek bennem elvárások, hanem csak átadom magam az olvasmánynak, hagyom hogy a képzeletem szárnyaljon ahogyan csak akar az olvasottak hatására)

Aztán bennem még megfogalmazódik valami olyasmi is, hogy lehetséges, hogy van egy olyan családtagod (apa, testvér), akivel összehasonlítva önmagadat lelkileg maradtál alul és ezt a régi kudarc élményt kellene újra átélni és feloldani, elengedni, mert már nem szolgál Téged.
Mindannyiónknak joga van arra, hogy ne legyen tökéletes és ne a teljesítményéért legyen szerethető, hanem csupán csak a létezés okán.
Ez a mai társadalmi normákkal ellentétesnek hangzik és az is, de másképp nehéz visszaszereznünk a valódi önbecsülésünket, ha ezt nem tisztázzuk magunkban.

Lehet, hogy más hozzászólónak lesznek használhatóbb ötletei is, nekem ezek jutottak eszembe.

Köszönöm a választ! Egészen megkönnyebbültem, hogy minden rendben Veled.

Az írásod alapján Te egy nagyon bátor lelkületű és szellemiségű ember vagy!
Hasonló dolgokat már én is olvastam, ha jól emlékszem az egyiptomi mágiában használtak ilyen praktikákat, hogy távolbalátással lássák a szeretteiket.
Ha ez a leírtak alapján félelmet kelt Benned, akkor csináld más módon, ami elfogadható a számodra. Ugyanis egy másik módszerrel is hasonló eredményt fogsz kapni és ott talán kevesebb lesz a belső ellenállásod.

Ezt a távolbalátást én azért nem tudnám megcsinálni, mert etikailag zavarna, hogy azokat láthatom, akik erről nem tudnak, vagy nem tudják megőrízni a szabadságukat ebben az esetben.
Az viszont, hogy az érzéseiket, a hozzájuk kapcsolódó érzelmi lenyomatokat átérezzen az teljesen megengedhető lenne a számomra, s inkább valami ilyesmivel próbálkoznék. Vagy olyannal, hogy a szeretett személy fényképét nézve, a fényképpel kommunikálnék és megkérném, hogy a fényképen keresztül válaszoljon nekem (így megőrízheti az intim magánszféráját).

A bennünk lakó Magasabb Én, az igazi önvalónk nagyon sok szinten el tud juttatni hozzánk információt. És a morfogenetikus mező is nagyon jó információhordozó. Szóval szerintem legyél kreatív, ötletes, próbálkozz kitartóan más, új módszerekkel, olyannal, ami sem félelmet, sem belső ellenállást nem jelent számodra, s akkor az is megvalósulhat, amit szeretnél.