Szerintem nem. A fájdalom és a szenvedés abból adódik, nem tudjuk elfogadni azt az érzést, hogy elszakadtunk isteni mivoltunktól.
Be kell látni, hogy azok az ezo-spiri irányzatok, amelyek azt mondják, boldogságra lettünk teremtve, csak saját magunktól nem tudjuk ezt megélni - önáltatások.
Amennyiben a boldogságnak az egység tudatállapotát nevezzük, hát biza nem arra lettünk teremtve. Hanem a boldogtalanság különböző aspektusainak megélésére.
Ez fájdalmasan hangzik - kinek mennyire - de ha megnézzük saját életünket és környezetünkét, hát az ennek igazságát bizonyítja. Minden úgy jó, ahogy van.
Ezért aztán jobban tesszük szerintem, ha elfogadjuk a boldogtalanságot. Az elkülönültségünket. Azt gondolom, ez elég jelentős mérföldkő lenne ahhoz, hogy élvezzük az itteni életünket, a mindenség megismerését.
Én megcsináltam. Friss az élmény, de azt már most is érzem, hogy felszabadító.

Lehet, majd írok egy másik blogot teremtés, a kettős világunk és az egó kialakulásával kapcsolatban, most csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a tudásvágyat eredendő bűnnek tekinteni....hát, tudom, hogy így van leírva a nagykönyvben, de én attól még nem értek vele egyet. Ilyet csak az találhatott ki, aki szerette volna a többi embert egy tudatlan, irányítható birkamasszává avanzsálni, de talán méginkább a saját személyiségén keresztül ő is büntetésként élte meg a megnyilvánult létet.
Szerintem az eredendő tudásvágy, vagy inkább tudatosodási vágy: szent és tiszta. Hatalmas energiák mozdultak meg, csodás dolgok történtek ez által.

Saját emlékeim alapján két külön részre osztanám megbocsátás témakörben a lelki munkát.

Az egyik, amikor a fájó érzések megélése során rájövök, hogy én tévedtem: olyat vártam el a másiktól, amit ő adni, felmutatni nem képes, tehát a haragom, fájdalmam, akármim tulajdonképpen a saját téves elvárásomból fakad. Így aztán megbocsátani max. csak önmagamnak kell a tévedésem miatt.

A másik a keményebb dió nálam: amikor akárhogy is forgatom ide-oda a szálakat magamban, mindenképpen azt találom, hogy a másik ártott nekem.
Ilyenkor első körben a másik fél szándékát vizsgálom meg.
Néha nem kifejezetten találok szándékot, inkább csak tévedést.
Ha szándékot találok mögötte, rendszerint rájövök, hogy valami félelem áll az ártás mögött, pl veszteségtől való félelem. Ettől már kicsit enyhülök is, hiszen félelmeim nekem is vannak, valamint találtam és elfogadtam már olyan élethelyzeteket, melyekben én is ugyanígy nyilvánultam meg a félelmeim miatt. Szerintem mély, igazi megbocsátáshoz szükség van arra, hogy belül, magunkban megismerjük az ehhez hasonló, régi vagy akár mostani viselkedési mintáinkat. Valamint megismerés után, fontos, hogy megértsük és a szívünkbe zárjuk ártó, irigy, önző stb önmagunkat, azaz megbocsássunk saját magunknak.
Azonban a lelki munka ebben a második esetben úgy lesz teljes, ha a másik fél szándékának vizsgálata után megkeressük azt is: vajon miért kaptam ezt a szituációt az életembe. Sok magyarázat lehet, például még nem fogadtam el magamban teljesen az ártó énemet. Ez egy általános ok. Aztán lehet konkrétan azzal is dolgunk, amit mondtak, csináltak... azokban a témakörökben nem ismerjük magunkat eléggé, vagy kifejezetten tévedésben vagyunk önmagunkkal kapcsolatban. Fontos, hogy tudjam: az élet úgy működik, ahogy ki mit kap, mindenképpen dolga van vele. Nincs olyan, hogy a másik a hibás. Ennek fényében addig kutatok önmagamban, amíg meg nem találom a pontos válaszokat a miértre. Onnan tudom, hogy minden okot tudatosítottam, hogy a fájdalom, harag, vagy bármi más érzés amit eddig éreztem az illetőre vagy a szitura gondolva, egyszerűen megszűnik bennem. Megértéssé, nyugalommá, békévé válik. Szóval, ha jól végeztem a dolgom, ebben az esetben is rájövök, hogy nincs is mit megbocsátanom a másiknak, minden pont a helyén volt az adott történetben és egyedül én voltam a szitut kiprovokáló személy.

A végére csak oda lyukadtam ki, hogy nem létezik olyan, hogy másoknak megbocsátunk. Hiszen minden esetben végül önmagunk tévedései, önismeretünk hiánya az oka annak, ami történik velünk. Így az őszinte megbocsátás tulajdonképpen csakis önmagunkra irányulhat, és az nem más, mint önelfogadás.

"A NŐ NEM VÁLASZT ... mármint igen, de CSAKIS a kérők közül … ez nagyon fontos, hogy hölgyválasz CSAK a tánciskolában van – tehát, ahol a nő választ, az CSAK iskola … nem lehet más … mindaddig, minden olyan helyzetben, ahol a nő a kezdeményező, ahol a férfi biztosra megy, a tutiból választ, ott még csak iskolába járunk, kisfiúk és kislányok, gyakorlás, felkészülés, tanulópénz, NEM az Igazi … amint a mesékben sem … az erdőben bóklászó vándor fiút kísértik, csábítják, egyes házikókba be is megy, enged, tapasztal, meditál, zenél, jógázik – és a leány is, elszökik otthonról, lovagol, nyilaz, kardot forgat, karriert épít, bűbájt gyakorol, vezet, tanácsokat ad … fordított szerepek … és ez is JÓ ... fontos megtapasztalni … el KELL tévedni a Sűrű Sötét Erdőben, mindenkinek, majd belefáradni, feladni a mélyponton, s aki megadja magát, az kijut … sőt, Férfiként és Nőként jut ki – sőt, aki nem Férfi vagy Nő, még nem jutott ki … a KINN pedig a Király udvara … királyfi, tehát VALÓDI kérő, aki kiáll … vállalja magát ÉS a felelősséget, a döntésért … nyilvánosan, hangos szóval, mindenki előtt … totális kockázat, igen, le is vághatják … és mégis ... Férfi az, aki az életével játszik, Irányt érez, és Lép, kezdeményez, kockáztat, felvállal, felelősen, tehát következményeket is vállalva – a Nő, a VALÓDI Nő pedig, aki Vár … MERT kalandozott, igen, ő is már, öltözött fiúnak, volt kardforgató amazon, később vándorokat segítő Bölcs öreg asszony, néha férfiak feletti hatalmával visszaélő boszorkány ... már TUDJA az Erejét, tapasztalta, többé nem kell bizonyítsa … mindez mögötte … mögötte, mert ezekben nem talált boldogságot … megértette, elfogadja … hogy meg KELL adja magát … mindenét, ODA, annak az Egynek … vár … ő EBBEN felelős ... nem alkuszik ... Vár … a Férfi látja meg, távolból, már hírét vitték, és keresi, kutatja, felleli … a királylányt, aki VÁR … amíg nem vár, addig nem királylány ... amíg nem üres a pohár, amíg nem tiszta a Tér, amíg ágyra járnak hozzá, addig nem … addig nem lehet tehát fellelni sem, felkérni sem, addig csak tánciskola van, flört, szenvedély, fájdalmas tükrök, tanulság … a királylány VÁR … ami nem tornyot jelent, éli az életét, jár emberek közé, KÖVETI a megérzéseit, szolgál, alkot, gyakorol, de többé NEM KERES ... és végképp NEM csábít … hanem Vár, hanem Bízik ... a Rendben Bízik … miközben a Férfi közeledik … " http://envagyok.info/a-no-nem-valaszt/