Szombaton kis rábeszélésnek engedve részt vettem egy teljesítménytúrán a Gerecse- hegységben . 20 km-es távon indultunk és boldog vagyok , hogy elmentem és " megcsináltam " .
Életem már régóta úgy zajlott , hogy javarészt a " belsővel " foglalkoztam , a "külvilág " felé inkább csak a napi kötelező rutin szintjén fordultam.
Munkám is olyan , hogy főként belső figyelmet kíván , energiákkal dolgozom , lelki dolgokkal foglalkozom.
2 - 3 hónapja eljutottam addig , hogy folyamatosan betegeskedtem.
A tüdőm nagyon rossz állapotban volt , csúnyán köhögtem , sokszor úgy éreztem, a csontjaim mélyéig fáradt vagyok.
Az energetizáló gyakorlatok , a meditációk is csak rövid javulást adtak , utána újra és újra visszaestem. Gyakran meditálni sem volt kedvem.
Szóval a lelki oldal nem akart segíteni. Nem értettem, hiszen az egész okát kerestem, a mély okot, de hiába is jöttem rá , megoldani nem tudtam. Valahogy nem volt meg a mélység .
Viszont néha - néha, ha elkezdtem otthon tornázni , vagy elmentem egy keveset futni , az nagyon jól esett.
Éreztem, hogy hagynom kéne a rengeteg belsőt, a külső mozgás most többet segíthet.
Végül baráti rábeszélésre beneveztem egy 20 km-es teljesítménytúrára a Gerecse- hegységbe.
A teljesítménytúrákban szintidőt kell teljesíteni. Nem laza séta , hanem jó tempóban kell haladni hegyre fel , völgybe le , és pihenő csak nagyon kevés van , az is inkább az ellenőrző állomásoknál .
Még nem voltam teljesen jól, a többiek mégis rábeszéltek , gyere csak, bírni fogod.
Hittem nekik.
Ahogy elindultunk , már az első nagyobb emelkedőnél kifulladtam. Igyekeztem visszaidézni a régi bevált technikákat , izmaimat ellazítottam , mélyről vettem a levegőt , megkerestem a középpontomat , testem pedig előhozta egészséges belső erejét . Csodás !
Az izmaim már gépiesen tették a dolgukat , tüdőm egyenletesen dolgozott és tágult , a tudatom laza maradt , én a középpontomban voltam.
Már kezdtem örülni , milyen jól is megy az egész !
Csakhogy beindult a tisztulás ...
Volt már úgy, hogy a túráknál kisebb - nagyobb vízhólyag nőtt a talpamon . De hogy ekkora ? És hogy már a túra elején ? Ráadásul mindkét talpamon épp a tüdőzóna felett ?? Hát ...
Minden lépés nagyon fájt .
Még jobban igyekeztem összpontosítani , hogy ne a fájdalomra figyeljek . Ez sok erőmet kivette.
Jó lett volna lassítani , de a tempót tartani kellett a többiek miatt.
Az erőfeszítéstől és a beindult tisztulástól fejgörcsöt kaptam . A mérgek a vérembe szabadultak és a fejemben tomboltak .
A testi szenvedés előcsalta a lelki tartalmakat is , lázasan kerestem a helyes gondolatot , a megoldást ! Előjöttek az érzelmek : az elkeseredés, amit hónapok óta nem tudtam kimondani , nem tudtam elengedni , ezért beteggé tette a tüdőmet .
Jól esett volna sírni , de amint sírni akartam , valaki a csapatból mindig szólt hozzám .
Nem, ez sem megoldás . Mit csináljak , mit gondoljak, hogy kikeveredjek az egészből ??
Egy jó gondolat kéne.
És megszületett a felismerés ! Elkeseredésem oka , hogy jót vártam egyes emberektől és nem kaptam meg , vagy sosem úgy és akkor, ahogy jól esett volna . Keserűségem ebből a mélységes csalódásból fakadt .
Rövid viaskodás után - rájöttem, hogy ne várjak el semmit másoktól és legfőképp azt ne, hogy kitalálják a gondolatomat .
Ne várjam el senkitől , hogy lásson engem , elég, ha én látom magamat .
Magamra van szükségem , és nem másra !
A felismeréstől kezdtem lelkileg jobban lenni .
Egyik barátnőnk közben elfáradt, és a végére maradt . Aztán elkezdett félig tréfásan hangosan kiabálni és panaszkodni , hogy mi már nem is törődünk vele ! Ott gyalogoltam pár lépéssel előtte . Képtelen voltam rá figyelni . Minden lépés fájt és azzal voltam elfoglalva , hogy menni tudjak . Aztán összeszedte magát és előreloholt , elhúzott mellettem , én lettem az utolsó . De nem érdekelt.
Ő megtáltosodott , repült mint egy sas és nevetve visszaszólt nekem valamit a távolból .
Mivel testi kínjaim már borzasztóak voltak , kifakadtam és visszakiabáltam, hogy
- Te maradj csak csendben ! Most én vagyok a végén , én is sírhatnék, mégsem nyafogok ! -
Végre kimondtam a bajom !
Hogy rosszul érzem magam, keserűen, de nem szólok. Csak magamban nyelem . Ettől vagyok beteg.
Elkezdtünk évődni és sokat nevettünk ! Önmagam lettem. Mintha visszanyertem volna a tartásomat , tudtam, ki vagyok , és mi a jó nekem . Mindent kimondtam , a jót és a rosszat is . A rosszat vagy a kritikát őszintén mondtam ki , minden harag vagy keserűség nélkül . Nem vártam, hogy tudja , mi a jó nekem . És nem is csalódtam . Sőt , mindketten nevettünk . Sikerült . Megkönnyebbültem .
A tüdőm nagyon jól volt !
A testem többi része persze kevésbé . Az egyik óriási vízhólyag még félúton kifakadt és kisebb tó lett a cipőmben , de meg sem álltam.
A fejem fájt , az izmaim , lábaim kikészülve , a tüdőm mégis tágult , dolgozott és virult !
Éreztem, minden szenvedés ellenére , az igazi betegség elhagyott . Túl voltam rajta .
És lassan a kilométerek is elfogytak.
A túra végén még utolsó megpróbáltatásként a tatabányai Turul madár szobrától kellett lejönnünk a hegyről. 475 lépcső lefelé, kemény betonon. Minden lépés iszonyat . De tudtam, hogy hamarosan vége, nem törődtem semmivel . Már a fogamat összeszorítani sem volt erőm. Robogtam lefelé a többiekkel.
Még egy kis túra a városban és beértünk !
Leültem egy székre . Az egész testem fájt , lüktetett , a szívem kétségbeesetten dolgozott , a belső szerveim görcsöltek , de a tüdőm jól volt . Tág és megerősödött . Kitisztult , átmosott .
A lelkem rendben volt , a belső szomorúság eltűnt , belül erős voltam és elégedett .

Valószínűleg mindezt elérhettem volna testi kínok nélkül is , lelki gyakorlatok, meditációk segítségével.
De azt hiszem, az életem olyan egyensúlytalan volt , annyira hiányzott belőle a külső fizikai kihívás , hogy erre volt szükségem ahhoz , hogy az egyensúly újra helyreálljon.
A belső dolgok a külsőn keresztül nyilvánulnak meg . Ezt Sanyival is beszéltük régen. A nagy felismerések sem tudnak igazán hatni , ha nincs hol , mert nem foglalkozunk a külsővel.
Megértettem, milyen fontos az egyensúly.
Valami azért vigasztalt.
A túra alatt többször is előjött képben , hogy ugyanezt a szenvedést átélhettem volna egy kórházban is , betegként . Az is egy külső megnyilvánulás lett volna.
A testi szenvedést érezhetem úgy, hogy látszólag kívülről betegség hozza , és bele is mehetek egy fizikai kihívással is.
Végül is mi dönthetünk , hogy a felismeréseinkhez milyen színfalakat , díszleteket választunk .
Milyen környezetet és szereplőket teremtünk.
Én örülök ennek a díszletnek , amit választottam .
Bár a szenvedés megvolt , de azért mégis más volt zöld lombok közt , gyönyörű tájakon, hegyen - völgyön , madárdalban ...