Köszönöm a hozzászólásaitokat, a segítő szándékot.
Vannak benne igazságok és használható jó tanácsok, köszönöm szépen.

S igen én is azt látom, hogy többen vagyunk válaszhelyzetek elé állítva, amikor meginog a régi, hogy leomoljon és helyet adjon egy újnak, ami közelebb van a belső szükségleteinkhez, belső önmagunkhoz.
Úgy gondolom, hogy ez a naphold által leírt Uránusz állás velejárója is lehet.

Ami engem elszomorít, hogy még mindig ott tartok - ennyi önmagamon végzett munka és önfejlesztés, önszeretgetés után is - hogy szinkronban vagyok ezekkel az érzésekkel, lelkiállapotokkal és nem az elején derül ki, hogy mibe csöppentem, hanem majd egyszercsak.

Az, hogy miért történtek így a dolgok, az meg igazán tanulságos volt, ezért leírom.
Amikor a blogot megírtam azt éreztem, hogy a mostani igazság kiderítéséhez egy elég erős ellenállás van bennem, s inkább maradtam volna a megszokott "szenvedős" állapotban, minthogy kilépjek belőle.
Ezt egyáltalán nem értettem miért van így, ebből született a blog.
Mindent végigcsináltam, ami csak eszembe jutott. Látszólag használtak is a dolgok. Ezek után befejezésül leültem meditálni, a békességre fókuszálva.
Amint mélyült a meditációm előjött a harcias, irányítgatós, hatalomvágyó árnyékszemélyiségem. Nem voltam tudatában és észrevétlenül történt, hogy külön kezeltem magamtól.
Addig kellett lemennem, hogy őt vissza tudjam integrálni önmagamba.

Nálam nem csökkent a népszerűséged, mert nagyon sok mindenben egyetértek Veled.

"a tisztaság, a tudatosság nem garancia sem a békés, sem a jó, sem a gazdag életre".
Ezzel mindenképp egyetértek. Sőt még úgy is gondolom, hogy a tudatosság több felelősséget, több toleranciát, több szeretetet, több alázatot, előítéletmentességet és szívbéli gondolkodást jelent.

Igen valóban van, lehet olyan sors, ami érhetetlen, vagy értelmezhetetlen, de a lélek mindig tudja, hogy miért vállal ilyet magára. Ebben is egyetértünk.

+bármilyen körülmények között képességé tehetjük magunkat arra, hogy megtaláljuk önmagunkban a szeretetet és eszerint cselekedjünk. Idáig adott esetben hosszú út vezethet, akár egy egy szituációt tekintve is. De ennél akkor sem létezik semmi ezen a Földön, ami több lehetne." Nagyon szépen megfogalmaztad, ezzel is egyetértek.

Sok minden formál is csiszol bennünket és sok minden hat ránk. Azt mondják, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Ha jól éljük az életünket, s a szivünkre, lelkünkre hallgatunk, akkor ez így is van.
Én ebből azt tanultam meg, hogy igen valóban van bennünk egy nagyon nagy fokú túlélési ösztön, de sokkal fontosabb embernek maradni, mint egyszerűen csak túlélni.
Ezek után csak abban bízom, hogyha olyan élethelyzetbe kellene keverednem, amikor a túlélés és az embernek maradni élethelyzet a két választási lehetőségem (és nincsen több), akkor legyen erőm a szívem mélyéről, őszintén az emberséges hozzáállás mellett dönteni.

Kedves Kavics!
Köszönöm a válaszodat! Mindent értek, amit írtál... de nagyon elgondolkodtam mégis az írásodon. Mégpedig azért mert én ezeket a jelzéseket nem a testemnek tudtam be, hanem valamiért a lelki életem működésének. ... no de mindegy is, hogy melyik területről jön, ezek nagyon jó jelzések, sokszor fontos információkat hordoznak (leginkább önmagunkról, esetleg a másik emberről).

Már nem tudom, hogy hol hallottam évekkel ezelőtt, hogy akinek a környezetében melegünk van, azzal (a személlyel, vagy az általa megnyilvánított dologgal/érzéssel/tulajdonsággal) dolgunk van. Azóta próbálom figyelni, és kielemezni/értékelni, hogy miért lehet éppen melegem.
S nagyon úgy tűnik, mintha bennem zajlana olyankor egy belső égési folyamat a másik aurájának a közelségétől, vagy az általa mondottaktól. Többféle ok miatt lehet: vagy azért mert valamit bátran kinyilvánít, amit nem tudatosítottam még, vagy nekem lenne a számára mondandóm, de merő udvariasságból/lovagiasságból inkább csendben maradok, vagy olyan belső értéket nyilvánít meg, ami ugyan csodálatba ejt, de tudatosítani mégsem igen sikerül (a tudatosítási küszöböm alatt észlelem csak).
Szóval érdekes dolgok kerülhetnek elő, ha őszintén igyekszünk foglalkozni a dologgal.

Összességében nagyon jó dolog, amikor az érzékelésünk kapui ilyen szélesre tárulnak és ennyire sok infó jön be rajta. Én is nagyon örülök neki és nagyon szeretem:)

Kedves Orsi!
Ismerős az érzés.
Én amikor kijövök a "gödörből", akkor többnyire arra jövök rá, hogy azért éreztem azt, hogy minden "rámborult", mert elkeseredésemben még az értékelhetőt sem vettem észre.

Az anyasággal kapcsolatos érzéseid nagyon ismerősek és teljesen helyénvalóak (sajnos:(
Ha az ember gyermeket nevel, akkor annak a legjobbat és legfontosabb dolgokat szeretné megadni, ami sajnos szinte kivitelezhetetlen (márcsak azért is, mert szerettei és önmaga számára is szeretne megadni mindent).
Egy kolleganőm régen azt mondta, hogy mindig úgy érezzük, hogy nem vagyunk elég jó anyák/szülők, s ez az érzés teljesen természetes. De majd egy ponton (a gyermek felnőttkorában) visszatekintve derül ki, hogy nagyon is azok voltunk. Addig nincs mit csinálni, csak tenni azt, amit jónak érzünk, lehetőleg mindenféle bűntudat és hibáztatás nélkül.

Én nem hinném, hogy ne lennél jó anya! Inkább arra gondolok, hogy azért merte bárki is megkérdőjelezni, hogy jó anya vagy-e, mert legbelül Te is megkérdőjelezed ugyanezt (s nekem az jön át, hogy belül sajnos hibáztatod magadat)
Szerinted mit jelent jó anyának lenni? Aki jó anya, az mitől jó? Aki nem jó, az pedig miért nem jó? Mi az, amit nem kap eleget a gyereked a figyelmen kívül? S vajon tényleg több figyelem kellene-e neki, vagy az is lehet, hogy annyi elegendő, amennyit kap?
S vajon a gyereked gondolat orientált "típus"-e? Ők igénylik a sok figyelmet, a másik két típusnak kevesebb figyelem is elegendő.

"nem vezet jóra ,ha valaki alapbizalom szinten az életet ellenségesnek ,de legalábbis nem megbízhatónak tekinti"

Régen nagyon erősen volt bennem ilyen és kis mértékben ma is újra napirendre került nálam is hasonló alapbeállítottság.
Ezt úgy fogalmazta meg a kineziológus, hogy negatív énképem van magamról. Sokat dolgoztunk vele együtt rajta, hogy pozitív énképet alakíthassak ki magamról.
Évekig jól ment a dolog, de manapság valamiért újra napirendre került. Már alig várom, hogy újra foglalkozzon velem (kisgyerek mellől jön vissza dolgozni egy hónap múlva).

Szóval ezzel azt akarom mondani, hogyha nem kívánt gyermekként születtünk, vagy több olyan dolog ért bennünket, ami a lelkünkben mély nyomot hagyott, akkor ennek a következményeként nagyon is lehetséges ilyesmi. Nem tudom, hogy van-e olyan ember, aki ezt önerőből képes saját magán "helyrekorrigálni"? Nekem csak egy tündér kineziológusnő segítségével sikerült, de örülök neki, hogy egyáltalán sikerült:) (és ez az állapot vagy 6-7 évig is eltartott:)