Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

,,A csillagok most ezerszeres erőket sugároznak: a megújulás és a változás lehetőségét hozzák nekünk. A Jupiterrel együtt álló Uránusz, a Szaturnusszal és az őt támogató Vénusszal és Marssal együtt nagy feszültséget keltenek. A régi és az új harcát, a megújulás és a megőrzés dichotómiáját mutatja az égi állás, melyet középen állva, erősen köt a mindkettőt nehéz fényszöggel érintő, a mély tudat erőit szimbolizáló Plútó.

Lassan egy éve kitartóan kapok leveleket ettől a férfitől.

Sejtitek szerintem mit akar.

Küldjek pénzt, ő valami hókusz-pókuszt csinál, és lám, enyém ennyi+ennyi millió pénz.

Persze a cím DM.

Honnan tudja a címem és nevem? Fogalmam nincs.

Mit szóltok az ilyen spiritualitáshoz?

balaton.jpg

Nyári nyaralásunk utolsó napjaiban ismerkedtünk meg egy másik házaspárral, akikkel egy kedves ismerősünknél találkoztunk. Nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Szinte úgy beszélgettünk,
mintha azelőtt is ismertük volna egymást.
Utolsó napunkat töltöttük a nyaralóhelyen, s még egyszer lementünk fürödni, mert tudtuk sok
idő telik majd el, mikor újra ott lehetünk. A házaspár csatlakozott hozzánk, s igy az ismerkedés
a parton és a vizben is folytatódott. Sok nevetés, mesélés tette még kellemesebbé ezeket
az órákat.

ezt a blogot azért nyitom csak,hogy ne kelljen mindig a félreértelmezéseiteket olvasnom velem kapcsolatban.
én vagyok alfa omega a "materialista lélekbúvár".
érdekel a pszichológia,az etológia,és a filozófiát is szeretem.
unalmamban tévedtem ide és annyira megtetszett ez az oldal,hogy itt ragadtam.
azért tetszett meg ,mert itt lehet ilyenekről dumcsizni,meg ugye itt sok őszinte kitárulkozó ember van,engem meg pont ez érdekel.
amióta itt vagyok,rengeteget tanultam.ezért köszönet nektek.

pár2-kicsi.jpg

Kik ők, és vajon mi történhetett, történik közöttük? Mit gondolhatnak, miről beszélhetnek?

Mióta itt vagyok, elég gyakran megyek haza. Úgy érzem, szükségem van rá. Augusztus közepén jöttem vissza és terveztem, hogy november első hetében hazamegyek, utána pedig Karácsonykor. Megérdeklődtem a jegyet, lefoglaltam, de még nem fizettem ki. Először fordult meg a fejemben, hogy mi lenne, ha itt maradnék Karácsonyig, vagyis majdnem 4 hónapot. Ki akartam próbálni. Természetesen bennem volt a gondolat, hogy oké, most jól érzem magam, de mi van, ha októberben meg már nagyon vágyom haza, jegy meg sehol. Jegyet talán még vehetek, csak esetleg jó drágán.

A liturgia, ahogyan a sírig eljut, az én szempontomból, most nem annyira lényeges. Nem az a gondom, hogy hogyan jut el a test a sírig.

A gondom az, hogy miként támad fel?
Fel kell tenni a kérdést, hogy mi a meghalás folyamata, és abból a folyamatból, vissza lehet-e fordulni a mi anyagi világunkban?

Szombaton kis rábeszélésnek engedve részt vettem egy teljesítménytúrán a Gerecse- hegységben . 20 km-es távon indultunk és boldog vagyok , hogy elmentem és " megcsináltam " .
Életem már régóta úgy zajlott , hogy javarészt a " belsővel " foglalkoztam , a "külvilág " felé inkább csak a napi kötelező rutin szintjén fordultam.
Munkám is olyan , hogy főként belső figyelmet kíván , energiákkal dolgozom , lelki dolgokkal foglalkozom.
2 - 3 hónapja eljutottam addig , hogy folyamatosan betegeskedtem.

mi a jó?
ami az embereknek,vagy az egyes embernek kellemes érzést okoz(a kettő néha ellentmond egymásnak)
a rossz ennek az ellentéte

mi a szép?
az olyan-elsősorban vizuális,vagy hang -inger,ami kellemes élmény,érzés
a csúnya meg undort okoz,kellemetlen,taszít

az ember keresi a jót és a szépet,mert ezektől érzi jól magát
kerüli a rosszat,a csúnyát,mert attól rosszul érzi magát

De nem mi döntjük el,hogy mit tartunk jónak,vagy rossznak,hanem az érzéseink,amiken nem lehet változtatni.

Tegnap éjszaka többször megébredtem, és félálomban nagyon fura érzések törtek rám. Teljesen meg voltam zavarodva, hogy hol vagyok, de legfőképpen, hogy KI VAGYOK??? Talán még a szemem is kinyitottam, és mintha láttam volna a sötétséget, és nagyon nagy erővel tört rám ez a kérdés, de olyan nyomasztó jelleggel.

Szervusztok!

Egy kérést szeretnék továbbítani, egy lányét, aki szeretné, hogy meggyógyuljon az anyukája.
Már a közeli ismerőseimnek továbbítottam, de így többen értesülhetnek a lány kívánságáról.
Azt hiszem ez egy nagyon örömteli ajándék lehet, nem csak az örül aki kapja, hanem vele örülhetünk mi is, hiszen itt érezhető igazán, hogy adni öröm. Nem egy tárgyról van szó, hanem a hit megerősítéséről, és tudásról, hogy van szeretet.

Ugye teljesítitek!
Köszönöm.

Kedves Gabi!

Nem olyan rég írtam egy ismerősömnek az ígérgetésekkel kapcsolatosan és most egy régi topicban kdorka kérdése is elgondolkodtatott, hogy nyitok ennek egy témát...

Ki ne szeretne tízszer-százszor gyorsabban tanulni?!
Itt van a Gyorstanulás legújabb kidolgozott technikája, amely a misztikus Akashából olvasás technikán alapszik.

Ezt alkalmazva bármilyen információ tömeget, hétköznapi képességet, sokkal gyorsabban elsajátíthatsz, mint a hagyományos kísérletezgetős -gyakorlós tanulási módszerekkel.
A tanulási folyamat legnehezebb részét, az információ elmélyítését, a tudás realizálását gyorsítja fel ez a módszer, így a fejlődésed valóban szuperszonikussá válik!