Még egyszer megpróbálom felhozni ezt a témát mert túl fontosnak tartom ahhoz,hogy csak úgy átugorjuk.

Időnként elszórakozom azzal,hogy az egész életet,világot csak egy virtuális valóságnak,mátrixnak fogom fel.(Persze azért nem mindig)
És ráadásul úgy ,hogy csak ÉN vagyok az egyetlen valódi ember,emberi tudat.Pláne amikor elnézem az átlagembereket,egyáltalán nem nehéz róluk azt feltételezni,hogy valójában csak epizódszereplők,programok az én világomban.Ezért nem izgatom magam,hogy mit gondolnak rólam.(a család az kivétel,de ki tudja?)

Teremgarázsban alszik az én kis drágaságom. Reggel mikor a garázsajtót nyitottam, egy pillangót (vagy lepke volt) vettem észre a földön. Nem nagyon mozgott. Kicsit megböktem a lábbammal, még élt. Elszállni viszont nem tudott. Csak csapdosta a szárnyait. Ha otthagyom garantált, hogy átmegyek rajta autóval. Mit csináljak? Fogjam meg? Én meg soha nem fogtam meg pillangót. Sőt mikor felém száll, akkor még néha meg is ijedek. El kellett onnan tennem. Megfogtam a szárnyánál és eltettem az útamból. Nagyon furcsa érzés volt megfogni. Csapdosott a szárnyával és talán kicsit csiklandozott is ezáltal.

A szeretet, önzésből fakad.
Minden önzésből fakad az emberi természetben.
Nincs önzetlenség. A fejlődni akarás is egyéni célokat szolgál.
A megvilágosodott ember talán mást lát mert képes az emberin túltekinteni és ismeri a teljességben való extázis erejét.
De ebben a tekintetben is indivídum, mivel arra törekszik hogy a számára ismert önzés nélküli állapotban létezhessen.
Tehát önös érdek nélkül nincs emberi létforma.
A gondolkodás állapota maga az önzés megnyilvánulása.
De ebben nincs semmi rossz.

Régebben olvastam a Dale Carnegie: Sikerkalauz mindhárom kötetét. Szerintem érdemes elolvasni, bár sok olyan gondolat is van benne, amit nem osztok. A Stressz kezelési része szerintem nagyon érdekes és jó. (2. kötet).