Véleményem szerint a "magasabb rendező elv" meg az Isten, Manitu, mittoménmilyen elnevezés ugyanaz. Isten képéhez eddig egy - számunkra már elég vicces - sztereotípia tartozik a vén kaporszakállúról a felhő szélén. Ugye? :-)))
A Nagy Egész, a mindent felépítő, univerzális, ORGANIKUS energia emberi nyelvre, AGYRA való leképezése minden név és titulus. Millióból egy ember talán, aki nagyjából tisztán fel tudja fogni ennek, a végtelennek a fogalmát. Az angyalok, szellemek stb. pedig ennek a Nagy Energiának itt a Földön a különböző rezgésszintű leképezéseit takarják.
Nevet, arcot kell adni számunkra a dolgoknak, mert különben sokkal nehezebb felfogni.
Ezzel nem azt mondom, hogy ezek a "dolgok", entitások nem érzők (nem emberi értelemben...), létezők, nem valamiféle lények. Csak nem úgy, ahogy mi érzők, létezők vagyunk.
Ezért írtam, hogy organikus.
Nem tudom, ez így mennyire értelmezhető. De ez az én elképzelésem a világ folyásáról.
egyszervolt................
Tökéletesnek vélem a meglátásodat. Te érzed az Istent, nem látod. És ez a te nézőpontodból tökéletes, nőies.
Csak annyit tennék hozzá tenni, hogy a végtelent felfoghatjuk, de át nem ölelhetjük. Tehát Istent, mivel végtelen - minden tekintetben - részeiből (például önmagunkból) megérthetjük, de a teljességét soha át nem foghatjuk. Ez arra sarkallhat bennünket, hogy egy egész életen át kutassuk Őt. És ez benne a gyönyörű. Az önmegismerés iskolája megtanít bennünket arra, hogy Istent kutassuk - önmagunk által.
Én is keresem, de nem találom. Magamban pláne. Időnként nagyon belefáradok ebbe a kutakodásba és elmegy a kedvem az egésztől. Kimondottan irigykedem (tudom, ez csúnya dolog..), hogy másoknak ez megy. Ti miért kaptatok ilyen jó programokat (képességeket, értelmet, érzelmet, önismeretet, kitartást...stb..), hogy érzitek, tudjátok, megtaláljátok Őt???
2009. március 22. vasárnap, 16:41 | Névtelen (útkereső)
Előzmény
Kedves BÁgi!
Nemrég még én is ezzel a gondolattal kűzdöttem! Sajnos gyermekkorom igen nagy része telt el azzal, hogy - nem akarom megnevezni, melyik egyházhoz tartozóan - vasárnaponként, és kötelezően még egy hétköznapi alkalommal, illetve hittanórákon Istenről (is) tanultam. Tanítottak. Egy ideig nagyon felemelő volt, sőt még hitoktató is szerettem volna lenni, olyannyira hittem az egészben. Legfőként a Biblia varázsolt el gyermekként. Aztán... eltávolodtam az egész ideológiától, ahogy már nem volt kötelező a templomba és hittanórára járás. Hogy miért is távolodtam el, azt most nem fejteném ki.
Csak azért írtam, le, mert köze van ahhoz, hogy Istent, a róla való fogalmamat, az határozta meg, amit akkor tanítottak nekem. Ám miután a hátam mögött hagytam az egészet, már nem tudtam azonosulni Isten fogalmával, létezésének tudatával sem, mert számomra egy volt azzal az fogalommal, amit ott tanítottak nekem. Így elhitettem magammal, hogy ateista vagyok. (Egyébként sosem tudtam azzá válni)
A változások, amik velem történtek a közelmúltban, újra ráterelték a figyelem, és nehéz volt Őt (bennem) felismerni, mert amit gondoltam róla az még mindig a régi volt, az amit már sikeresen kizártam a lehetőségek közül.
Lehet, hogy Neked is ez a problémád, hogy rossz ideológiával társul(t). Attól az Istentől, akit ott ismertem meg, én mindig féltem, szinte rettegésben tartott (hangsúlyozom: a gyermek-és serdülőkorról van szó).
S, válaszolok is rögtön a kérdésedre, hiszen most ez zakatolhat benned: Jó, de mégis hogyan sikerült felismerni, megtalálni? Az útkeresés, a befelé fordulás, vagy ha tetszik az önismereti törekvéseim során tisztázódott bennem minden.
Remélem segíthettem.... Üdvözlettel: Egy zöldfülű útkereső
Engem sehogy sem neveltek ez irányban, szerencsére. Volt egy idő az életemben, amikor megéltem spirituális dolgokat. Tudod, amikor vigyorogsz ki a fejedből, és elönt a boldogság, a végtelen szeretet, találkoztam angyallal is, szóval tudom én, kaptam sok jót...
Csak a nyomorult fájdalomtestem és egóm szövetsége jelenleg mintha győzelemre állna az ellen a VALAKI ellen, aki ott mélyen vagyok. És elönt a keserűség, mert még emlékszem arra, amikor közel éreztem magamhoz a végtelent, a szeretetet, a színeket, zenéket, szóval Őt, az Istent.
Most meg: semmi. Mintha elhagytak volna, és én, mint egy durcás gyerek kötekszem minden spirituális megvilágosodottal, mert nekik sikerült. Nem értem miért hagytak el az angyalok (és velük Ő), miért nem önt el a szeretet, miért nem álmodok már csodás zenéket stb. Valamit elmulasztottam? Vagy csak hamis érzések voltak akkor bennem, becsaptak?
Ezért kérdezem, másnak hogy megy ez. Ők mit tudnak, hogy egyenes úton haladnak, gyarapodnak, én meg csak veszítek, felejtek. Mit mulasztottam el, vagy csináltam rosszul? Az önismeret jó út lehet, bár én most nagyon szkeptikus vagyok.
Köszönöm vígasztaló szavaid, lehet, hogy segítenek.
BÁGI
Én is átéltem, sőt ismétlőlegesen átélem azt az állapotot, amiről írsz! Nehogy azt hidd, ezzel egyedül vagy, vagy hogy bármivel egyedül lennél!! Az, hogy a "többieknek jobban megy" csak látszat!
A megélések mezeje hullámvasút. Tudod, egyszer fent, egyszer lent :) De aztán megint fent, és ez a lényeg! A következő tetőponthoz kell a zuhanás. Spirituális fejlődésnél pedig annál inkább, hiszen az az összes többi megélést vonja maga után! A tudat tágulásával változik a szellemünk, a pszichénk csak úgy zizeg, és még a testünket is megviselheti az ok-okozati összefüggéseken keresztül! De tudni kell, hogy ezek csak átmeneti dolgok.
Semmi nem tűnt el belőled, és semmilyen képességet nem veszítettél el. Csak meg kell újra nyílnod, és rá fogsz ébredni, hogy sokkal többet tudsz megélni, és még sokkal teljesebben, mint az új tapasztalataid előtt, amitől "becsinált" kicsit az egód.
A megnyílásnak két módját ismerem. (De akár egyszerre is alkalmazható.) Az egyik, hogy ülj fel a hullámvasútra! Most állsz, és kapálózol az ár ellen, ami úgy érzed lehúz, pedig csak az egód játszik veled. Hiszen minden gyönyörűség ott volt, és van és lesz BENNED! Isten, az öröm, a boldogság, és bármi, amire vágyunk örökkévalón létezik velünk!! Tudod, hogy így van! Akkor miért nem lépsz? Mert az egód nem engedi, mert fél a változástól!
lehet, hogy még nem látod azt sem, mi az, ami vár rád, de az elméd már rég berezelt, mert a szellemed már tudatta vele a sorsát. És most a döntésedre vár!! Bármi furcsa, így van. Tapasztalatból mondom.
Szóval, állj az oroszlán elé! Éld meg, amit meg kell! Sírj, és tombolj a keserűségedben, fusd, vagy üvöltsd ki magadból az égbe (egy megfelelő helyen) MINDENT, ami csak a szíved nyomja! Aminek itt a töredékét sem írtad le... Beszéld meg a te Isteneddel. Ő elfogad és szeret téged olyannak, amilyen vagy, hiszen a része vagy! Általa élsz, és Ő teáltalad tapasztal, vagyis kellesz neki!
Élj meg mindent válogatás nélkül, ami most az életedbe került (előbb utóbb majd szelektálódni fog...), és NE TÖRŐDJ VELE, HOGY SIKERÜL! Ne hasonlítsd a múltbeli megéléseidhez, csak élvezd, amennyire csak tudod!
Szóval az egyik megoldás ez: az örvényben lefelé elengedni magad, és csúszva szemberöhögni az örvényt!! Használni az életnek azt a szellemi törvényét, hogy ússzunk az árral, ha már elkapott! Ne ellenkezzünk a változással, mert az az, ami élet-ellenes! Te most kapálózol kegyetlenül egy örvényben, amitől félsz, hogy lehúz, de ezzel csak késlelteted a dolgot! És közben egyre "rosszabb" lesz a megélés.
Engedd el magad azzal a tudatossággal, hogy TUDOD, hogyan működik az örvény. Az örvény ugyanis nemcsak lehúz, de a végén fel is dob! És ez a slusszpoén!
Ez a 10. Arkánum (Tarot) bölcsessége: Az Élet kereke forog fentről le, és lentről újra fel megállíthatatlanul. Aki az élet törvényei szerint él, az elfogadja a változásokat, aki tudatosan teszi ezt, nem érinti a rossz, a szenvedés, a hiány, mert TUDJA, hogy a változás nem cél nélkül való, sőt, EMELI őt a tudatszintjein. Ezért "ráfekszik" a változás hullámaira ezzel a tudatossággal.
A Szfinx, aki a kerék tetején a karddal a kezében ücsörög, ezt a tudatosságot képviseli. Tudja, hogy nincs jó és rossz, mert a látszólagos rossz a következő jó megélésért van. Mert minden jó, csak az egónk nem engedi annak megélni, ezért a legjobb, ha elengedjük szépen a rossz megéléseinket, hogy helyet adhassunk a jónak. Ez a tudatosság törli el a szenvedést. Éppen ma olvastam Teréz anya szavait. Arra válaszolt, mit tegyen valaki, amikor szenvedés éri. Azt mondta. "mosolyogj"! És ez alatt nem azt értette, hogy erőltess vigyort a képedre, hanem a tizedik Arkánum tudatosságát.
És akkor azt fogod tapasztalni, hogy mire az oroszlán állkapcsa csattanna a nyakad körül, egyszerre csak eltűnik az egész látomás. Merthogy az örvény valójában az. Egy látomás, egy félelem. A teremtés illúziója, amit a te elméd gyártott. És a tudatosságoddal győztél felette, mint a győzhetetlen, harcos Szfinx! Tudtad, hogy a nagyon régi Egyiptomban oroszlánok húzták a harci szekereket, nem lovak? És hogy szelídek voltak?
Van egy másik út is (de lehet, hogy nem is másik). Ez pedig az, ami miatt úgy tűnhet számodra, hogy csupa megvilágosodott vesz körül... Ez pedig az, hogy csak arról beszélj, amiben meg akarod erősíteni magad. Azt fejezd ki állító mondatokban. A jelen idejű állító mondatok, különösen magyar nyelven óriási teremtő erővel bírnak. Gondolj csak bele: a teremtő énünk ITT ÉS MOST működik. Ennek a nyelvben a jelen idejű, állító tőmondatok felelnek meg leginkább. Ez vagyok. Szép vagyok. Jól vagyok. Egészséges vagyok. Ezzel teremted magad. Aki ezt a tudást már jól alkalmazza, kívülről olybá tűnhet csupa jó dolog, megvilágosodás éri, és mindig arról számol be. Na ebből főleg az utolsó mondatrész igaz, de az tudatosan! Erre mondják, hogy a nyelvünk is mágikus. Hátha egyszer minden az, éppen a kifejezése ereje ne lenne? :) Ez az út a tudatos felfelé nézés. A Napra, a jóra. (Megvan az ősi napimádat vallásos átültetése? :) Mindarra, amit jónak, elfogadhatónak, szerethetőnek érzünk kívül és belül is. A hálára és az örömre való tudatos figyelem-irányítás.
Én mindkettőt művelem. Több-kevesebb sikerrel. És, igazad van, aki magasra jut, nagyot zuhanhat. Ilyenkor segít az a tanítás, miszerint: " a legnagyobb hitért a legnagyobb hitetlenséget kell átélni". És ez, én mondom neked, abszolúte igaz. De már azt is tudom, hogy az egész csak addig tart, amíg a tapasztalat és a tudás tudatosságra változik. Utána már nincs szükség hitre, vezetésre, sőt, még tudásra sem. Nincs több hullámvasút.
De addig még vár egypár emelkedés, és zuhanás az illúzió-világban engem is. Én is csak a legtöbbet teszem, amire csak képes vagyok, és remélem, amikor zuhannom kell, megint lesznek ott segítő kezek, akik elkapnak.
És remélem, segítettem most neked is egy kicsit. Te nagyon sokat, mert azzal, amiket most megfogalmazhattam, sok olyan kérdésemre választ kaptam közben, amire nagy szükségem volt. és milyen "véletlen", hogy éppen ma délelőtt tettem fel őket! Látod, így működik az energia-áramlás: amikor adni szeretnél, mindig kapsz is, és amikor segítséget kérsz, mindig adsz is!
Csak nyitottság kérdése az egész!
Légy bátor és állj elé az oroszlánodnak! Én is ezt teszem! Csináljuk együtt! :)
Nagyon köszönöm. Nem először kapok Tőled bíztatást, megértő, szép szavakat, bölcsességet.
Teljesen igazad van. El kell viseljem a nehézségeket is. Ha majd elengedem végre a kesergést, a hisztit megnyílik egy ajtó, amerre menni lehet. Csak ne tétovázzak!!! Abban nagy vagyok. (megint nyávogok).
Ide nekem az oroszlánt is!!! Már jobb is a kedvem!!!!
"Ha erős ellenérzés él benned az "Isten" szóval kapcsolatban - ami a ragaszkodás negatív formája -, akkor emiatt esetleg nem csak a szót utasítod vissza, hanem azt a realitást is, amelyre a szó utal. Ezzel viszont elvághatod magadat attól a lehetőségtől, hogy megtapasztald ezt a valóságot." - Eckhart Tolle
2009. március 20. péntek, 2:06 | Névtelen (útkereső)
Isten a bennünk élő határtalanság, időtlenség, melyet folyton átélni vágyunk. Több, mint amik vagyunk, és mégis belőlünk csírázik ki ereje, bennünk, életünk lehetőségében van elvetve magja. Elménkkel felfoghatatlan hogy bennünk létezik és mégis benne, és általa vagyunk. A teremtés csodája Isten, mely minden létezőben megnyilvánul. Életeinkben is.
Isten a mindenség. Minden Isten. Külön-külön, és együtt is. Mindenható, mert mindent áthat, hiszen létezésünk alaprezgése. Mindent-tudó, és mindent-látó, mert mindenütt jelen van, ezért mindenről tud, hiszen minden Ő. Ő az, aki belülről szemléli a maga-teremtette világmindenséget, és benne megéli, megtapasztalja magát egyszerre.
Isten a szentség. Minden és az ellentéte. A fény és a sötétség egysége. A jó és a rossz illlúziójának játéka. Mert semmi sem rossz. Minden jó, hiszen ugyanabból a minőségből való. Csak más-más színezetű. A lényeg a megélésben van. Meg tudjuk-e élni az élet minden pillanatának, minden létezőnek a szentségét? El tudjuk-e fogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, mint Ő maga magát? Isten az Élet és annak minden porcikája, szeglete, teremtése, melyet ő ítélet nélkül szemlél és elfogad. GYÖNYÖRKÖDIK BENNE. Isten és az Ő minden teremtése szent. Jó. A mi utunk pedig megélni minél több mindenben a létező dolgok szentségét. Isten a dolgokban való gyönyörködni-tudásunk.
Mit jelent a "jó"? Számunkra tetsző. Valami, amit felismertünk és elfogadtunk, és jól éljük meg. Békével, örömmel, élvezettel, szeretettel. Isten mindaz, amit szeretünk és szeretni, tiszta szívvel elfogadni tudunk. Ez jelöli ki számunkra az utat. Ez a szívünk hangja, mely a teljesség megismeréséhez és elfogadásához vezet. És minél több mindent vagyunk képesek igazán szeretni, annál inkább eggyé válunk saját, isteni teremtésünkkel. Isten a tudatosságunk, amivel felismerjük, és a szívünk, amivel elfogadjuk magunkat, a világot és az egész létező mindenséget. A felfedezés tere határtalan. Az út végtelen.
Isten a semmi, amiből a minden terem. Isten a tudat, melynek természete a teremtés. Van, mert tudok róla. Vagyok, mert tudok róla. És vagyok, és vagytok, és vannak földek, egek, vizek, angyalok és démonok, tanulás, és ösvény, élet, halál és túlvilág. A teremtés határtalan hatalmú. Bármi lehetséges.
Isten hatalma a teremtés és a szeretet egysége. A szeretet, amely nem érzelem, mert nem földi, nem teremtett, hanem a teremtő erő maga. A szeretet, a végtelen kegyelem, és a végtelenül kegyetlen szigorúság egysége. Az ok-nélküliség, (az itt és most) és az ok-okozatiság, (a karma) egységének végtelen és tökéletes tánca (Szamszara). Isten minden, ami a Végtelennek tűnő Életen és azon túl van. Isten BÁRMI és ezért MINDEN.
Isten a belső függetlenségünk, az alázatunk, a végtelenül csodálatos képességünk az életre. A végtelen erőnk az újrakezdésre, a felfelé tekintésre, a tiszta lelkünk, a boldogságra való rejtett képességünk. Isten az, akik vagyunk meztelenül, minden körülménytől, érzelemtől, gondolattól mentesen. Isten a puszta létezésünk tudata és az ebben rejlő mérhetetlen szellemi erő.
Isten az önmagát meghatározó törvény. Az isteni törvény nem az elme és nem az ego, nem a teremtett világ törvénye. Isten törvénye az örök változás az örök változatlanságban. Isten törvénye az örökös elengedés a bírásért. A mozdulatlanság a tettért. A gondolattalanság a teremtésért. Isten törvénye, hogy a láthatatlan eltörli a láthatót. Isten törvénye az elménkkel fel nem fogható valóság, hogy semmi sem merev, és semmi sem kiszámítható. Hogy minden, és az ellentéte is igaz, és ezért a világ mindenség az örökkévalóság minden teremtett pillanatának törtrésze alatt képes kifordulni a sarkából. Az isteni törvény a legfőbb törvény, a teremtő törvény, ezért mindent, ami teremtett törvények szerint való bármely pillanatban felülír. Isten törvénye Isten kardja, angyalai lángoló pallosa. Isten törvénye a legnagyobb erő, amely minden más, teremtett erőt a maga alakjának felvételére ösztönöz, de a döntés jogát szabadon hagyja. Törvénye természetes működése által minden, ami követi, él, ami nem, megsemmisül, felolvad az öröklét hatalma által. Ez a kegyelem és a karma törvényeinek egysége.
Isten egy fogalom, egy szó, mely a teremtett világ része. Ezért illúzió, mely új illúziókat terem magjánál, teremtő mivoltánál fogva. Ezek a vallások és a vallások istenei.
A lényeg, ami mögötte van. Az, ami megélhető. Ezért Isten mindenki számára más és más. A tökéletes nem-egyformaság a nem-tökéletes egyformaság illúziójában.
És az ember, Isten képmása szabad döntése jogán. Mert elmerülhet a játék illúziójában, vagy egyesülhet a szemlélővel. Lehet Minden és Bármi. Amit csak választ. Megélheti. Szabad. Épp úgy, mint maga Isten.
Ezért vágynak az angyalok a földre. És ezért az ember Isten legkedvesebb teremtése: benne rejlik a Mindenség teljessége megélésének lehetősége - a poklok poklától a mennyek netovábbjáig. És bármikor kiléphet isteni szabadsága, tudata isteni ereje által, amint felismeri azt, kicsoda is valójában.
Ez az ember világa. Ez az én világom. Az én Istenem.
A tied milyen?
Olyasmiket írtál itt le néhány mondatban, amit mások évezredek alatt sem ismernek fel. Csodálatos! A legcsodálatosabb benne az, hogy ezt így meg is tudtad fogalmazni. Én nem tudnám, pedig az én számomra is pontosan 'lefedted' mindazt, amit Róla tudok vagy érzek. Ezt a munkát a T. Akadémián kellene tanítani. De úgy látom, Huszti Sanyi lapja magasabb annál.
Bátran csatlakozz hozzá te is! Szerintem sokat taníthatsz nekünk.
2009. március 21. szombat, 22:54 | Látogató
Előzmény
Szia Kedves nem tudom hogy szólítsalak!
Köszönöm szavaid, nagyon örülök, hogy tetszett az írásom. Szeretném hozzátenni, hogy sok, igazán nagyszerű mesterrel áldott meg az életem, méghozzá igen rövid, alig három év leforgása alatt. Gyakorlatilag a nulláról indultam (csak belső érzeteim voltak, mint mindenkinek, amiket nem igazán tudtam helyére tenni). De hozzá tartozik az is, hogy az írásaim a tanulásom része (igaz, aki tanul, tanít is és fordítva), és valami miatt úgy alakult, hogy a megélést csak nemrég kezdtem... Úgyhogy amolyan igazi "hamis mester" vagyok, amin az utóbbi időben csak mosolygok, mert rájöttem, hogy szinte mindenki az. Hiszen az ember természetéhez tartozik (és az élet törvényszerűsége), hogy szinte mindig többet tudunk, mint, amit már meg is éltünk. Arról nem is beszélve, hogy aki már elérte a bölcsesség szintjét, az már nem beszél. Ennél fogva nem is tanít. Csak létezik.
Ezt azért is írtam le, mert előző hozzászólásodban azt írtad, hogy az Isten-keresésünk sohasem ér véget, és mindig keresés marad, és ezzel nem egészen értek egyet. Nagyon remélem, hogy inkább arról van szó, hogy Istent különböző szinteken találjuk. Például egy pohár forró kakaó képében (fizikai szintű beteljesülés :), a szerelemben (lelki szintű). Ezeket a szinteket sok ember ismeri dacára a mai világ elsivárosodott lelkivilágának. Amit még ismernünk kéne (mert az emberi lét harmadik eleme), az a szellemi szintű eggyéválás Istennel. Ez pedig, ha nagyon leegyszerűsítem, arról a technikáról szól, hogyan éljük az egész életünket örömben, és alkalmazkodóan, úgy, hogy közben folyamatosan tágítjuk az isteni megéléseink körét (tudatunkat). Erről tanítanak a nagymesterek. Ha ez meglenne, nem kellene félnünk a háborúktól, meg a kataklizmáktól. Az Aranykorban valami ilyesmi van. (És állítólag ez jön el azok számára, akik megszerzik a tudást és hajlandóak változtatni a tanult élet-vitelen.) Az Aranykor embere kiegyensúlyozott, teszi a dolgát "Isten rendelése szerint", vagyis az örömeinek él, miközben tiszteletben tartja mások ilyen jellegű szabadságát is. Valójában, azt hiszem ez az igazi alkalmazkodás.
De van egy negyedik szint is. Ez pedig a Szamszarán (a életek körforgásán) túli létezés, amely már kiemel a földi létezés (vagyis Élet) "karmaiból" (vagyis a karmák, ok-okozati láncolatok) köréből. Ezt nevezik különböző elnevezésekkel a nagymesterek "isteni tudat"-nak. (Az előzőek az "asztrális", vagyis fizikai és lelki, és a "szellemi", ami már kapcsolódik az Univerzális tudathoz.) Úgy gondolom az Isten-tudatban való folyamatos létezés a tökéletes eggyé-válás Istennel. (Önmagunknak azzal a részével, amely nem teremtett, hanem teremtő). Mivel ez nem a teremtett részünk, ezért nem azonos a testtel, sem a lélekkel (gondolatok, érzelmek, ego, finomtest), és éppen az által a tudat által lehet ebbe az állapotba kerülni, hogy azonosságunkat az alsóbb szintjeinkkel kitöröljük a tudatunkból. A meditációban is ez kellene, hogy történjen: gondolat-nélküliség, érzelem-nélküliség, elkönnyült testi érzetek. Ebben az állapotban nincs más jelen, csak az ok nélküli öröm. Talán így lehet leírni legtömörebben.
Ezt azért merem így leírni, mert nemrégiben éltem át. Valamilyen számomra még titokzatos oknál fogva, semmilyen gyakorlásom, mely a meditációra irányult nem tudta elérni azt a szintet, amit átéltem egy tökéletes elkeseredésem kapcsán intézett imámban kisfiamra várva az óvoda épülete előtt. Azelőtt már utaztam, meg álmodtam, és volt sok "különleges", vagy paranormálisnak mondott (valójában szellemi szintű) megtapasztalásom, de a tökéletes meditációba az Élet maga vezetett el. Csodálatos élmény volt, és éppen nemsokára találtam meg ezen az oldalon ezt a kérdést... (Merthogy véletlenek nincsenek.) Látod, így tanít engem az életem arra, amit tudnom kell. Megtanulni, megélni, megfogalmazni. Mindig ez a sorrend. Azelőtt, minden élményem leírtam, ha kellett, ha nem, és amikor elhatároztam, hogy többet nem fogom, hogy ne bonyolítsam a dolgot annyira, ezt műveli velem az élet...
Visszatérve az élményre, ott valami olyasmit éltem át, hogy függetlenül mindentől olyan végtelen öröm vagyok, olyan végtelen határtalanság, amihez semmi más, földi dolog nem fogható, és nem is szükséges. Azt éreztem, hogy ha most az örökkévalóságig itt ülök az autóban és a kisujjam sem mozdítom többé, sőt, levegőt sem veszek, akkor is tökéletesen boldog vagyok, és ezt mint egy fénytest sugárzom kifelé, olyan elégesettséggel, békével, napfénnyel telten, ami nem leírható. Hogy valóban nincs szükség semmire a létezéshez. Sem testre, sem gondolatokra, sem érzelmekre, sem megtapasztalásokra, sem tettekre, sem ételre, de még levegőre sem. Lehet, hogy őrülten hangzik, de tényleg így van. Az élethez valóban szükség van mindezekre, de a LÉTEZÉSHEZ nem. És a létezésből való az élet. Szerintem ez a következő szint, amiben Isten megtapasztalható. És minden szint, vagy a szintek összeolvadása egyre nagyobb örömet okoz (ez a tudattágulás). Gondoljunk csak a tantrikus-nak nevezett szexre, amelyben mindhárom földi szint összeolvad, a puszta testi kielégüléssel összehasonlítva. Már akinek volt ilyen élménye. El kell mondjam, az is Isten. :)
Szóval végső soron valóban örökkévaló az Isten-keresésünk, de szerintem akkor keressük jól, ha újra és újra megtaláljuk, és egyre magasabb szinteken. Lehet, hogy nekem azért jutott ez osztályrészemül, mert szinte az egész életem lerombolódott, kívül-belül, és az újjáépítés most kezdődik. Egy velem-született máj-betegség a kiindulópontja mindennek, és bár csak huszonéves koromban "robbant a bomba", azóta rádöbbentem, hogy ösztönösen, mindig is kerestem azt a szintet és tudást és megtapasztalást, amely kiindulópont lehet egy teljes élet újjáépítéséhez, egy gyógyíthatatlan betegség meggyógyításához, vagy egy halott ember májának tudatos elfogadásához. Merthogy a tudatalattim (a szellemem) tudta az egészet előre :), és felkészített arra, amire most szükségem van. És melyik szint az, amelyről az alsó három újrateremthető? Hát, a negyedik...
Ezért is írtam, szerény tudásom nálam sokkal nagyobb tudású mesterektől való, akiket bevonzott a szellemem, hogy megkapjam, amire szükségem volt a halál torkában. Még csak éppen hogy elkezdtem élni, az egómat nagyon tiporja még mindig az egész, de a szívem újabb és újabb örömökkel gyarapodik.
Leírtam ezt az utolsó élményem is, ha érdekel, vagy a tudás, amit átadtak nekem, cseréljünk email-címet!
Hozzászólások
18 hozzászólásVéleményem szerint a "magasabb rendező elv" meg az Isten, Manitu, mittoménmilyen elnevezés ugyanaz. Isten képéhez eddig egy - számunkra már elég vicces - sztereotípia tartozik a vén kaporszakállúról a felhő szélén. Ugye? :-)))
A Nagy Egész, a mindent felépítő, univerzális, ORGANIKUS energia emberi nyelvre, AGYRA való leképezése minden név és titulus. Millióból egy ember talán, aki nagyjából tisztán fel tudja fogni ennek, a végtelennek a fogalmát. Az angyalok, szellemek stb. pedig ennek a Nagy Energiának itt a Földön a különböző rezgésszintű leképezéseit takarják.
Nevet, arcot kell adni számunkra a dolgoknak, mert különben sokkal nehezebb felfogni.
Ezzel nem azt mondom, hogy ezek a "dolgok", entitások nem érzők (nem emberi értelemben...), létezők, nem valamiféle lények. Csak nem úgy, ahogy mi érzők, létezők vagyunk.
Ezért írtam, hogy organikus.
Nem tudom, ez így mennyire értelmezhető. De ez az én elképzelésem a világ folyásáról.
egyszervolt................
Tökéletesnek vélem a meglátásodat. Te érzed az Istent, nem látod. És ez a te nézőpontodból tökéletes, nőies.
Csak annyit tennék hozzá tenni, hogy a végtelent felfoghatjuk, de át nem ölelhetjük. Tehát Istent, mivel végtelen - minden tekintetben - részeiből (például önmagunkból) megérthetjük, de a teljességét soha át nem foghatjuk. Ez arra sarkallhat bennünket, hogy egy egész életen át kutassuk Őt. És ez benne a gyönyörű. Az önmegismerés iskolája megtanít bennünket arra, hogy Istent kutassuk - önmagunk által.
Én is keresem, de nem találom. Magamban pláne. Időnként nagyon belefáradok ebbe a kutakodásba és elmegy a kedvem az egésztől. Kimondottan irigykedem (tudom, ez csúnya dolog..), hogy másoknak ez megy. Ti miért kaptatok ilyen jó programokat (képességeket, értelmet, érzelmet, önismeretet, kitartást...stb..), hogy érzitek, tudjátok, megtaláljátok Őt???
Kedves BÁgi!
Nemrég még én is ezzel a gondolattal kűzdöttem! Sajnos gyermekkorom igen nagy része telt el azzal, hogy - nem akarom megnevezni, melyik egyházhoz tartozóan - vasárnaponként, és kötelezően még egy hétköznapi alkalommal, illetve hittanórákon Istenről (is) tanultam. Tanítottak. Egy ideig nagyon felemelő volt, sőt még hitoktató is szerettem volna lenni, olyannyira hittem az egészben. Legfőként a Biblia varázsolt el gyermekként. Aztán... eltávolodtam az egész ideológiától, ahogy már nem volt kötelező a templomba és hittanórára járás. Hogy miért is távolodtam el, azt most nem fejteném ki.
Csak azért írtam, le, mert köze van ahhoz, hogy Istent, a róla való fogalmamat, az határozta meg, amit akkor tanítottak nekem. Ám miután a hátam mögött hagytam az egészet, már nem tudtam azonosulni Isten fogalmával, létezésének tudatával sem, mert számomra egy volt azzal az fogalommal, amit ott tanítottak nekem. Így elhitettem magammal, hogy ateista vagyok. (Egyébként sosem tudtam azzá válni)
A változások, amik velem történtek a közelmúltban, újra ráterelték a figyelem, és nehéz volt Őt (bennem) felismerni, mert amit gondoltam róla az még mindig a régi volt, az amit már sikeresen kizártam a lehetőségek közül.
Lehet, hogy Neked is ez a problémád, hogy rossz ideológiával társul(t). Attól az Istentől, akit ott ismertem meg, én mindig féltem, szinte rettegésben tartott (hangsúlyozom: a gyermek-és serdülőkorról van szó).
S, válaszolok is rögtön a kérdésedre, hiszen most ez zakatolhat benned: Jó, de mégis hogyan sikerült felismerni, megtalálni? Az útkeresés, a befelé fordulás, vagy ha tetszik az önismereti törekvéseim során tisztázódott bennem minden.
Remélem segíthettem.... Üdvözlettel: Egy zöldfülű útkereső
Kedves Zöldfülű!
Engem sehogy sem neveltek ez irányban, szerencsére. Volt egy idő az életemben, amikor megéltem spirituális dolgokat. Tudod, amikor vigyorogsz ki a fejedből, és elönt a boldogság, a végtelen szeretet, találkoztam angyallal is, szóval tudom én, kaptam sok jót...
Csak a nyomorult fájdalomtestem és egóm szövetsége jelenleg mintha győzelemre állna az ellen a VALAKI ellen, aki ott mélyen vagyok. És elönt a keserűség, mert még emlékszem arra, amikor közel éreztem magamhoz a végtelent, a szeretetet, a színeket, zenéket, szóval Őt, az Istent.
Most meg: semmi. Mintha elhagytak volna, és én, mint egy durcás gyerek kötekszem minden spirituális megvilágosodottal, mert nekik sikerült. Nem értem miért hagytak el az angyalok (és velük Ő), miért nem önt el a szeretet, miért nem álmodok már csodás zenéket stb. Valamit elmulasztottam? Vagy csak hamis érzések voltak akkor bennem, becsaptak?
Ezért kérdezem, másnak hogy megy ez. Ők mit tudnak, hogy egyenes úton haladnak, gyarapodnak, én meg csak veszítek, felejtek. Mit mulasztottam el, vagy csináltam rosszul? Az önismeret jó út lehet, bár én most nagyon szkeptikus vagyok.
Köszönöm vígasztaló szavaid, lehet, hogy segítenek.
BÁGI
Kedves Ági!
Én is átéltem, sőt ismétlőlegesen átélem azt az állapotot, amiről írsz! Nehogy azt hidd, ezzel egyedül vagy, vagy hogy bármivel egyedül lennél!! Az, hogy a "többieknek jobban megy" csak látszat!
A megélések mezeje hullámvasút. Tudod, egyszer fent, egyszer lent :) De aztán megint fent, és ez a lényeg! A következő tetőponthoz kell a zuhanás. Spirituális fejlődésnél pedig annál inkább, hiszen az az összes többi megélést vonja maga után! A tudat tágulásával változik a szellemünk, a pszichénk csak úgy zizeg, és még a testünket is megviselheti az ok-okozati összefüggéseken keresztül! De tudni kell, hogy ezek csak átmeneti dolgok.
Semmi nem tűnt el belőled, és semmilyen képességet nem veszítettél el. Csak meg kell újra nyílnod, és rá fogsz ébredni, hogy sokkal többet tudsz megélni, és még sokkal teljesebben, mint az új tapasztalataid előtt, amitől "becsinált" kicsit az egód.
A megnyílásnak két módját ismerem. (De akár egyszerre is alkalmazható.) Az egyik, hogy ülj fel a hullámvasútra! Most állsz, és kapálózol az ár ellen, ami úgy érzed lehúz, pedig csak az egód játszik veled. Hiszen minden gyönyörűség ott volt, és van és lesz BENNED! Isten, az öröm, a boldogság, és bármi, amire vágyunk örökkévalón létezik velünk!! Tudod, hogy így van! Akkor miért nem lépsz? Mert az egód nem engedi, mert fél a változástól!
lehet, hogy még nem látod azt sem, mi az, ami vár rád, de az elméd már rég berezelt, mert a szellemed már tudatta vele a sorsát. És most a döntésedre vár!! Bármi furcsa, így van. Tapasztalatból mondom.
Szóval, állj az oroszlán elé! Éld meg, amit meg kell! Sírj, és tombolj a keserűségedben, fusd, vagy üvöltsd ki magadból az égbe (egy megfelelő helyen) MINDENT, ami csak a szíved nyomja! Aminek itt a töredékét sem írtad le... Beszéld meg a te Isteneddel. Ő elfogad és szeret téged olyannak, amilyen vagy, hiszen a része vagy! Általa élsz, és Ő teáltalad tapasztal, vagyis kellesz neki!
Élj meg mindent válogatás nélkül, ami most az életedbe került (előbb utóbb majd szelektálódni fog...), és NE TÖRŐDJ VELE, HOGY SIKERÜL! Ne hasonlítsd a múltbeli megéléseidhez, csak élvezd, amennyire csak tudod!
Szóval az egyik megoldás ez: az örvényben lefelé elengedni magad, és csúszva szemberöhögni az örvényt!! Használni az életnek azt a szellemi törvényét, hogy ússzunk az árral, ha már elkapott! Ne ellenkezzünk a változással, mert az az, ami élet-ellenes! Te most kapálózol kegyetlenül egy örvényben, amitől félsz, hogy lehúz, de ezzel csak késlelteted a dolgot! És közben egyre "rosszabb" lesz a megélés.
Engedd el magad azzal a tudatossággal, hogy TUDOD, hogyan működik az örvény. Az örvény ugyanis nemcsak lehúz, de a végén fel is dob! És ez a slusszpoén!
Ez a 10. Arkánum (Tarot) bölcsessége: Az Élet kereke forog fentről le, és lentről újra fel megállíthatatlanul. Aki az élet törvényei szerint él, az elfogadja a változásokat, aki tudatosan teszi ezt, nem érinti a rossz, a szenvedés, a hiány, mert TUDJA, hogy a változás nem cél nélkül való, sőt, EMELI őt a tudatszintjein. Ezért "ráfekszik" a változás hullámaira ezzel a tudatossággal.
A Szfinx, aki a kerék tetején a karddal a kezében ücsörög, ezt a tudatosságot képviseli. Tudja, hogy nincs jó és rossz, mert a látszólagos rossz a következő jó megélésért van. Mert minden jó, csak az egónk nem engedi annak megélni, ezért a legjobb, ha elengedjük szépen a rossz megéléseinket, hogy helyet adhassunk a jónak. Ez a tudatosság törli el a szenvedést. Éppen ma olvastam Teréz anya szavait. Arra válaszolt, mit tegyen valaki, amikor szenvedés éri. Azt mondta. "mosolyogj"! És ez alatt nem azt értette, hogy erőltess vigyort a képedre, hanem a tizedik Arkánum tudatosságát.
És akkor azt fogod tapasztalni, hogy mire az oroszlán állkapcsa csattanna a nyakad körül, egyszerre csak eltűnik az egész látomás. Merthogy az örvény valójában az. Egy látomás, egy félelem. A teremtés illúziója, amit a te elméd gyártott. És a tudatosságoddal győztél felette, mint a győzhetetlen, harcos Szfinx! Tudtad, hogy a nagyon régi Egyiptomban oroszlánok húzták a harci szekereket, nem lovak? És hogy szelídek voltak?
Van egy másik út is (de lehet, hogy nem is másik). Ez pedig az, ami miatt úgy tűnhet számodra, hogy csupa megvilágosodott vesz körül... Ez pedig az, hogy csak arról beszélj, amiben meg akarod erősíteni magad. Azt fejezd ki állító mondatokban. A jelen idejű állító mondatok, különösen magyar nyelven óriási teremtő erővel bírnak. Gondolj csak bele: a teremtő énünk ITT ÉS MOST működik. Ennek a nyelvben a jelen idejű, állító tőmondatok felelnek meg leginkább. Ez vagyok. Szép vagyok. Jól vagyok. Egészséges vagyok. Ezzel teremted magad. Aki ezt a tudást már jól alkalmazza, kívülről olybá tűnhet csupa jó dolog, megvilágosodás éri, és mindig arról számol be. Na ebből főleg az utolsó mondatrész igaz, de az tudatosan! Erre mondják, hogy a nyelvünk is mágikus. Hátha egyszer minden az, éppen a kifejezése ereje ne lenne? :) Ez az út a tudatos felfelé nézés. A Napra, a jóra. (Megvan az ősi napimádat vallásos átültetése? :) Mindarra, amit jónak, elfogadhatónak, szerethetőnek érzünk kívül és belül is. A hálára és az örömre való tudatos figyelem-irányítás.
Én mindkettőt művelem. Több-kevesebb sikerrel. És, igazad van, aki magasra jut, nagyot zuhanhat. Ilyenkor segít az a tanítás, miszerint: " a legnagyobb hitért a legnagyobb hitetlenséget kell átélni". És ez, én mondom neked, abszolúte igaz. De már azt is tudom, hogy az egész csak addig tart, amíg a tapasztalat és a tudás tudatosságra változik. Utána már nincs szükség hitre, vezetésre, sőt, még tudásra sem. Nincs több hullámvasút.
De addig még vár egypár emelkedés, és zuhanás az illúzió-világban engem is. Én is csak a legtöbbet teszem, amire csak képes vagyok, és remélem, amikor zuhannom kell, megint lesznek ott segítő kezek, akik elkapnak.
És remélem, segítettem most neked is egy kicsit. Te nagyon sokat, mert azzal, amiket most megfogalmazhattam, sok olyan kérdésemre választ kaptam közben, amire nagy szükségem volt. és milyen "véletlen", hogy éppen ma délelőtt tettem fel őket! Látod, így működik az energia-áramlás: amikor adni szeretnél, mindig kapsz is, és amikor segítséget kérsz, mindig adsz is!
Csak nyitottság kérdése az egész!
Légy bátor és állj elé az oroszlánodnak! Én is ezt teszem! Csináljuk együtt! :)
Szeretettel: Edit
Kedves Edit!
Nagyon köszönöm. Nem először kapok Tőled bíztatást, megértő, szép szavakat, bölcsességet.
Teljesen igazad van. El kell viseljem a nehézségeket is. Ha majd elengedem végre a kesergést, a hisztit megnyílik egy ajtó, amerre menni lehet. Csak ne tétovázzak!!! Abban nagy vagyok. (megint nyávogok).
Ide nekem az oroszlánt is!!! Már jobb is a kedvem!!!!
Ági
"Ha erős ellenérzés él benned az "Isten" szóval kapcsolatban - ami a ragaszkodás negatív formája -, akkor emiatt esetleg nem csak a szót utasítod vissza, hanem azt a realitást is, amelyre a szó utal. Ezzel viszont elvághatod magadat attól a lehetőségtől, hogy megtapasztald ezt a valóságot." - Eckhart Tolle
Íme a bizonyíték:
Egy falon az alábbi áthúzott falfirka olvasható:
"Isten meghalt."
/Nietzsche/
Alatta az alábbi szöveg:
"Nietzsche meghalt."
/Isten/
Isten a bennünk élő határtalanság, időtlenség, melyet folyton átélni vágyunk. Több, mint amik vagyunk, és mégis belőlünk csírázik ki ereje, bennünk, életünk lehetőségében van elvetve magja. Elménkkel felfoghatatlan hogy bennünk létezik és mégis benne, és általa vagyunk. A teremtés csodája Isten, mely minden létezőben megnyilvánul. Életeinkben is.
Isten a mindenség. Minden Isten. Külön-külön, és együtt is. Mindenható, mert mindent áthat, hiszen létezésünk alaprezgése. Mindent-tudó, és mindent-látó, mert mindenütt jelen van, ezért mindenről tud, hiszen minden Ő. Ő az, aki belülről szemléli a maga-teremtette világmindenséget, és benne megéli, megtapasztalja magát egyszerre.
Isten a szentség. Minden és az ellentéte. A fény és a sötétség egysége. A jó és a rossz illlúziójának játéka. Mert semmi sem rossz. Minden jó, hiszen ugyanabból a minőségből való. Csak más-más színezetű. A lényeg a megélésben van. Meg tudjuk-e élni az élet minden pillanatának, minden létezőnek a szentségét? El tudjuk-e fogadni a dolgokat olyannak, amilyenek, mint Ő maga magát? Isten az Élet és annak minden porcikája, szeglete, teremtése, melyet ő ítélet nélkül szemlél és elfogad. GYÖNYÖRKÖDIK BENNE. Isten és az Ő minden teremtése szent. Jó. A mi utunk pedig megélni minél több mindenben a létező dolgok szentségét. Isten a dolgokban való gyönyörködni-tudásunk.
Mit jelent a "jó"? Számunkra tetsző. Valami, amit felismertünk és elfogadtunk, és jól éljük meg. Békével, örömmel, élvezettel, szeretettel. Isten mindaz, amit szeretünk és szeretni, tiszta szívvel elfogadni tudunk. Ez jelöli ki számunkra az utat. Ez a szívünk hangja, mely a teljesség megismeréséhez és elfogadásához vezet. És minél több mindent vagyunk képesek igazán szeretni, annál inkább eggyé válunk saját, isteni teremtésünkkel. Isten a tudatosságunk, amivel felismerjük, és a szívünk, amivel elfogadjuk magunkat, a világot és az egész létező mindenséget. A felfedezés tere határtalan. Az út végtelen.
Isten a semmi, amiből a minden terem. Isten a tudat, melynek természete a teremtés. Van, mert tudok róla. Vagyok, mert tudok róla. És vagyok, és vagytok, és vannak földek, egek, vizek, angyalok és démonok, tanulás, és ösvény, élet, halál és túlvilág. A teremtés határtalan hatalmú. Bármi lehetséges.
Isten hatalma a teremtés és a szeretet egysége. A szeretet, amely nem érzelem, mert nem földi, nem teremtett, hanem a teremtő erő maga. A szeretet, a végtelen kegyelem, és a végtelenül kegyetlen szigorúság egysége. Az ok-nélküliség, (az itt és most) és az ok-okozatiság, (a karma) egységének végtelen és tökéletes tánca (Szamszara). Isten minden, ami a Végtelennek tűnő Életen és azon túl van. Isten BÁRMI és ezért MINDEN.
Isten a belső függetlenségünk, az alázatunk, a végtelenül csodálatos képességünk az életre. A végtelen erőnk az újrakezdésre, a felfelé tekintésre, a tiszta lelkünk, a boldogságra való rejtett képességünk. Isten az, akik vagyunk meztelenül, minden körülménytől, érzelemtől, gondolattól mentesen. Isten a puszta létezésünk tudata és az ebben rejlő mérhetetlen szellemi erő.
Isten az önmagát meghatározó törvény. Az isteni törvény nem az elme és nem az ego, nem a teremtett világ törvénye. Isten törvénye az örök változás az örök változatlanságban. Isten törvénye az örökös elengedés a bírásért. A mozdulatlanság a tettért. A gondolattalanság a teremtésért. Isten törvénye, hogy a láthatatlan eltörli a láthatót. Isten törvénye az elménkkel fel nem fogható valóság, hogy semmi sem merev, és semmi sem kiszámítható. Hogy minden, és az ellentéte is igaz, és ezért a világ mindenség az örökkévalóság minden teremtett pillanatának törtrésze alatt képes kifordulni a sarkából. Az isteni törvény a legfőbb törvény, a teremtő törvény, ezért mindent, ami teremtett törvények szerint való bármely pillanatban felülír. Isten törvénye Isten kardja, angyalai lángoló pallosa. Isten törvénye a legnagyobb erő, amely minden más, teremtett erőt a maga alakjának felvételére ösztönöz, de a döntés jogát szabadon hagyja. Törvénye természetes működése által minden, ami követi, él, ami nem, megsemmisül, felolvad az öröklét hatalma által. Ez a kegyelem és a karma törvényeinek egysége.
Isten egy fogalom, egy szó, mely a teremtett világ része. Ezért illúzió, mely új illúziókat terem magjánál, teremtő mivoltánál fogva. Ezek a vallások és a vallások istenei.
A lényeg, ami mögötte van. Az, ami megélhető. Ezért Isten mindenki számára más és más. A tökéletes nem-egyformaság a nem-tökéletes egyformaság illúziójában.
És az ember, Isten képmása szabad döntése jogán. Mert elmerülhet a játék illúziójában, vagy egyesülhet a szemlélővel. Lehet Minden és Bármi. Amit csak választ. Megélheti. Szabad. Épp úgy, mint maga Isten.
Ezért vágynak az angyalok a földre. És ezért az ember Isten legkedvesebb teremtése: benne rejlik a Mindenség teljessége megélésének lehetősége - a poklok poklától a mennyek netovábbjáig. És bármikor kiléphet isteni szabadsága, tudata isteni ereje által, amint felismeri azt, kicsoda is valójában.
Ez az ember világa. Ez az én világom. Az én Istenem.
A tied milyen?
Szeretettel, Edit
Edit!
Olyasmiket írtál itt le néhány mondatban, amit mások évezredek alatt sem ismernek fel. Csodálatos! A legcsodálatosabb benne az, hogy ezt így meg is tudtad fogalmazni. Én nem tudnám, pedig az én számomra is pontosan 'lefedted' mindazt, amit Róla tudok vagy érzek. Ezt a munkát a T. Akadémián kellene tanítani. De úgy látom, Huszti Sanyi lapja magasabb annál.
Bátran csatlakozz hozzá te is! Szerintem sokat taníthatsz nekünk.
Szia Kedves nem tudom hogy szólítsalak!
Köszönöm szavaid, nagyon örülök, hogy tetszett az írásom. Szeretném hozzátenni, hogy sok, igazán nagyszerű mesterrel áldott meg az életem, méghozzá igen rövid, alig három év leforgása alatt. Gyakorlatilag a nulláról indultam (csak belső érzeteim voltak, mint mindenkinek, amiket nem igazán tudtam helyére tenni). De hozzá tartozik az is, hogy az írásaim a tanulásom része (igaz, aki tanul, tanít is és fordítva), és valami miatt úgy alakult, hogy a megélést csak nemrég kezdtem... Úgyhogy amolyan igazi "hamis mester" vagyok, amin az utóbbi időben csak mosolygok, mert rájöttem, hogy szinte mindenki az. Hiszen az ember természetéhez tartozik (és az élet törvényszerűsége), hogy szinte mindig többet tudunk, mint, amit már meg is éltünk. Arról nem is beszélve, hogy aki már elérte a bölcsesség szintjét, az már nem beszél. Ennél fogva nem is tanít. Csak létezik.
Ezt azért is írtam le, mert előző hozzászólásodban azt írtad, hogy az Isten-keresésünk sohasem ér véget, és mindig keresés marad, és ezzel nem egészen értek egyet. Nagyon remélem, hogy inkább arról van szó, hogy Istent különböző szinteken találjuk. Például egy pohár forró kakaó képében (fizikai szintű beteljesülés :), a szerelemben (lelki szintű). Ezeket a szinteket sok ember ismeri dacára a mai világ elsivárosodott lelkivilágának. Amit még ismernünk kéne (mert az emberi lét harmadik eleme), az a szellemi szintű eggyéválás Istennel. Ez pedig, ha nagyon leegyszerűsítem, arról a technikáról szól, hogyan éljük az egész életünket örömben, és alkalmazkodóan, úgy, hogy közben folyamatosan tágítjuk az isteni megéléseink körét (tudatunkat). Erről tanítanak a nagymesterek. Ha ez meglenne, nem kellene félnünk a háborúktól, meg a kataklizmáktól. Az Aranykorban valami ilyesmi van. (És állítólag ez jön el azok számára, akik megszerzik a tudást és hajlandóak változtatni a tanult élet-vitelen.) Az Aranykor embere kiegyensúlyozott, teszi a dolgát "Isten rendelése szerint", vagyis az örömeinek él, miközben tiszteletben tartja mások ilyen jellegű szabadságát is. Valójában, azt hiszem ez az igazi alkalmazkodás.
De van egy negyedik szint is. Ez pedig a Szamszarán (a életek körforgásán) túli létezés, amely már kiemel a földi létezés (vagyis Élet) "karmaiból" (vagyis a karmák, ok-okozati láncolatok) köréből. Ezt nevezik különböző elnevezésekkel a nagymesterek "isteni tudat"-nak. (Az előzőek az "asztrális", vagyis fizikai és lelki, és a "szellemi", ami már kapcsolódik az Univerzális tudathoz.) Úgy gondolom az Isten-tudatban való folyamatos létezés a tökéletes eggyé-válás Istennel. (Önmagunknak azzal a részével, amely nem teremtett, hanem teremtő). Mivel ez nem a teremtett részünk, ezért nem azonos a testtel, sem a lélekkel (gondolatok, érzelmek, ego, finomtest), és éppen az által a tudat által lehet ebbe az állapotba kerülni, hogy azonosságunkat az alsóbb szintjeinkkel kitöröljük a tudatunkból. A meditációban is ez kellene, hogy történjen: gondolat-nélküliség, érzelem-nélküliség, elkönnyült testi érzetek. Ebben az állapotban nincs más jelen, csak az ok nélküli öröm. Talán így lehet leírni legtömörebben.
Ezt azért merem így leírni, mert nemrégiben éltem át. Valamilyen számomra még titokzatos oknál fogva, semmilyen gyakorlásom, mely a meditációra irányult nem tudta elérni azt a szintet, amit átéltem egy tökéletes elkeseredésem kapcsán intézett imámban kisfiamra várva az óvoda épülete előtt. Azelőtt már utaztam, meg álmodtam, és volt sok "különleges", vagy paranormálisnak mondott (valójában szellemi szintű) megtapasztalásom, de a tökéletes meditációba az Élet maga vezetett el. Csodálatos élmény volt, és éppen nemsokára találtam meg ezen az oldalon ezt a kérdést... (Merthogy véletlenek nincsenek.) Látod, így tanít engem az életem arra, amit tudnom kell. Megtanulni, megélni, megfogalmazni. Mindig ez a sorrend. Azelőtt, minden élményem leírtam, ha kellett, ha nem, és amikor elhatároztam, hogy többet nem fogom, hogy ne bonyolítsam a dolgot annyira, ezt műveli velem az élet...
Visszatérve az élményre, ott valami olyasmit éltem át, hogy függetlenül mindentől olyan végtelen öröm vagyok, olyan végtelen határtalanság, amihez semmi más, földi dolog nem fogható, és nem is szükséges. Azt éreztem, hogy ha most az örökkévalóságig itt ülök az autóban és a kisujjam sem mozdítom többé, sőt, levegőt sem veszek, akkor is tökéletesen boldog vagyok, és ezt mint egy fénytest sugárzom kifelé, olyan elégesettséggel, békével, napfénnyel telten, ami nem leírható. Hogy valóban nincs szükség semmire a létezéshez. Sem testre, sem gondolatokra, sem érzelmekre, sem megtapasztalásokra, sem tettekre, sem ételre, de még levegőre sem. Lehet, hogy őrülten hangzik, de tényleg így van. Az élethez valóban szükség van mindezekre, de a LÉTEZÉSHEZ nem. És a létezésből való az élet. Szerintem ez a következő szint, amiben Isten megtapasztalható. És minden szint, vagy a szintek összeolvadása egyre nagyobb örömet okoz (ez a tudattágulás). Gondoljunk csak a tantrikus-nak nevezett szexre, amelyben mindhárom földi szint összeolvad, a puszta testi kielégüléssel összehasonlítva. Már akinek volt ilyen élménye. El kell mondjam, az is Isten. :)
Szóval végső soron valóban örökkévaló az Isten-keresésünk, de szerintem akkor keressük jól, ha újra és újra megtaláljuk, és egyre magasabb szinteken. Lehet, hogy nekem azért jutott ez osztályrészemül, mert szinte az egész életem lerombolódott, kívül-belül, és az újjáépítés most kezdődik. Egy velem-született máj-betegség a kiindulópontja mindennek, és bár csak huszonéves koromban "robbant a bomba", azóta rádöbbentem, hogy ösztönösen, mindig is kerestem azt a szintet és tudást és megtapasztalást, amely kiindulópont lehet egy teljes élet újjáépítéséhez, egy gyógyíthatatlan betegség meggyógyításához, vagy egy halott ember májának tudatos elfogadásához. Merthogy a tudatalattim (a szellemem) tudta az egészet előre :), és felkészített arra, amire most szükségem van. És melyik szint az, amelyről az alsó három újrateremthető? Hát, a negyedik...
Ezért is írtam, szerény tudásom nálam sokkal nagyobb tudású mesterektől való, akiket bevonzott a szellemem, hogy megkapjam, amire szükségem volt a halál torkában. Még csak éppen hogy elkezdtem élni, az egómat nagyon tiporja még mindig az egész, de a szívem újabb és újabb örömökkel gyarapodik.
Leírtam ezt az utolsó élményem is, ha érdekel, vagy a tudás, amit átadtak nekem, cseréljünk email-címet!
Namaszte
nehéz úton lehet magasra jutni.
magasról lehet jó nagyot zuhanni........:) bocs :)
Kössz, a címet!
Kedves Edit! Köszönöm:-)
létezik, lsd.: holografikus világkép
Ha még nem találkoztál Istennel: Subud