A barát egy mosoly, mely bátorít ha félsz;
a barát taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél,
a barát az álom,mit ébren kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van.
A barát gyémántpáncél véd téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát.
A barát egy rózsakert,mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol.
A barát egy dallam,
A barát a láng, mely kitámogat a tűzből,
A barát az emlék, mit szívedben őrzöd.

Már egy év is eltelt, mióta leírta ezt a történetet, elgondolkodott mi változott benne ez alatt az idő alatt.
Újra elolvasta, amit arról írt, amit akkor érzett.

Már régóta figyelte őket, azt is tudta, hogy harminchat éves házasok.
Sok fiatal pár megirigyelhette őket. A kapcsolatuk nagyon is élt, volt benne szenvedély, kedvesség, humor, szavak nélkül is értették egymást, tehát mindaz, ami egy jó kapcsolatban. Valahogy több volt, mint az átlag, ahogy évődtek egymással, mintha fiatal házasok lennének.

Nyári reggel volt, még hűvös, de érezhető volt, hogy ma is meleg lesz. Vasalt, nem szeretett vasalni, így aztán összegyűlt egy jókora adag és nem halogathatta tovább. Közben zenét hallgatott, mikor a Krisna völgyben jártak akkor vette a cd-t. Felidézte az emlékeket, a fantasztikus kisugárzású énekesnő azzal kezdte a koncertet, hogy az első dalát a tanítójának ajánlotta fel hálája jeléül. Megkérte a közönséget ők is küldjenek a hálájukból tanítójuknak.

Köszönöm, azoknak akik próbálkoztak valamit tenni értem.
Kezdem magam úgy érezni, mint egy brazil szappanoperában. Ma reggel elég szörnyen ébredtem fel. Ambivalens érzéseim teljesen lebénították az életfunkcióimat, és picit megijedtem, hogy lassan már nem tudom ki vagyok...