Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Naplemente114.jpg

Sanyi válasza , amiben leírta , hogy a szakmai sikereim helyett inkább a magánéletemmel foglalkozzak, az most a fontosabb , talált.
Szóval valamiben sikertelen vagyok ?
Pedig annyi mindent tudok, tanultam, érzek .Eszembe nem jutott, hogy a magánéletemet sikeresség szempontjából nézzem.
De jó gondolat volt, felszabadító, mert azt jelentette , hogy az egész rajtam múlik , én irányítom.
Eszembe jutott egy régi találkozás egy női tanítóval , aki szintén erre utalt . Azt mondta, egyszer emlékezni fogok őrá is a múltamból és arra is , hogy ki vagyok.

Egyszer egy szerzetes egy hosszú és három rövid vonalat húzott Ma-cu lába elé:
– A négy vonal közül az egyik hosszú, a másik három rövid – közölte a szerzetes –, mit tudsz még hozzátenni?
Ma-cu is húzott egy vonalat a földre:
– Ezt mondhatod hosszúnak is, mondhatod rövidnek is – mutatott rá. – Ez a válaszom.

Sziasztok!

Az elmúlt években egyre több problémám akat az elfogadást illetően. Ha őszinte akarok lenni nemigen tudom, hogy ezt valójában hogyan is kell tenni.

2009 március 7gyak 116 rohanó vonat.jpg

Nem tudom beszélhetek-e többes számban, de talán sok emberre igaz, hogy az évek múltával úgy érezzük, hogy felgyorsul az idő.
Én legalábbis egyértelműen azt érzem, hogy míg gyerekként egy év elég nagy időtávlatnak tűnt, addig ma szinte egyik napról a másikra elrepül.
Van ennek spirituális magyarázata?

Köszi, Virág

Ui: Remélem nem gond, ha egy korábbi témából kiemelek egy részt és külön blogot nyitok neki. Mivel a korábbi blog nem volt túl populáris, úgy gondoltam ez a kiragadott rész önmagában is megállja a helyét.

Másfél hét után van személyazonosító számom és rezidens vagyok Spanyolföldön, vízen, levegőben - egy újabb csoda - és ami a legfontosabb, hogy már nem kapok frászt, amikor hozzám szólnak. Aki ismer, az tudja, hogy ez a leggyengébb láncszemem.

Ahogy egyre népszerűbb a spiritualitás, ezotéria, úgy egyre több elszállt útkeresővel, spiri emberrel találkozunk, akik elveszítik kapcsolatukat a fizikai léttel, megélhetéssel, munkával, emberi kapcsolatokkal, ...normalitással.
Vajon mi ennek az oka, és hogyan tudjuk elkerülni a saját utunkon ezt a tévutat?
Egyáltalán tévút e ez, vagy a lelki fejlődés elengedhetetlen velejárója?

Megtörtént már Veled is hogy elszálltál?
Meddig tartott és mi vetett neki véget?

Spiritizmus-Magyarság.jpg

Mit jelent ma Magyarnak lenni? Vajon miért születtünk ide, és miért, nem, egy jobb helyre? -Most nem történelmi, és egyéb-szemszögből, hanem a Spiritizmus szemszögéből, próbálok meg válaszolni ezekre a kérdésekre. -Igen, ma Magyarnak lenni, igenis nehézség, viszont felelősség is, egyben! A Magyarságot a népek olvasztótégelyének, is nevezték régebben, hiszen annyiféle nemzetiség megtalálható itt! A Spiritizmus szerint, Magyarország Asztróligiailag is, egy olyan csomópont, ahová nagyon magas szintről érkező, szellemek születnek le!

Sziasztok!

Nem nagyon blogoltam itt még, de itt az ideje, hogy elkezdjem. :-))
Pár napja volt a szülinapom és ilyenkor szokásom kicsit átértékelni az eddigi életemet, kudarcokat, sikereket, jövőbeli terveket egyaránt. Amúgy is analizálós alkat vagyok, de ilyenkor még inkább magamba fordulok és igyekszem átértékelni önmagam, hol tartok, meddig fejlődtem, fejlődtem-e egyáltalán. Alkalmazom ezt nem csak a felszínen, hanem mélyebb meditáció szintjén is igyekszem megtenni, bár az utóbbi még döcög kicsit, de nem adom fel.

Szerinted mi a manipuláció? És mi nem az? Hogyan működik? Milyen példákat látunk a környező világunkban?

A köznapi nyelvben manipuláció alatt inkább a fizikai síkon is észlelhető tevékenységet értik - amikor félreérthető, félrevezető verbális kommunikációval, testbeszéddel és ráutaló viselkedéssel veszünk rá valakit olyan dologra, amiből rendszerint nem neki származik előnye.

Már gyermekkorukban sokan elképzelik, hogy az ő házasságuk milyen tartalmas és romantikus lesz. Aztán eljön a pillanat, megérkezik az igazi, elhangzik az igen, és elkezdődnek a hétköznapok.

Érdekes és szerteágazó cikket olvashatunk James Randi nyugdíjas átverőbűvész által alapított 1 millió dolláros díjról, amellyel látszólag a szkeptikusok pártjára állva, a paranormális jelenségeknek álcázott csalásokról akarja lerántani a leplet.

Félreértés ne essék, nem a személyről szeretnék nyitni egy blogot.

Hanem maga a fogalom foglalkoztat.

Vajon lehetséges-e?
Nem esetleges menekülés ez?
Kibújó a vállalt feladatok alól?

Ha ezt a gyakorlatot ráadásul meg is lehet tenni, akkor mi értelme van a karmának?
Vagy csak a "kiválasztottak" kiváltsága?

Mit gondoltok?