Sziasztok!

Gyakran olvasom az oldalt és a segítségeteket szeretném kérni, hogy ÉLNI tudjak. Életem eddigi legnehezebb időszakát élem, de nem látom a kiutat. (vagy szándékosan nem akarok tudomást venni róla?)
Leírnám a történetemet. (tudom, hogy nem egyedi)

Elkezdtem olvasni Eckhard Tolle-tól könyveket. A Most hatalma, és nem sikerül megfigyelnem gondolataimat, vagy csak egy pillanatra. Ahogy elkezdtem, annál több lett bennem. Ehhez kérnék segítséget hogy kinek hogy sikerült, mennyi idő alatt.

Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel.

Sokszor elakadunk a gondjaink és problémáink közt és nem jutunk előre. Mert megoldhatatlannak tűnik minden. Régi mintáink jönnek elő újra és újra… Aztán történik valami, és egyszer csak sikerül. Mert nem kétség, mindig sikerül, még ha úgy is tűnik, hogy az örökkévalóságig is vagyunk ezekben a gondokban… De a problémán azért léteznek, hogy megoldhassuk őket. De valójában valóban gondok és problémák ezek, vagy valami más? Nézzük más szemszögből, egy példával: Bemész a munkahelyedre, és kapsz valami feladatot. Megcsinálod nem? Problémának éled meg, vagy feladatnak?

Beszélgettem Buddhanitával és megkérdezte, hogy mi a véleményem a hűségről. Majd később kimentem a konyhába és közben hallgattam a tv-t a másik szobából és az a mondat ütötte meg a fülem, hogy: Én vagyok a Te kis feleséged!

Korábban is filóztam már ezen a házasság, hűség, a párom a barátom/barátnőm, társam, haverom, gyerekeim anyja/apja, stb, stb, stb... hogy az jó e és ha igen, akkor mire, ha nem miért nem...