Már egy év is eltelt, mióta leírta ezt a történetet, elgondolkodott mi változott benne ez alatt az idő alatt.
Újra elolvasta, amit arról írt, amit akkor érzett.

Már régóta figyelte őket, azt is tudta, hogy harminchat éves házasok.
Sok fiatal pár megirigyelhette őket. A kapcsolatuk nagyon is élt, volt benne szenvedély, kedvesség, humor, szavak nélkül is értették egymást, tehát mindaz, ami egy jó kapcsolatban. Valahogy több volt, mint az átlag, ahogy évődtek egymással, mintha fiatal házasok lennének.
Szóval figyelte őket és egyszerűen nem tudta visszatartani a könnyeit, úgy tett mintha a nap sütött volna a szemébe, és attól könnyezne.
Irigyelte őket ezt kénytelen volt bevallani, mert neki egyszerűen nem ment a párkapcsolat.
Olyan befeléfigyelő típus volt, sokat gondolkodott ezen, már tudta az okát, de nagyon nehezen ment a változtatás. Egyszerűen a férfiakat vetélytársnak tekintette és borzasztó kritikus volt. A pasik ezt nem szerették, nem is értette, ő csak egyszerűen őszinte volt, úgy ahogy gondolta megmondta a véleményét. Egyszerűen ilyen volt és kész, nem tudott olyan cicásan kedveskedni, ahogy mások, körbeudvarolták a pasit és közben eljátszottak egy szerepet. Ez neki nem ment.
Először zavarta, hogy mindenkivel kudarcot vall, de egy idő után úgy gondolta, aki őt szereti, az úgy szereti, ahogy van, mit tegyen, nem bújhat ki a bőréből és tudta, hogy ő tudat alatt nem is akar senkit, nem bírja a korlátokat. Arra is rájött közben ez nem az ő kudarca, inkább azoké, akik nem bírják a mércét. De ahogy a házaspárt figyelte visszagondolt házasságára, persze már azt is analizálta miért és miért történt az, ami húszonhat év után elváltak. Így alakult, ekkor kapta meg tálcán a szabadságot és élt vele. Annyi keserűség lakott a szívében, amit csak nagyon lassan tudott oldani, ki nem sírt könnyeitől nehezen vált meg, de lassacskán ez is sikerült.
Még mindig őket figyelte, valami ürügyet keresett és bement a házba. Bement a mosdóba és rátört a zokogás. Még soha eddig nem fordult elő, hogy irigykedett volna más boldogságára, de most olyan erővel tört fel benne a fájdalom, hogy egyszerűen meglepődött saját magán. Pedig azt is látta, hogy a nő miként ügyeskedik, kedveskedik, csakhogy megtartsa férjét. Ez nem tetszett neki. De azt gondolta nem az ő dolga, ha a nőnek így jó, tegye. A férfi sem volt az a mintaférj, de ez sem rá tartozott.

Hát igen, örült, mert úgy érezte sokat változott ez alatt az egy év alatt, de van még mit tennie.
Sokkal nyitottabb lett, ez a nyár felszabadította, már nem zavarta, ha nem fogadják el, igyekezte jól érezni magát.
Már annak is örült, mikor az üzletekben járva, nem nézték ellenőrnek. Mert bizony valami sugárzott
belőle, valami szigor, kemény határozottság, remélte ez már a múlté.
Az érzelmek elengedése, befogadása, kimutatása, finomság, lágy nőiesség, ezek leckék voltak még számára, de komolyan dolgozott rajt.
Persze volt még mást tanulnivalója is, a pénzzel való bánás, na ez is mielőbbi változtatást kívánt tőle.
Tudta csak rajta múlik ez a feladat.