Mi is az út?
Nagyon nagy mértékben művésznek vallanám magam, művészi beállítottságú vagyok. Ez a zenélésben és az írásban nyilvánul(na) meg, ám rengeteg kételyem van. Ha csak ezt a két dolgot nézzük, akkor évekig nem tudtam lélekben összehangolni a kettőt; hol az egyik, hol a másik felé billent a mérleg, így nem csináltam egyiket sem igazán áttörően. Nyáron már úgy éreztem ez mehet, de aztán idén szeptembertől (egyetem elkezdésének az ideje) újra visszaestem (nyár elején jártam pszichológushoz is).
Konkrétan mindkét művészetben zavar, hogy úgy érzem alapvető képességek hiányoznak; egyik oldalról az értő olvasás (a nyugati tudományok szavaival élve diszes - diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás - vagyok), másik oldalról a zenei hallás, kreativitás, fantázia.
Ugyanakkor elkezdtem az egyetemet, a szak nem tudom mennyire tetszik, többen tanácsolták, hogy menjek át a zeneművészeti karra, ott azonban olyanok a követelmények, hogy még nem vennének fel szerintem.
A gitártanáromat megkérdeztem, hogy szerinte mi az a hiba amin változtatnom kellene, és azt mondta, hogy túl gyorsan túl sokat akarok tanulni - ami nem baj, mert ez a tűz visz előre. Csak sajnos én sokszor nem érzem ezt a tüzet. Ez csak azért érdekes, mert több ember, aki önismereti szinten magasan áll, és sikeres az életében azt mondta, hogy figyelemre méltó amit ilyen téren (mármint az önismeret terén) elértem, és sok felnőtt az élete végére nem jut el ide mint én 20 évesen. Lehet, hogy ez ennyiből nem jön át, de szerintem több beszélgetéssel így is lenne.
De az előbb említett dolgokat a mai napig nem sikerült megoldanom.
Tehát a kérdésem; honnan tudom, hogy a zenélés vagy az írás az én utam-e? Mert a zenét hallgatni szeretem, élvezem az energiát ami árad belőle, de amikor nekem kéne kifejeznem valamit, akkor úgy érzem gátakba ütközöm.
Bocsánat a sok hablaty miatt, kicsit most én is elvesztem a gondolataimban, így ha valami nem lenne egyértelmű kérdezzetek nyugodtan.
Eddig magam kerestem a választ a kérdésemre, de nagyon hosszú ideje azt érzem, hogy egy helyben állok, és nem tudom megtalálni a megoldást.
Köszönöm segítségeteket!
Szia!
Én ha ebben a helyzetben lennék, akkor kísérleteznék kicsit és utána a szívemre hallgatnék. Egészen pontosan a szívem szeretetére.
Ez nagyon konkrétan azt jelenti, hogy a szabadidőmben - a saját örömömre - írnék is és zenélnék is. Mindkettőt belülről csinálnám, mindenféle tanultságot, iskolázottságot, elvárást, mintát félredobva, "csak úgy" a saját örömökre. S közben figyelném a belülről jövő érzéseimet, az izgalmat, az örömöt vagy bármit ami csak jön, mert ezek mutatják meg, hogy melyikkel érdemes majd hosszabb távon is foglalkozni.
Könnyen meglehet, hogy a zenélésnél ugyan nehezebben boldogulsz (mert belső elvárásaid vannak és sok tanult dolgot akarsz egyszerre átvinni a gyakorlatba, aminek több idő kellene), de mégis az jelentené a nagyobb kihívást, a nagyobb inspirációt, az igazi megmérettetést számodra.
Ha a zenélés ad nagyobb belső örömöt, de most egyenlőre még csak kevesebb sikert, akkor heti rendszerességgel - bármennyi időre is - csak úgy a saját örömömre zenélnék jutalomból.
Én még valamit nagyon fontosnak tartok!
Ha valakit ilyen érzékeny művész lélekkel áldott meg a Jóisten, annak azt is megadta, hogy összehangolja a lelke különféle érzékeny területeit, bármennyire is nehéz ez számára.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy szeresd magad úgy ahogy éppen most vagy és fogadd el, hogy itt tartasz és most ezt a lehetőséget tudhatod a magadénak és nincs más dolgod mint ebből kihozni mindazt, amire csak képes vagy (és semmivel sem többet!).
Ha önmagaddal elégedettebb tudsz lenni és a lelki egyensúlyodat, lelki békédet meg tudod tartani, akkor bármi mellett döntessz, abból fogod kihozni a legjobbat, bármennyire is hihetetlennek tűnik ez most még a számodra.
Szóval kevesebb önkritikára, kevesebb problémakeresésre és több önelfogadásra lesz szükséged, ahhoz hogy önmagadat támogatni tudd.
Ha úgy érzed, hogy alapvető képességek hiányoznak most még belőled, ez nem gond, mert idővel pótolható, de az időt, türelmet, kitartást meg kell adnod magadnak hozzá, bármennyi időbe is telik, bármennyire is lassú haladásnak tűnik belülről (kivülről nem az).
Én így látom/érzem ezeket a dolgokat.
Nem tudom, hogy a válaszommal bármit is segítettem-e, de jó lenne tudni arról, hogy később mire alakultak a dolgok és változtak-e bármennyit is az érzéseid, az önmagadhoz való hozzáállásod, az önelfogadásod?
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy önmagunknak olyan mércét állítsunk fel, amit nehéz elérni és menet közben dorgáljuk magunkat, azért, ahogy haladunk.
Sajnos ezt a hibát én is el szoktam követni.
Hogy ne tegyem, ahhoz van egy jó módszerem. Naponta 2 tulajdonságot/dolgot leírok, amiért szeretni tudom magam. Ha egy-egy nap kimaradt, akkor utólag pótolom az elmaradt napokat.
Ez segít erősítenem az önbizalmamat, az önelfogadásomat és segít rádöbbennem arra, hogy az önmagammal szembeni elvárásaimat is önmagamhoz kell igazítanom.
Szia! Köszönöm!
Igen, tudtál segíteni, sok dologra rávilágítottál, ami vagy félig tudatosan vagy nem annyira de benne volt/van a fejemben.
A zenéléssel nem az a célom, hogy hatalmas virtuóz legyek a hangszerrel, inkább az, hogy ki tudjam fejezni magam.
Úgy gondolom, hogy a művészek azért is művelik az adott ágat, hogy a feszültséget levezessék. Nekem ez nem megy a zenéléssel, sőt, sokszor feszültebb is leszek emiatt...
Ezért is, meg amiatt is vonzódom az írás felé, mert úgy érzem nem vagyok elég kreatív. Lehet csak tényleg fel kéne építenem magamban az épület tégláról téglára. De az írásban megvan mindaz ami hiányzik (kreativitás - szinte naponta jönnek új történetötletek, feszültséglevezetés - kiírni a lelki dolgokat magamból, ez eddig kevésbé sikerült a zenéléssel), ugyanakkor amikor abbahagytam a zenélést, kb. 2 hónapra, akkor hatalmas lelkiismeret-furdalásom volt és hiányzott. Lehet csak a társasági zenélés hiányzik mint motiváció? (sohasem volt zenekarom, és nem is örömzenéltem együtt senkivel még)
Ugyanakkor az írással kapcsolatban is vannak bennem gátak rendesen.
Ha ezek alapján még eszedbe jutott valami írd le légy szíves. Addig is emésztgetem amit írtál.
Köszönöm szépen mindenkinek!
Hasonló dolgon rágódom (a háttérben) évek óta. Pontosabban újra és újra feltör bennem ez a megfelelés, hogy inkább egy dologgal kéne foglalkozni, de azzal rendesen. Eddig sose sikerült.
Van az a klisé, hogy a tehetség áldás és átok egyszerre, hát... egy másik klisével élve: nem zörög a haraszt... :D
Abban biztos lehetsz, hogy minél inkább mélyül az őszinteséged magad felé, annál inkább tudni fogod, hogy adott pillanatban melyik az az ESZKÖZ amihez nyúlnod kell. Mert ezek nem afféle lengőhidak, hogy ha elindulsz az egyiken, akkor aztán élet-halál kérdése: maradnod kell. Ezek csupán eszközök, (ha már az úttal szimbolizáltam akkor) ösvények, vagy inkább irányok, amik által kifejezzük magunkat. Nemcsak művészi szinten: aki telefonálás közben kacskaringókat firkál, az is épp kifejezi magát, csak nem tud róla. De az egész pont a görcstől tud megfakulni... úgyhogy első körben próbálj meg nem probléma-ként tekinteni erre.
Ha részletekre vagy kíváncsi, hogy hogy és mit vergődtem/szárnyaltam különböző művészeti ágakkal, a profilomnál megtalálod az elérhetőségemet, és beszélhetünk bővebben róla, addig is minden jót!
Először is köszönöm, hogy felajánlottad a lehetőséget, már írtam is neked levelet FB-n.
Mostanában kicsit jobban érzem magam. Amikor feltettem a kérdést a "kiégés" szó lett volna a legjobb megfogalmazás az állapotomra, most viszont kezdem összeszedni.
Valójában rengeteg olyan dolog összejött, ami lelkileg leterhelt, feszültséget okozott, és nem tudtam ezzel a feszültséggel mit kezdeni: egyetem, tanulás, nagy elvárások magammal szemben, nem hittem eléggé magamban, nem voltam elég kitartó, elszúrtam az időbeosztásom és szétfolytam...
Most viszont valahogy máshogy ébredtem, nem tudom miért. Az egyetemen a tananyag is jobban érdekelt tegnap, meg ma is, úgy éreztem jobban is megy a művészi kifejezés (mindkét általam művelt ágban), plusz még barátnőm talált egy ún. kreatív csoportot is, akikhez el lehetne menni zenélni talán (nemsoká írok nekik levelet, hogy érdeklődjek). Ha megfelelő lenne talán az együtt zenélés öröme még tovább vinne.
Ha szeretnétek erről is, meg a továbbiakról is beszámolok, hátha valakiknek a tapasztalataimmal segíthetek, és így viszonozhatom az itt kapott segítségeteket.:)