Öngyilkosság | Önmegvalósítás.hu

Öngyilkosság

Hozzászólások

48 hozzászólás
Sőt tovább megyek...
2009. július 27. hétfő, 12:24 | Buddhanita (útkereső)

Nem öngyilkosság ahogyan élünk?

Cigi, alkohol, elfolytások, betegségek lelki okai?

Vagy nem gyilkosság ahogy bánunk másokkal: ítélkezés, energia rablás bármelyik formája?
És ez mikor visszahat, nem öngyilkosság?

Szia "Anyu"! :) Van egy két problémám(testileg is kiütközik) és
2009. július 27. hétfő, 13:07 | Szabó_Péter   Előzmény

Szia "Anyu"! :)

Van egy két problémám(testileg is kiütközik) és már nagyon elegem van belőle és foggalmam sincs már, h akkor hogy oldjam meg meg... meg valamikor összejön ezekre még pár dolog és akkor kerülget a gondolat...

Valami úgy is itt tart! Valaikor könnyebb volna elmenekülni! Könnyebb út! De úgy is innen folytatnám, szerintem... :S Pedig meg kell találni a megodást! Nem megy mindig(könnyen :S)

Asszem az ilyen ember önző! Mindenkivel szemben! Magával szemben is! És gyáva szar! Nem mer szembenézni! Magaról tudom! Kísérletem nem volt rá még... És ennek örülök is... Gondol arra, h szeretteivel, barátaival mi lesz? hogy fognak rá nézni? NEM! MERT ÖNZŐ SZAR! csak az érdekli, h neki mennyire nem jó! Az a baj, h ilyennek neheze tudsz segíteni, mert alapvetően gyáva és fél szembenézni magával, dolgaival... mert nagyobb az önsajnálata mint az életbenmaradéi ösztönei.... Könnyebb az EXIT gombot megnyomni, mint segítséget kérni... ahhoz is gyáva.....

A sztoridad pedig befejezetlennek érzem, olyan elkezdtél valamit és olyan felétők kicsit megálltál... én még folyatanám a helyedben azzal, h megoldást, támpontot is írok bele és ha valaki olyan hülye, h már ezeken filózik, mint én is, akkor legyen valami megnyugatój dolga, ami hat a gondolkodásmódjára... :)

Befejezetlen
2009. július 29. szerda, 0:19 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Szia, Szabox "Fiam"!

Együtt érzek veled, és tetszik, hogy őszinte voltál. Nálam is voltak kilengések. Ami nálam segítet, volt/VAN egy nagyon jó barátnőm, aki Anyám helyett Anyám is volt. Mikor kifakattam, eleinte csak hallgatta, MEGHALLGATTA. Aztán mikor átadtam magam, majdnem felőrölt, szó szerint közölte velem, bolond vagyok. A végén nem is hallgatot meg. Megijettem, most mi lesz? Haragszik, őt is elveszítettem? Aztán a kellő időben mindig felhívot: - Na, mi van Kicsi, megnyugottál? Nekem nagyon sokat segítet, mert csak akkor vesézte ki a hülyeségem, mikor igennel feleltem. Sokat vitáztam vele, meg bizonygattam, jogos, ha kiborulok. Látta, TUDTA min megyek keresztül, meg is értette, sosem nevetet ki. De rávilágítot könyörtelenül a hibáimra, ha tetszet, ha nem. Nálam ez vált be.
Van akivel viszont ezt nem lehet megtenni.
Ő megteszi végső elkeseredésében.
Amit észrevettem még a barátaimon, náluk /sajnos nem mindenkinél/ az vált be, ha mebeszéltük, aztán próbáltam kizökkenteni ebből a kakiból. Volt akinél sikerült, volt akinél nem.
Mi lenne jó? Mi lenne a befejezés? Miért nincs befejezve?
Pont azért, mert magam sem tudom, csak a válaszokat keresem.
TE MEG LÉGY ERŐS :)

"Maminak:)" ! Ezek a
2009. július 29. szerda, 1:27 | Szabó_Péter   Előzmény

"Maminak:)" !

Ezek a kilengések nálam olyanok, amikor egy kisgyerek dacos és tombol, mert mindent azonnal akar és türelmetlen... Amikor fáj, akkor de azonnal mondja meg nekem felsőbb valakim, segítóm, h akkor de miért is fáj, adjanak megoldást és szünjön meg... stb... Pedig ez ugye jelez egy-két napig, h ramaty a testem, jönnek a belső dolgok kiütközései és olyankor megijedek és ha de mán jellegel nem jön a megoldás, akkor beindul az ördögi kör és olyankor tényleg azt érzem, h végem és akkor kaki és feladnám... Nadisoknak utalgattam már, h utaznék(regresszió), de valahogy senkinek nincs ideje.. asszem megszeretném tanulni és akkor magam megutaztani... gondolom van ilyen... Lehet nem bírnám v meglepődnék, viszont én lelkes vagyok.... látszólag nem kapcsolódik ide, amit írtam... de itt nem szeretném részletezni..:)

A Befejezetlen résznél pedig azt értem, h elindítassz au írással valamit és mint egy aktus félbemarad és ott marad valami félúton... szóval, valami megnyugtató vagy helyrerázó gondolatokat szivesen olvastam volna a végén....

Szabox Fiam, ez az élet...
2009. július 30. csütörtök, 1:33 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Csak, hogy megnyugodjál:

A regresszióról egyedül annyit: SOHA A BÜDÖS ÉLETBE NE MERD, MERT FENÉKEN BILLENTELEK!!!!

Ha néha spotán meditációban létrejön egy-két visszaemlékezés, az sosem baj, mert akkor "Fentről" üzennek Neked.

Ellenben, ha nincs, aki vezessen: mi van, ha olyan életbe kukkantasz bele, ahol gyilkos, vagy erőszakoló ember voltál, vagy olyan trauma ért, amit MOST nem tudsz a helyére tenni? Felkészültél Te erre?

Ha megijedsz, ott is ragadhatsz, azon a tudatszinten, ami akkor voltál. De TE már korántsem az vagy!!! Az egy kinőt ruha. Vezetővel viszont, biztonságban vagy, mert "kihoz" belőle, ha sokkot kaptál, azonnal meg tudod vele beszélni, a helyére tesz. Remélem érted már!!

Megnyugtatásként még annyit: a felhők felett mindig kék az ég!! És ez szó szerint igaz.
Ha tombolsz a dühtől, pattanj a biciklidre, fáraszd le a tested, sőt, még azon túl is adj bele mindent!!
Sok ember azért feszült, meg depis, mert elfelejtette, hogy a testét mozgásra teremtették. Ha lefáradsz, lecsillapodik az elméd, nincs elfolytás, sem mások iránti ártás. Közben figyeld meg az érzést. Honnan jön? Mi az a szükségleted, ami nincs kielégítve? Valamikor nem csak a szex hiányzik, hiába vigyorogsz most! Ha magányos vagy, ki az, akivel beszélhetnél? A harmónikus élethez minimum 4 dolognak meg kell lennie: a testnek (étel, szex, mozgás), a léleknek (baráti összejövetelek, a szeretet megélése) a szellemnek (tanulás, olvasás, egy jó koncert) , valamint az anyagi élet. Ha megvan a "bajod" forrása, akkor döntsd el, min tudsz változtatni? Ha a lelked fáj a szeretere, akkor éld meg. Mindegy, ha egyedül vagy is.
egy tükőr csak van otthon, nem? SZERESD MEG ÖNMAGAD!! Próbáld ki. Nézz a saját szemedbe, és mond ki, SZERETLEK. Addig mond, amíg TÉNYLEG nem érzed. Na persze, eleinte szégyenlős kisfiú leszel, meg röhögsz az egészen, de ha Magad szemébe nem mersz belenézni, és magadat nem tudod szeretni, akkor majd ki tud? Bármi van, fogad el Önmagad rossz oldalát is.
Ha van egy kutyád legalább, akkor már oké vagy :), ha viszont olyan dolog bánt, amin jelenleg nem tudsz változtatni, akkor ülj le, próbáld elfogadni, magaddal minek harcolni? Inkább fordítsd az energiád a megoldás megtalálására.
Ja, és ne SAJNÁLD magad!! Azzal semmire nem mész, csak azt mondod magadnak, szerencsétlen, semmirevaló vagy és ez nem igaz. Csak nyomorban tart, Te pedig ki akarsz szállni a gödörből. Emeld fel magad: meg tudom csinálni. Te vagy a sorsod irányítója, Te belőled indul minden "rossz" és nálad van a kulcs a megoldáshoz. Akkor meg minek keseregni???
Ha kell valaki, aki a regressziót vezeti, akkor küldöm az elérhetőségét az e-mail címedre, Nála voltam már, meg Tesóm is, mindketten túléltük, azt meg döntsd el Te, mennyire vagyok azóta ép-elméjű :) .
Így már oké?
légy jó fiú,
Üdv
Buddhanita

gyöngyház képe
Én is ilyen vagyok. De most már tudom, hogy a fájdalom ESZKÖZ.
2010. február 15. hétfő, 21:27 | gyöngyház   Előzmény

Én is ilyen vagyok. De most már tudom, hogy a fájdalom ESZKÖZ. Tanít. Kell.

Utólag mindig rájövök, mi miért volt. És - ha nem is örömmel - hálás vagyok érte. Persze egy ideje már tudom kicsit "felülről" figyelni a fájdalmat, illetve önmagam fájó énjét, ugye érted... ha rákoncentrálok...

A másik, amit írtam már itt vhol (bár ezt testi fájdalmaknál csinálom néha), hogy belefolyok, befogadom a fájdalmat. Fura, de olyankor is "kiugrom" belőle, ha elég sokáig kibírom. Egyszercsak az van, hogy érzem, hogy fáj, de mintha mégsem én lennék. Nagyon érdekes tapasztalat!

És mostanában néha én is gondolok ilyen öngyilkos dolgokra. Nekem sem komoly. Csak néha eljátszom a gondolattal, hogy ha esetleg teljes kudarc az életem, eljön-e az a pillanat, mikor azt mondom: alszom egyet... Az a fura, hogy nekem sosem volt ilyen gondolatom... Érdekesen is nézek önmagamra ilyenkor... És tudom, hogy ez a lelkem kiáltása, hogy csináljak már valami értelmeset. :))

De a teljes kudarc már nem oké mert már most sem az az életem. :)))

fircsi képe
Az öngyilkosság
2009. július 31. péntek, 10:13 | fircsi   Előzmény

Az öngyilkosság elkövetése már az az állapot amikor az ember azt tartja természetesnek mint a lefekvést. Megszokja a gondolatot, hiszen előtte ezerrel győzködte magát arról hogy ez a helyes választás. Mindegy hogy mit érez. Ezek a tények. A választás a lényeg. A gondolatok megteremtik az ideális lehetőséget is tudat alatt az eseményre. Mert erre készül a pszihé.
Ez van.
Tudom nagyon száraz de mégis ez van. A választás tudatosítása a lényeg.
Mindig van lehetőség.
Ha ezt megteremtettük akkor más is menne.
VAGY NEEEEM?
Azt nem szabad elfelejteni hogy a lélek beleszól a kapu átlépése előtt, és felvillan a tévedés érzése. Nagy katarzis. Ez a gond. Ott már nem lehet vissza csinálni.
Minden öngyilkosság utólsó fázisa a halálpillanata előtt az élet szeretete.
Érdemes így meghalni?
HMMMM?

fehercsongor képe
Minden öngyilkosság utolsó szakasza a halál pillanata előtt :
2010. december 05. vasárnap, 12:33 | fehercsongor   Előzmény

az élet szeretete . Felmerült bennem ezzel kapcsolatban egy kérdés:
A nem öngyilkosságnál nincs ilyen szakasz , vagy csak a nem megvalósított , nem kiteljesített élet befejezésénél kísért meg ez a sajgó érzés ? Üdvözlettel : felacsó

Kavics22 képe
Mire gondolsz konkrétan Kedves Felacsó ? Aki elszánta magát az
2010. december 05. vasárnap, 12:45 | Kavics22   Előzmény

Mire gondolsz konkrétan Kedves Felacsó ? Aki elszánta magát az öngyilkosságra, annak a gondolatvilágába nem fér bele az élet szeretete. Egy csövön keresztül nézi a világot, amely teljesen sötét, a végén ott a fény, az egyetlen megváltás számára maga a halál. A szenvedés olyan fokot ért el nála, hogy a tudata teljesen beszűkült és nem lát, nem is képes észrevenni más megoldást, mint meghalni.

Elfelejti a legkedvesebb hozzátartozóit, nem tud arra gondolni, mi lesz velük, szóval semmi más nem érdekli, csak önmaga és az, hogy minél előbb véget érjen földi pályafutása.

A természetes halál előtti pillanat szerintem többféle lehet. Ha hirtelen következik be a halál, nincs idő a számvetésre. Ha pedig sejti valaki, hogy nem sok van hátra, - nos - , arra én is kíváncsi lennék, hogy lehet békésen felkészülni az elfogadhatatlan elfogadására.

Bár az is lehet, egész életünknek születésünktől fogva erről kellene szólnia, hiszen minden pillanatunk felkészülés a halálra úgy, hogy közben kiteljesedve, önmagunkkal békében kellene élni az életünket.

Na erre kellene gyúrni, legalábbis nekem. :)

fehercsongor képe
Igazából csak kérdeztem , hátsó
2010. december 05. vasárnap, 13:37 | fehercsongor   Előzmény

gondolatok nélkül , mert kíváncsi voltam , hogy más , hogy látja , mert nekem nem volt egyértelmű .A honlapra belépve ez a régi blog fogadott , és elgondolkoztam rajta , hogy vajon miért .
Az öngyilkosság előtti állapot számomra is elképzelhető : körülülnek láncos székek , az ablakok tompa szürkületet árasztanak , és az ajtók sem nyílnak már .Az egész szoba sírboltként borul fölém .
A társam halála óta tudom , hogy csupán az elfogadó jelenlétem elég lett volna a folyamat megállításához , mert ez nem természetes állapota az elmének . Egy darabig a bennem lévő isteni szikra lett volna a gyertyafény , amíg az Övé körül is el nem oszlanak a felhők .
A természetes halál előtti időszak megélhető derűsen , főleg annak ,aki a lelkével egy , aki ki nem élt vágyak nélkül , életét megélten , abba kissé már belefáradtan búcsúzik el . Az őskultúra szellemiségét őrző természeti népek öregjei régen így mentek el , és ez a környezetük számára is természetes volt .
Nekem túldmenzionáltnak tűnik az a gondolat , hogy egész életünket a halálra való készüléssel töltsük . Túlnyújtott előjáték lenne az ! Való igaz , aki születik az egyszer elkerülhetetlenül meghal , és nem mindegy , hogy utána , hogyan számol el magával . Ennek valóban végig kell kisérnie egy háttérprogramként életünk minden cselekedetét , érzését , gondolatát . ( Isten szeme mindent lát - mondták régen ) . De csak egy szubrutin segédprogramként . Szerintem élvezetesebb , ha életünk tortáján nem ez a hab , hanem a szeretet megéléséből fakadó öröm , tánc , ének , játék , nevetés , és a kandírozott gyümölcsszemekként beleágyazott társkapcsolatok . Üdvözlettel : felacsó

Kavics22 képe
Nem is úgy gondoltam, hogy minden cselekedetünket az elmúlás
2010. december 05. vasárnap, 16:27 | Kavics22   Előzmény

Nem is úgy gondoltam, hogy minden cselekedetünket az elmúlás érzése hassa át. Sokkal inkább arra, hogy természetesebben kellene hozzáállnunk a halálhoz, mivel hogy így is-úgy is elkerülhetetlen.

Nem hinném, hogy az búcsúzik derűsen az élettől, aki nem élte ki a vágyait, vagy talán úgy érzi, nem élt teljes életet. Inkább az, aki elfogadja, hogy ennyi fért bele, ennyire volt képes és elfogadja a Sors döntését. Valamiféle nyugodt, békés beletörődés lehet, nem foglalkozva azzal, mi minden fért, vagy nem fért bele az életbe. Ennyi adatott és kész.

A mi kultúránk túlmisztifikálja a halált, nem merünk belemártózni még a gondolatába sem, mert mi lesz a világgal, ha mi már nem leszünk. Ekkor csap arcul bennünket jelentéktelenségünk tudata. És pontosan ezért nem mindegy, hogyan éljük mindennapjainkat, hogyan viszonyulunk szűkebb és tágabb környezetünkhöz, mert önmagunkkal és önmagunkból rengeteget adhatunk csupán a jelenlétünkkel a világhoz, egymáshoz való hozzáállásunkkal.

Az öngyilkossággal kapcsolatosan nagyon beletaláltál. Az ELFOGADÓ jelenlét az, ami még az utolsó pillanatban vissza tudja fordítani. Mert nem mindegy, hogy a tested van-e ott, vagy vele együtt az egész lelked is, átkarolva, szorosan ölelve a másik lelkét.

És amíg az Élet mellettünk áll, tényleg jó lenne minden pillanatát élvezni, csak hát........Nekem még nagyon sokat kell ehhez tanulnom. :)

Tényleg?
2011. február 27. vasárnap, 0:49 | Látogató   Előzmény

Sokszor eljátszom a gondolattal, és néha csak egy hajszál választ el......
Már ne haragudj, de B.... meg! Élet szeretete?!
Nekem sok mindenem megvan: anyagi biztonság - nem vagyok milliomos, de jó körülmények között élek -; szerető, hű feleség;.......
De valami mégis hiányzik. Nem vagyok boldog, pedig annak kéne lennem. Minden ami érték, és fontos megvan, de mégsem jó, pedig nem vagyok nagyravágyó!
Én nem egy csövön keresztül szemlélem a világot! Mérlegelem a helyzetet, és a szeretteim miatt nem vetek véget a szenvedéseknek, mert nem akarok nekik fájdalmat okozni, de lassan eljutok oda, ahonnan nincs visszaút! Egyszer mindenki meghal, csak idő kérdése..... Csak tudod a szenvedésem és a fájdalmam olyan mértékű, hogy lehet felülírja az "élet szeretetét", a család szeretetét.
Tényleg önző lennék?
Te dobsz!
?

Nekem is voltak ilyen érzéseim régen, mikor nem látszott kiút
2011. február 27. vasárnap, 0:57 | KatiPotter   Előzmény

Nekem is voltak ilyen érzéseim régen, mikor nem látszott kiút dolgokból, de én akkor fogok meghalni, ha nem lesz más választásom. És pont azért nem tettem meg, hogy ne okozzak fájdalmat. És nem bántam meg. Szenvedés mindig van, de jó is, illetve a reménye. Ha valami miatt szenvedsz, járj utána, kérj segítséget. De ha főleg, ha mindened megvan, ami kell az élethez. Egyszer úgyis meghalunk, ahogy írtad. Akkor nem lehetne úgy, hogy ne okozzunk fájdalmat, ha más út is van? Nem éri meg elviselni egy kis szenvedést a jóért? Aztán meg meg is lehet oldani, ha akarjuk, ha nem teljesen, akkor is várhat szép és értelmes. Én csak akkor fogok meghalni, ha nem tudom elkerülni. Ezt az érzést ismerem valahogy, és akkor elfogadom. De addig kitartok.

fehercsongor képe
Nem kell
2011. február 27. vasárnap, 2:31 | fehercsongor   Előzmény

boldognak lenned . Elvárások nélkül könnyebb az élet . Ha a szeretteid miatt élsz , akkor próbálj kicsit többet juttatni magadból ,idődből , a személyedból , a gondjaidból , érzéseidből , örömödből , félelmedből nekik ( a fogadókészségük szerint ) , és az övékét is fogadd megértően .
Amit írtál , abból azt látom , hogy rossz érzések gyötörnek , és megindokolni sem tudod azokat a magad számára . Számomra nem egyértelmű , hogy testileg megjelent betegséghez kötődnek -e , bár az idült rossz hangulat önmagában is fájdalmassá teheti a testet . Hasonló esetben kissé több időt fordítanék a számomra kellemes tevékenységekre .
Tényleg önzőnek érzed magad ?
Énbennem fel se merült régen ilyen . Rá is ment a feleségem . Ha komolyan gondoltam volna ilyesmire , akkor már esély lett volna előtte változtatni .
U . i . : Bizonyos idő után érdemes nem tovább mérlegelni , hanem kérni kell Istentől , vagy attól az általad nálad magasabbrendűnek tisztelt lénytől , hogy segítsen , és hagyni rá neki időt , miközben megpróbálsz testi ( fájdalomcsillapítás ) és lelki és érzelmi segítséget kapni , mindenhonnan , ami számodra elérhető forrás . Üdvözlettel : felacsó

Domoszlai Katalin képe
Mindenki saját
2011. február 27. vasárnap, 7:04 | Domoszlai Katalin   Előzmény

magáért születik le, az önzést át kell értékelni, mint fogalmat. A lelki harmónia érzése minden embernek jár.

Nem akarsz élni, mert a lelked éhezik, és ebbe az éhezésbe bizony bele lehet halni. Olcsó vigasz ilyenkor azt mondani, figyelj, nekem van mit ennem. Sok ember éppen azért választja az öngyilkosságot ( sajnos a statisztika újra ijesztő mértékben növekszik ) mert a környezete un. érvénytelenítő környezet. A lelki rinocérosz-bőrűek nem értik meg azokat akik hiper érzékenyek. Csak az ismeri az igazi poklokat, aki megjárta azokat.

A mindenem meg van az egy tévképzet. Anyagi síkon elért sikerekkel a lélek nem lakik jól. Sőt. Amikor szükség van, amikor anyagi célok vannak, akkor nincsen céltalanság, nincsen lelki üresség. Tudod, van miért élned, a létezésed önmagad előtt indokolt. A mély lelki fájdalomról a figyelmedet el tudod terelni a cselekvéssel.

De mi történik amikor anyagi síkon eléri valaki a mindenem meg van szintjét. Nincs miért cselekedni. Jól megfigyelhető ez a sztárok világában, ahol az anyagi siker mellé még az elismertség és a rajongók imádata is mindennapossá válik. Akkora a lelki fájdalom hogy többségük az alkoholhoz és a drogokhoz folyamodik enyhülést remélve.

A férfiak sokkal nehezebb helyzetben vannak, amikor döntést kell hozniuk, a lelkem a legfontosabb nekem, a megsebzett, fájdalomtól gyötrődő szívet meg kell gyógyítani. És nincs rá receptjük, nincs rá rutinjuk mert az érvénytelenítő környezet kőkemény elvárásokkal beléjük égette, egy férfi milyen. Nem sír, nem lelkizik, nem gyászolja meg a veszteségeit. Úgy érzem, meg is tettél mindent hogy az elvárásoknak megfelelj, most éppen annak az elvárásnak, a családodnak nehogy fájdalmat okozz.

De mit tudsz nekik adni, így ebben az állapotban?
És mennyit tudnál adni, ha megszabadulnál a fájdalomtól és saját magadat el tudnád fogadni és szeretni?

Anyagi lehetőséged meg van hogy segítséget kérj. Csak a döntést kell meghoznod. És magadban hinni, mert a lelked gyógyítását Te saját magadnak fogod véghez vinni, a segítő csak a kezedet fogja addig, amíg erre szükséged van.
Próbáld meg a Hellinger terápiát. Vagy keress egyéni megoldást.

IGEN!
2011. február 27. vasárnap, 0:30 | Látogató   Előzmény

IGEN!

olvastátok?
2009. július 28. kedd, 22:12 | Névtelen (útkereső)

A Beszélgetések Istennek vagy a Seth könyveket - de tovább megyek- néztetek-e saját magatokba... kérdeztetek-e saját magatoktól?
HA igen akkor tudnátok hogy az öngyilkoság nem bűn. A halálos betegségek (és ez egy egyszerű nátha is lehet) csak az öngyilkosság elhúzodó formái.
Az öngyilkossággal csak annyiban van gond, hogy ha menekültél valami elől akkor azt hiába tetted, mert a következő életedben újra megkapod életfeladatként. De ha ebben az életedben valóban nincs már megoldás - vagy a megoldást nem tudod bevállalni akkor teljesen mindegy hogy öngyilkos leszel vagy egy elhúzodó betegségben halsz meg. A feladatodat így sem úgy sem végezted el.
HA szomorú vagy valaki halála miatt akkor csak magadat sajnálod. Veszteségérzeted van. Elvettek tőled valakit aki sohasem volt a tied. Egy kis birtoklási vágy van benne - vagy nem is kevés. HA beismered ha nem.
Pl az unokanővérem öngyilkos lett - ráadásul olyan módon ahogy magam is terveztem. Egyrészt megtanultam belőle hogy mit kell másképpen csinálnom, másrészt azt is megtudtam hogy neki sem volt igazából más lehetősége. Az az élet ami rá várt volna én sem vállaltam volna be, bár sokak szerint az is élet lett volna. Hozzáteszem nem volt beteg - csak éppen cirka 40 évesen szófogadó 3-4 éves gyermeket kellett volna játszania. Persze volt - lett volna másik út. A boldogság útja - csak nem tudta bevállalni a hozzávezető utat és ezt teljesen megértettem.
Én még itt vagyok. Sokan számítanak rám még. De abban a pillanatban hogy ez nem így lenne, csak a létezésért én nem ragaszkodnék az életemhez, a napi mókus kerekezéshez.
A lányom egyszer régen azt mondta amíg van dolgod addig itt vagy.
És ez az igazság.
(az egy másik dolog hogy én mindig találok feladatot :-))
Mindenkinek joga van új életet kezdeni - és ez néha csak úgy lehet hogy teljesen előlről kezdjük.
A másik lányom kb 4 évesen azt mondta egy családi haláleset kapcsán: "de a szavek megmaradnak örökké" - a gyerekek még tudják
Az ember néha leveti és kidobja a használhatatlanná vált ruháit. Képletesen ilyen a halál is. Új ruhát öltünk. Javítási lehetőséget kapunk. A testem nem én vagyok.
Egyszer egy napot töltsetek el ennek a jegyében.
Bármit tesztek, gondoltok magatokban tegyétek hozzá: aki ezt csinálja (mondjuk ül) az nem én vagyok. Aki eszik, az nem én vagyok. Aki ezt gondolja az nem én vagyok. stb. stb. stb.
Nagyon érdekes napotok lesz.
És utána a halálról is egész másképp fogtok gondolkodni - és valódi önvalótokról is.
sokat írtam - de a legfontosabb az elején van
olvassátok el a Seth könyveket és a Beszélgetések Istennel című könyveket is
Nil
nilattak@gmail.com

jaguar képe
Ne misztifikáljuk túl
2009. július 28. kedd, 22:34 | jaguar   Előzmény

"hogy neki sem volt igazából más lehetősége. Az az élet ami rá várt volna én sem vállaltam volna be, bár sokak szerint az is élet lett volna. Hozzáteszem nem volt beteg - csak éppen cirka 40 évesen szófogadó 3-4 éves gyermeket kellett volna játszania. Persze volt - lett volna másik út. A boldogság útja - csak nem tudta bevállalni a hozzávezető utat és ezt teljesen megértettem."
- nem volt beteg, de szófogadó gyereket kellett volna játszania? Ezt így nem nagyon értem, nem vágom, mi a problém a akkor, nem világos a problémahelyzet... De ok, tegyük fel beteg volt és élete végét mondjuk katatón állapotban, vagy tolószékben, csecsemő módjára kellett volna eltölteni... a szavaidból nem ezt veszem ki hogy ez történt volna, de akkor is, azt mondod, teljesen mindegy hogy öngyilkos lesz-e vagy végignyomja úgy? Nemhiszem. Meg hát ő magának kövezte ki azt az utat ami oda vezetett, és nem vállalta a következményeit? Azt hiszi, majd a következő életben hátha "jobbat dob a gép"? Szerintem épphogy ezért lesz neki keményebb, hogy akkor nem vállalta be azt az élet-befejezést amit kiérdemelt az azelőtti életútja alapján. Akkor miért kapna könnyebbet, szebbet?.. Ez gyávaság semmi más, nem kell színezni. Ennyi, ez a véleményem. Mindenki vállalja a tetteit és a következményeit.. Ok, könnyen beszélek, most erre lehet hogy én is meg fogom kapni a választ, a magamét az élettől, dobálózok itt, de akkor is, legyen... De nehogymár jogosnak tartsunk egy öngyilkosságot, az akkor is csak egy paranoid mód való menekülés az életben megoldandó feladatok elől.
Én állok elébe, jöjjön aminek jönnie kell, jöjjön amit kiérdemeltem, ennyi. Én lenyomok bármit :) (de most tényleg, képzeljétek el ha sikeres öngyilkos lettem volna ezelőtt jópár évvel mondjuk... nem tudnálak itt boldogítani benneteket például.. mondjuk ez lehet csak nekem vicces így most, de nem jobb lett így a sztori? :))

jaguar képe
csak kiváncsiságból most már
2009. július 28. kedd, 23:24 | jaguar   Előzmény

egy másik dolog: a Beszélgetések Istennel könyvet nem olvastam, de a filmet láttam. Na ha valami nem az öngyilkosságról szól, akkor az az. Nem tudom én láttam-e rosszul, de ott az író életéről szól a film, hogy egy időben hajléktalanná vált, és úgy találta meg Istent. Tényleg nem értem hogy jön ide, ehhez a témához az a könyv, vagy olvasva ennyire más lenne?

Tokéletesen igazad van,én
2009. július 29. szerda, 13:14 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Tokéletesen igazad van,én is hasonloan látok.Tudom,hogy az igazság és a valoság nagyon fáj,de en is így érzem a dolgokat,ahogyan TE.En még személyesen azzal egészíteném ki,hogy ez az egész nem csak az ongyilkosságra érvényes.A háborukat én is elitélem.De nem kell az egészet nagyon tragikusan venni.Ha háboruban megolod az ellenséget,valojában csak az egoját és a testét olod meg.A Lelkét nem tudod megolni.Azzal,hogy megolod-lényegében átkuldod a lelkét egy másik épp szuletendo testbe.En is érzem a test szenvedését ha megsértem,nem tudom ignorálni,de tény,hogy léteznek olyanok kik a test szenvedését nem azonosítják magukkal.Egy másik dolog,hogy valojában nem helyeslem az ongyilkosságot mert az én meglátásom szerint,csakis a nehézségekbol-problémákbol tanulhatunk.

öngyilkosság
2009. július 30. csütörtök, 1:15 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Én úgy vélem, csak annak sikerül, aki odafentről erre "engedélyt" kap. Ha látják, semmire nem jutsz a feladataidban, akkor "mehetsz" el.
Addig viszont próbálkozhatsz addig, amíg meg nem unod (bár ez rossz kifejezés, de szerintem érted)
egyébként a balesetekben meghaltakra is ez a törvény érvényes, sőt, öngyilkosság az is, mert ahogy él, rohanva, feszülten, "megteremti" magának a bajt.
A háborúról meg annyit:
a karma.
Krisna egyszer (Bhagavad gítá) háborúba kelt, két család között tombolt a harc. Ő az egyik család mellett vonult fel, segíteni őket a csatában. Meglátta unokatestvére (az ellensége), ki áll Ő előtte, és kétségbe esett, nem akart harcolni.
Krisna kérdőre vonta, miért? Mire ő elmondta, testem, vérem belőletek van, hogyan mészároljam le a családomat? Minek a harc, mikor a vallásunk is arra buzdít, ne ártsunk senkinek?
Mire Krisna elmagyarázta a karma törvényét, miszerint, aki katonaként születik, a harc, az ölés a feladata, ez nem ártás, hanem beteljesítés, mígnem az a katona, aki a harcot megtagadja, saját rendeltetésének vett véget, és ez a helytelen cselekedett, hiába vonul kolostorba, élete végéig buzgón a vallást gyakorolva.
Én ezt akkor értettem meg, mikor jogvitába keveredtem. Sosem tudtam volna úgy kikelni magamból, mint az ügyvédem. Ő volt az én katonám. Neki ez a "sorsa", míg én inkább a vallás felé fordulok. Mire jutottam volna nélküle? Fizettnem kellett volna olyan munkáért, amit a vállalkozó nem csak hogy nem fejezet be a házamon, de még a javítási munkálatok is megterheltek, olyan kontár munkát végzet.

jaguar képe
igen
2009. július 30. csütörtök, 1:21 | jaguar   Előzmény

a "fentről engedély kapás" szerintem nem öngyilkosság formájában fog érkezni. Na mindegy, nem vitatkozom veletek ebben a témában, én ezt hazugságnak éreztem és felháborított, de ennyi. Mindenkinek a saját dolga miben hisz, mit tart elfogadhatónak és mit nem.

gentle jaguar
2009. augusztus 01. szombat, 4:45 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

na látod, te is más hogyan látod ...

Üdv,
Buddhanita

Egy látásmód hogy lehet hazugság? Tévedés, az lehet. De a hazugság nekem mást jelent.

jaguar képe
ok, ez így ebben a formában igaz
2009. augusztus 02. vasárnap, 16:59 | jaguar   Előzmény

Nem éreztem akkor és ott igaznak azt, ennyi. (De az tény, amikor alkoholos befolyásoltság alatt kommentelek, nem válogatom meg úgy a szavaimat és toleráns sem vagyok. ;))
Egyébként örülök hogy szaporodnak a tanítók az oldalon, sokat tanulhatunk belőle!

Miért is írtam a Blogot?
2009. július 30. csütörtök, 2:35 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Kaptam egy levelet, amiben ez állt: nyugi, ne légy öngyi!
Ez nagyon jól eset, de azt érzem, másnak is így jöhetet le, inkább kifejtem miért írtam. Egy barátom írt e-mailt nekem. Régen, mikor a barátaim temetéseire jártam, Ő ott volt mellettem. tudja, min mentem keresztül ő is azt az utat járta.
Kb 16 évesen én is megtettem. Begyógyszereztem. Meg akartam halni. Ma már nem így látom. Volt egy megtapasztalásom, mikor a testemen kívül jártam. de ott az út, amit azóta bejártam.
Nem bánom, hogy így alakult. Tudom mi vezet oda, de azt is tudom, hol van a gödőrből a létra. ezért tudom megérteni, együtt érezni azokkal, akik nagy bajban vannak. A célom annyi, ha van valaki aki ezeket olvassa, és küzd magában ilyen dolgokkal, azon tudjak segíteni. Ő magáért is, meg a barátai, szerettei miatt is, mert tudom mindkét oldalt. Ha lehet, tegyünk meg mindent, hogy ne legyen több áldozat. Arra kérek mindenkit, nézen körül saját ismerősei között is, és ne legyen rideg, ha ilyennel találkozik. Aki ide jutt, csak annyiban hibás, hogy a gondjaiba annyira betemette magát, nem lát kiutat. Önző? Igen. De ha magunkba nézünk, ki nem az, ha "bajban" van? Mindenkinek a saját gondja a leghatalmasabb, mégha más ki is neveti. Gyerekek, felnőttek, öregek teszik meg ezt nap, mint nap. Ha tudunk segíteni, tegyük meg.
Egyébként mivel beleestem a "buddhista" betegségbe, ma már eszembe se jutt. De legalább élő példa vagyok, hogy igenis, VAN KIÚT, csak meg kell látni.
Köszönöm mégegyszer mindenki hozzászólását, bármit is gondol, érez.

Ha valakinek segítség kell, keressen meg
palyianita78@hotmail.com

Ne rohanjunk, szánjunk időt egymásra Gyerekek :)

Szia Anita!
2009. július 30. csütörtök, 15:34 | gernis   Előzmény

Szia Anita!

Rengeteg gondoltam Rád, amióta olvastam ezt a topikot....
én azt hittem a lelkiismeret-futamról, a bűntudatról, önostorozásról... stb. - kellene Veled elbeszélgetni, azt hittem TE kérsz segítséget, akár titkon is....
Nekem az jött le, hogy Neked is kéne segítség!!! Azért nem irtam egyből, mert nem tudtam hogyan megfogalmazni, és nem tudtam mit írhatnék, segítséget adva...
Ahogy más-más topikban is olvastalak, mindig az ugrott be, Te már megint segíteni akarsz... és kisegítesz és felveszed az anya szerepet és védelmezel és védelmezel.....
Talán most értettem meg, hogy miért ennyire ez a segíteni akarás..... Ennek ellenére azt gondolom túlzásba esel, mert ezt sokszor túlzásnak véltem.... szinte görcsösen akarsz segíteni, és talán ezért sem sikerül olykor.... nem tudom. Csak gondolom.
Szóval arra jutottam, hogy Neked is lehet szükséged segítségre, az önostorozás, a bűntudat. lelkiismeret-futam és a halálesetek gyászolásának feldolgozásában, persze ezt sem tudom....
Aztán elolvastam, hogy miért írtad a blogot.... mosolyogtam, hiszen nekem egyáltalán nem ez jött le, hogy ezért írtad volna..... de megint a segítés köntösébe bújtattad..... na az már hab a tortán, hogy arra gondoltam nincs-e segítő szindrómád, de ez azt hiszem már csak az én projekcióm, kivetítésem, esetleg rosszindulatom..... NEM hiszem, hogy ez állna a dolgok mögött.... legalább is remélem....
Persze mondom ezek csak az én feltételezéseim. És remélem nem bánt ez Téged.....
Szerintem, és ez az én külön véleményem egy segítőnek nem szégyen segítséget kérni.... a segítő szakmában is mindig vannak segitői a segítőnek.... Neked van??? Akivel komolyan, őszintén és akár terápia szintű beszélgetést folytathatsz? Mert ez valóban nehéz téma....

Bocsi, ha olyat írtam volna... vicces, de a segítő szándék vezérelt....
Lehet, hogy magamból indultam ki?!?

Puszi: Gernis

Drága Gernis
2009. augusztus 01. szombat, 4:41 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Nem bántottál meg.

Először jót nevettem. Nem kinevettelek, hanem a soraidat értelmeztem, ki mit lát bele a másikba. Ez is érdekes, ki miben lát már-már túlzást, még akár a segítség nyújtás témában is. Én mikor ilyet felajánlok, hogy bárki írhat, ha valami gondja van, akkor az Egykori Önmagamhoz szólok. Azt, aki botladozott, kétségbe esve. És azt adom, amit Nekem adtak. Hál Istennek mindig "véletlenül" jó kezekbe kerültem. Nem teszek mást, csak a megszerzett tudásom összegzem, összerakom, majd ezt tovább adom. Hisz mi haszna a tudásnak, ha senkinek nincs átadva? Ki mit tesz ezzel? Használja vagy sem? Ez már nem az én dolgom. Az Ő élete. Eleinte nem tartottam ezt szem előtt, kemény lecke volt, mire rájöttem, csak ennyit tehetek. Nem élhetek mások helyett.
Nekem van-e segítségem?
Igen, van egy Barátnőm, aki nem csak a barátom, hanem a Második Anyám. Ő is így tesz velem. Meghallgat, aztán egy mondat, majd magamra hagy. Teszek, amit teszek. Élesen megmondja, ha hibázom is. Kezdetben fel voltam háborodva, most meg lapítok. Átgondolom előbb, aztán reagálok.
De mindig mellettem volt Mamám is. Ő is ilyen Nő volt.
Na meg a Tesóm. Az önfejű, dacos gyerek, aki mindent megtenne értem.
Terápiára nem járok, bár a pszichológus barátnőm szerint kötelező lenne mindenkinek. Osztom a véleményét. Van benne igazság, de amíg ingyen meghallgat :).
Kibújik belőlem az Anya?
Igen, ez talált. Teljesen. Mindig is ilyen voltam a szeretteimmel, most csak annyi változott bővült a kőr. De ez szerintem így van jól. Ne feledjük, Nő vagyok :)
Segítő szindróma: ez volt, amiért én is megtettem kamaszként. Túl nagy volt a teher, mert a másokét is magamra vettem, majdnem rámentem. Most ott tarok, csúnyán fogalmazva az elmém analizál. Nem adom bele a sajnálatom. Látom mi okozott mit, és ez aztán megértette velem, a Sajnálat, egy nagy hülyeség. Sajnálattal senkit nem lehet a gödőrből kiemelni, csak bele lehet esni mellé. Tudom, szívtelennek hangzik, de én így látom most. Nincs kit, vagy mit sajnálni. Ha lesajnálom, akkor elhiszem, ő az áldozat, a szerencsétlen mártír és nem látom meg, hogy ő maga ment fel a keresztre. Így azt sem látnám, hogyan léphet ki belőle, ha akar..... Sokan nem akarnak. Hagyni kell. Majd lemászik magától, ha megunja.

De nem vagyok szent, se nem Teréz Anya. Van amikor keményen odaszólok, ha valamit már én sem tudok "benyelni". De megtanultam, segítséget kérni. Nehéz volt. De most már annyira eljutottam, nem szégyen, ha az ember elesik a saját hülyeségében.

Van amikor belőlem is kibújik a "szegény én". Van, amikor hisztizem is keményen. Rendszerint amikor túl akarom a dolgokat. Nincs sok türelmem. Ez leginkább a munkában, meg a házam felújjításában jelentkezik. Aztán kitombolom magam és rájövök, mekkora hülye voltam. Aztán nevetek az egészen egyet.

Önostorozás, bűntudat: az már nincs bennem. Nekem segített ebben egy Barátom. Elmentem egy buliba, ahol azt gondoltam poénkodunk, beszélgetünk, lazulunk. Ott ismertem meg az egyik barátnőm pasiját, aki Médium. Mondanom sem kell, mi lett a vége. Nem menekültem. A vége sírás, kiborulás. Sokáig eltartott. Hetekig még itthon. Sok mindenre rávilágított. Sokáig ezekről az élményekről sem beszélni, sem írni nem tudtam. Képtelen voltam szembe nézni velük. Nagyon sok lelkifröccs ment rám, nagyon nagy volt bennem a hárítás. Most viszont tudok róla beszélni, írni. Nem csuklom sírásba sem. Ez az életem része. Én azt gondolom, olyan dolog ez, mint mikor az Ex-alkoholista visszatér, elmondja a még mindig alkoholistáknak min ment keresztül, és így lesz hiteles, így tud reményt, meg erőt adni. Ez lehet Neked túl sok, vagy bármi. Nem baj. Ez is a Te dolgod. Te látod. Ez az ötelet, hogy így nyíltan "bevállaljam" nem az enyém. Tudjuk Csernus is hogyan dolgozik. Sokaknak durva, agresszív. De ő is letette a maga keresztjét. Bár szerintem nem mindig kell keménykedni. Néha szükséges, néha nem. Na most meg azt fogod hinni, önjelölt Csernus vagyok. hahahaha, mindegy, ezt gondolom, bevállalom.

Most már úgy gondolom, én mindent megtettem. Sőt, akit elveszítettem, Ő is, önmagához képest mindent megtett. Hiszem, hogy mindenki az adott tudásához mérten a maximumot adja bele a megoldásba.

Már nem látom bajnak amik történtek. Nélkülük nem lennék most olyan, mint amilyen mostanra lettem.

De amin meglepőttem: zavarna ez Téged, mármint a segíteni akarás? Jól látom? Nem értem miből jött ez neked, vagy miért zavar, ha valaki segíteni akar a másikon? Vagy számodra mi a túlzás? Vagy mi az ami zavar? Nekem meg ezek jöttek le. Kérdőjelek.

Ha lehet fejtsd ki ezeket, mert ez most nem tiszta mi is ez az egész. Ha valami van, akkor írd meg bátran. Nem harapok. Ígérem, Neked segíteni sem akarok :)

Üdv, Béke
Buddhanita

Anitám!
2009. augusztus 02. vasárnap, 5:38 | gernis   Előzmény

Gondoltam, hogy vagy felháborogsz, vagy megsértődsz egy kicsit, vagy nem érted, vagy nevetsz egyet. Ebből kettő bejött. Hihi!  Remélem a legutolsó mondatod nem a sértődöttséget tükrözi! 

Először is válaszolnék a kérdéseidre.

Elmesélem a történetemet, ami egy csoportterápián történt.
Valaki elkezdett szapulni valakit, én ösztönből, már nem is értem miért, de élből és egyből a védelmére álltam, felvettem az anya-szerepet. A vége az lett, hogy én kaptam egy óriási tanítást….
Nem kell megvédeni a másikat…. Neki is van szája, itt keze, majd ő megvédi magát… Felnőtt ember. Azzal, hogy rögtön ugrasz és védelmed alá veszed a másikat úgymond „lealacsonyítod” őt gyerekbe, és elveszed tőle a felnőtt én szerepét….
A saját történetem pedig az, hogy anyám mindig is ilyen volt… az anyatigris… 
Itt érzetem csak a túlzást tőled, felőled!
Nem a segíteni akarásoddal volt bajom, azzal volt bajom, hogy kicsit olyannak tűntél, mint anyu, aki úgy szoktam mondani „elébe megy a dolgoknak”.
Elmagyarázom mit értek itt ez alatt. A blogból kiindulva igen is olyvá tűnt, hogy tele vagy/voltál bűntudattal, amiért nem tudtál segíteni az annyira mélyponton levőknek… erre most felajánlod a mélyponton levőknek a segítséget… Féltettelek ettől…
Felvilágosítottak már párszor, hogy azzal, hogy féltek valakit, csak energiát veszek el, de írásom mögött féltés volt… A félelmemet pedig nem tudtam rendesen kifejezni… Most se tudom.
Viszont válaszodból most azt feltételezem, hogy elég erősnek érzed magad a segítésre….
És ez nagyon pozitív és örvendetes, ezek szerint én nem bízom meg Benned annyira, hogy azt feltételezzem, készen állsz egy esetleg újabb ezekhez hasonló esetekre, esetekhez… Bocsásd ezt meg nekem!

A segíteni akarással nincs bajom. DE mivel nekem az jött le, ami lejött, így ebből kiindulva arra gondoltam, valahol másoknak akarsz segíteni, azért segítesz, hogy átvitt értelemben tudattalan úton magadon segíts, azon az általad „régi” személyiségrészednek vezetett önmagadon, aki és ami, bármennyire is a múlt az a részed, benned van, veled van, mindig… És én valamiért erre kapcsolódtam rá…. Ezt láttam meg….
Azt gondoltam Ingatag pszichés egyensúlyodat igyekszel fenntartani a segítő hivatás választásával és gyakorlásával… Nem tudom miért, de nekem ez jött le…
Most már viszont tiszta, mivel nagyon szépen megfogalmaztad az alkoholista példával, hogy nem feltétlenül erről van szó… Tudod, lehet, hülyén hangzik, de valamiért, és meg nem tudom magyarázni, hogy miért, de én a „régi” énedet éreztem meg benned…. Én éreztem Benned, magamban – Benned a régi énedet… Jobban nem tudom megmagyarázni…

„…mint mikor az Ex-alkoholista visszatér, elmondja a még mindig alkoholistáknak min ment keresztül, és így lesz hiteles, így tud reményt, meg erőt adni…”
Ezzel kapcsolatban csak annyit akartam hozzáfűzni, hogy azt vedd, kérlek figyelembe, hogy nem mindenkinek kell és nem mindenkinek lehet ezt megtenni…. CSAK annak aki kéri, mert Ő már azon a szinten van, hogy változni szeretne, azon lehet is segíteni…. És, aki nem kéri, de mégis segítesz akarsz neki, még kárt is okozhatsz ezzel… (ennyi lenne a bajom a segítséggel kapcs.)
DE Te ezt már tudod!!!
„Nem teszek mást, csak a megszerzett tudásom összegzem, összerakom, majd ezt tovább adom. Hisz mi haszna a tudásnak, ha senkinek nincs átadva? Ki mit tesz ezzel? Használja vagy sem? Ez már nem az én dolgom. Az Ő élete. Eleinte nem tartottam ezt szem előtt, kemény lecke volt, mire rájöttem, csak ennyit tehetek. Nem élhetek mások helyett.”
„Sajnálat, egy nagy hülyeség. Sajnálattal senkit nem lehet a gödörből kiemelni, csak bele lehet esni mellé. Tudom, szívtelennek hangzik, de én így látom most. Nincs kit, vagy mit sajnálni. Ha lesajnálom, akkor elhiszem, ő az áldozat, a szerencsétlen mártír és nem látom meg, hogy ő maga ment fel a keresztre. Így azt sem látnám, hogyan léphet ki belőle, ha akar..... Sokan nem akarnak. Hagyni kell. Majd lemászik magától, ha megunja.”
Gyönyörűen megfogalmaztad!! Gratula! Ha ezeket tudatosítod magadban, akkor már nem lesz több gondod azokkal kapcsolatban, amik nekem lejöttek a blogodból és, amiktől féltettelek!!!!
Bízom benne, hogy ezt, amit itt beidéztem Tőled sikerült már magadévá tenni úgy, ahogy írod is… Nagyon sok mindenen átmehettél, ahogy írod is, írtad is, és RENGETEGET tanultál belőlük és ez számomra nagyon megnyugtató és dicséretes és jó és… stb. Büszke lehetsz magadra! És remélem vagy is! Legszívesebben most megölelnélek, de inkább azt kérném Tőled, ha lehet, Te öleld meg magad, és add meg magadnak azt energiát, amit megérdemelsz…
Ne ígérd, hogy nem segítesz nekem, hiszen lehet, egyszer pont a TE hozzászólásod hiányozna majd akkor és ott! Hanem azt ígérd meg, hogy, hogy ha legközelebb „gyengének” érzed magad, akkor megadod majd saját magadnak azt az energiát, amire Neked szükséged van, akkor és ott… és pont úgy, ahogy azt másnak szoktad adni, vagy pont úgy, ahogy Neked szükséged van rá!!!
És szeretném, ha ugyanezt az energiát/figyelmet megadnád a múltbeli, ha nevezhetem így „ex-alkoholista” énednek is és a benned síró kislánynak és nőnek is!

Szeretettel:
Gernis

Drága Gernis
2009. augusztus 02. vasárnap, 15:15 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Először is , nagyon jól estek a szavaid. Nagyon, nagyon köszönöm!
Másodszor: abszolút nem bántottál meg, kifejezetten szeretem, ha valaki őszinte, nem kertel és ezt még ráadásul támadás nélkül teszi meg. Így kellene kommunikálnunk mindenkivel. Nekem sem jön ez mindig össze.
Igen, a "ex-alkoholista" énem, szerintem azért érezhetted ennyire intenzíven a még régi Énem, mert átélhettél valami hasonló fájdalmat, ez persze nem csak a blog témájához kapcsolódhat, sérül az ember gyerekként enélkül is.
Az életem érdekesen alakult. Kislányként sosem szerettem babázni, kivéve, ha azt játszottam én vagyok a doktornéni, meg a tanár. Ezeket mindig nagy komolysággal játszottam, erre ma én lettem Reiki mester/tanár. A poén az, tele voltam/vagyok félelemmel, mi lesz, ha nem tudok maximumot adni majd a hozzám jövő "diákoknak"? Ugyanakkor engem (!) keres meg az egyik volt általános iskolás tanárom, meséljek, mi lett velem, aztán meg a Médiumitást fejlesztő volt tanárnőm, mi van velem, meséljek, és mi lenne, ha hozzá mennék termet bérelni, meg rendezvényeken be akar mutattni emberkéknek. Úgyhogy lehet az is, ezt a bizonytalanságot érezted meg, biztosan tudni fogod, ha olvasod levelemet, melyik áll hozzád közelebb. Úgy hogy szeptembertől nincs mese, meg hárítás: ÉLNEM kell végre azt, aki ma lettem. Ez viszont már nem rémiszt meg. Sőt, nagyon várom. Pedig egy-két hete még itt paráztam rajta az egyik blogomban :)
Gyerekként is én voltam a "lelki-szemetesláda", majd kamaszként is. Sőt, az életem is állandóan így alakult, még akkor is, mikor ezek után a félelemtől nem mentem bele az ilyen segítség-adásba.
Akkor ismeretem meg egy asztrológus-Reiki mestert, aki nyíltan megmondta, amíg menekülök ez ellen, saját magammal babrálok ki. Ráadásul abszolút meg van győzödve arról, nekem valami ilyen pályát kell választanom. (Ikrek nap, nyílas AC) Gondolhatod mit éreztem? Mintha azt mondta volna, ott a máglya, ülj fel rá, én meggyújtom, te meg fogad el szépen és mosolyogj. Aztán lassacskán összeállt a kép.
Milyen érdekes és szép az élet, ha visszagondolunk, és látjuk, mi hogyan alakult, és ez mind egy irányba mutat.
Én erre azt mondom : IGEN, VAN ISTEN.
Anyatigris: igen, visszább az agarakkal, sokszor bejön, persze a számat harapdálva, de néha abszolút nem. Na ez a rész, amit még csak tudom, de nem élem. Igen, én is megtapasztaltam, csak a keresztlányom személyével kapcsolatban ezt a tanítást, hogy hagyni kell, védje meg magát. Általában mikor nem vagyok teljes figyelemben, reflex szerűen jön. Nem gondolom/látom át a dolgot, sem magamat.
Anyukám is ilyen volt, nekem is !!! Sőt, mivel most ez a "leckém", a munkatársaim is minden nap sorba vesznek és bármit csinálok, látják, hogy azt teszem, de mégis megmagyarázzák, volt aki ki is vette a kezemből. Eleinte ezt kinevetem, nem veszem komolyan, ők meg egyre inkább csinálják, addig, amíg meg nem elégelem (amikor dühös leszek, már ettől) és szólok, el lehet menni innen. Ők meg nevetve elmennek. Úgyhogy intenzív fakultáción vagyok :). Erre olvasom a leveled, hát megint jót nevettem!
Az utolsó mondatra: csak azért írtam, mert azt hittem, Te azt hiszed (egyre jobb ez a mondat), hogy mindenkit megerőszakolok a segítség nyújtásommal, és ezt érzed túl soknak, csak ezért, ne ijedj meg, nem ugrom rád, HOGY DE ÉN AKKOR IS SEGÍTEK, NEKED!!!
A tapasztalatom azt mutatja, hogy amióta nem fáj nekem ezekről beszélnem, azóta nincs vele problémám, ha ilyenről szó esik, mégha az illető csávában van, akkor is. Sőt, fura, mert azt is meglátom, aki "megszokásból, önsajnáltatásból" csak úgy mondogatja. Meg azt is, aki inkább magába temeti le a dolgot.
Minden esetre nem megyek senki nyakára, hogy na majd én redbe teszlek. Sőt, mostanában "önző" módon nemet is mondok, ha érzem, magamra is kell idő. Most már úgy látom, Nekem is Élnem kell :)
Az ölelés nagyon jó, hogy mondtad. Szoktam magam ölelgetni. Ez komoly. Mikor örülök, hogy valami sikerült, akkor megölelem magam. Még a gyárban is, elég furán néznek rám, azt hiszik hülyéskedem. Keresztlányom is, mikor próbálkozott "zsarolni", hogy ha nem engedek meg neki valamit, akkor nem szeret, akkor is átölelem magam, nem baj, szeretem én magamat. Nagyon felnőttesen reagál rá. Ő nem nevet ki ezért. Nincs hiszti sem. Elfogadja és megyünk mást játszani.
Egy dolgot megígérek, igyekszem magamban is mindig ezt működtettni,oké?
Puszi, ölellek, és ha van valami amiben nem jutok előbbre, hozzád/hozzátok fordulok én is!!!

Üdv
Buddhanita

A karma törvénye több mint 2000 éve eltöröltetett. Az Ige
2009. augusztus 17. hétfő, 12:41 | Névtelen úton levő (útkereső)   Előzmény

A karma törvénye több mint 2000 éve eltöröltetett.
Az Ige testté lett. Isten megtestesült és ezzel új
dimenzióba lépett az emberiség.

Az önzés legmasabb szintje az öngyilkosság,mert képes
az életét is eldobni azért, hogy úgy legyen , ahogyan ő akarja
és ne kelljen senkit szeretnie - illetve szeretetből
áldozatot hoznia- még Istenért sem !--
a hozzá " közel " állókról nem is beszélve- őértük pláne nem !

Egyébként jó ember volt ... ( ? ! )

Istent játszik az ember amikor életről és halálról
akar dönteni...vagy dönt:

lásd még : szándékos gyilkosság ( öngyilkosság )

fajatalankodás (azonos neműek kapcsolata
melyből értelem szerint nem születhet Élet se lelki
se fizikai értelemben )

Özvegyek és árvák nyomorítása( életek függnek ebben az
esetben is )

A munkások - szolgák bérének ki nem fizetése (-életek
függnek ebben az esetben is )

Ezek Istennél ÉGBE kiáltó bűnök !
Jézus eljövetele előtt SOHA bocsánatot
nem nyert bűnök voltak...
Az Örök kárhozat várt azokra ,akik ezt elkövették, mert
a teremtett Élet ellen vétkeztek...
A legnagyobb bűnök a test ellen, mert mindegyik
pusztítja, ami pedig szent, mert Isten teremtette ...

Jézus ennél is nagyobb bűnnek tanítja , amikor a lélek
halálát okozza a szeretetlenségünk,
illetve a lelket elszakítjuk a legnagyobb Szeretet forrásától.
Amelyből aki iszik, annak örök élete VAN- már most itt
a földön...már birtokolja ...

Jézus a testet mint a Szent Lélek templomát
határozza meg az új dimenzióban...melyben Ő feszül
keresztre,-melyben az Ő Szeretete Testesül meg...

Erről ennyit...

névtelen úton levő

Feliratkozás Hírlevélre