Tisztogatok , pakolok, rakodok, takarítok.
Jól esik .
Minden nyugtalanságom megszűnt . Már nem keresem a jó munkahelyet , nem " akarom " tudni, mi lesz a magánéletemmel, mi a helyes lépés .
Nem gondolkodok, - teszek .
Tegnap kitakarítottam a nappalit.
A Feng Shui életterületeit újra felidéztem.
Eddig az eszemmel szoktam takarítani. Most az érzéseimből teszem. Életterületek szerint haladok, van amit teljesen kihagyok, nem is érdekel, pedig a szememmel lenne bőven ott is rakodni való.

A gyermek és a kreativitás , életmegvalósítás területével kezdtem.

- „Indulj már!” – üvöltenek rám. Megpróbálom mozdítani a jobb lábam, nem megy. A balt, de az se sikerül. Lepillantok a lábamra, hát látom, hogy térdig be van betonozva.
- „Szeress, ölelj meg!” - kérik kedvesen. Mozdítanám a kezem, de ólmos súlyok húzzák lefelé.
- „Nyugodj meg!” – mosolyognak rám.
- „Jó.” – egyezem bele, de eközben kalapáló szívem majd kiugrik a helyéből.

- „Nem is hallod, amit mondunk!” – szűrődik a szemrehányás valahonnan a távolból.
- „Dehogynem!” – kiabálom, hogy túlharsogjam szívem zakatolását, de senki nem figyel rám.

Korábbi bejegyzésemben taglalt szorongások, halálfélelem kapcsán meséltem az életemben történt nagyobb változásokról Évának. Fél éve volt egy nyaki gerincsérv műtétem (ami a körülményeit tekintve sem volt egyszerű: egyik pillanatról a másikra derült ki, elég súlyos mértékű, semmi infom nem volt a témában, de már ott feküdtem egy kórházban, ráadásul Ázsiában és végül megműtöttek).

Úgy határoztam, hogy elkezdem ezt a blogot. Leginkább nekem jó az, ha valahol rendszerezni tudom a dolgokat, amik a lelkivilágomban történnek, de talán másoknak is segítek vele.