Ma reggel a lányom nem akart suliba menni. Hatalmas pattanás csúfította el bájos kis pofiját, ami sajnos épp az orra hegyén volt. Mit mondhattam volna neki, hiszen 16 évesen ez bizony óriási tragédia.
Tegnap este a nagy fiam is úgy jött haza, hogy az orrához csapódott egy csavar szerelés közben.
A másik fiam meg izom fájdalmakra panaszkodott. Szóval mindannyinkkal történt valami, ami a Marshoz kapcsolódik.
Mostanában sajnos nem tudlak naponta olvasni titeket. A sógornőmnek beteg az édesanyja, és így én segítek, illetve én vagyok a boltban helyette.

Most tudatosult igazán, ami eddig is zavart, csak nem tudtam róla, hogy ez milyen furcsán hat a lelkemnek. Nem olyan régen történt, hogy a koliban beszélgettem egy ismerősömmel, aki keresztény fiatalok közösségébe jár, őszintén hiszi, hogy Jézus a megváltó, és őszintén segít neki a Biblia. Ez nagyon szép, és tök jó, hogy megtalálta az útját, és mindenkinél tiszteletben tartom, aki így gondolja. Engem is hívott, hogy ismerjem meg a közösségüket. Mondtam neki, szívesen ismerkedek, csak nem tudom ezt úgy elhinni.

"...a 2. világháború náci borzalmainak jelentős része nem az ördög műve volt, hanem egyszerű átlagembereké." - A "Csodás dolog volt egy pillanatra látni Hitlert" című cikkben olvasott idézet juttatta eszembe azt a gondolatot, hogy személyiségünk emberire értékeknek megfelelő felszíne alatt, egy olyan lény lapul, amely bizonyos körülmények között a legborzalmasabb rémtetteket is megteszi, mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül.

Mit sem ér a több évtizednyi szocializáció, adott körülmények között bármelyikőnkből

2011. február 28.