Mindenféle | Önmegvalósítás.hu

Mindenféle

Vajon szükség van-e egy Mester vagy egy hiteles Tanító jelenlétére, segítségére ahhoz, hogy a lelki utunkon járjunk?

Elengedhetetlen a külső támogatás, vagy nélküle is boldogul a törekvő?

Két szó ami köré rengeteg képet társítunk, amelyek érzéseket váltanak ki belőlünk, az egyiket jónak a másikat rossznak hívjuk alapvetően. Pedig azt gondolom nagy különbség nincs közöttük, csak hisszük.

Egy kolostori kép, szertartás folyik. A nyitott terem hátsó részén áldozati emelvény díszes terítőkkel fedve. Mögötte egy nagy, vörösréz árnyalatokban úszó gong, a közepét

Sziasztok! Arról szeretnék beszélgetni, hogy hogyan lehet helyesen dönteni az adott helyzetben. Egy férfi munkatársam érdeklődött üzenetben hogylétem felől, mert táppénzen vagyok. Válaszoltam. Üzentünk még több dologgal kapcsolatban. Aztán én elköszöntem és jó hétvégét kívántam. Én érzésem szerint már így is többet chateltünk mint kollégákkal szoktam. Kedveljük egymást. Úgy tudom régebben vonzónak is tartott most nem tudom, mi a helyzet. Viszont mintha kicsit megbántódott volna, hogy elköszöntem. Már nem is válaszolt.

Keresgéltem a "boldogságkutatás" szóra a neten, kíváncsi voltam mit-hogyan kutatnak ezzel kapcsolatban.
Elszomorító.
Boldogtalanság lett rajtam úrrá, ahogy látom, milyen könnyen mossák össze a boldogság fogalmát az örömmel, jó közérzettel, felszabadító érzésekkel. 
Aztán belefutottam ebbe a beszélgetésbe, amiben annyi ... hallottam, hogy megint lehullott egy csillag az égről. Kár volt odavetítenem! De most már legalább a helyén van.

Erdok016.jpg

Vágyott a csendre, ezért kikapcsolt minden hangforrást, már amit ő képes volt kikapcsolni.
Vendégeket várt, megbeszélték páran, hogy nála szilvesztereznek.
Végzett a főzéssel, rendet rakott, majd vizet engedett a kádba , majd sót szórt a vízbe.
Jól esett a forró víz, behunyta a szemét, ellazult.
Most is, mint máskor, mikor behunyta a szemét, megjelent egy nagyon öreg arc, az arcon csak egy szem volt látható, körülötte ezernyi ránc . Tudta ez az ő öreg lelke.

Az Önismereti és meditációs tanfolyamon 104 résztvevőből 40 kezdő telepata kitalálta, hogy egy összehajtott papírlapon milyen szimbólum szerepel.

Próbáld ki Te is a telepatikus képességedet és találd ki, milyen szimbólumot rajzoltam arra a papírlapra, amelyik itt fekszik az íróasztalomon összehajtogatva, a monitor mögött!

Sziasztok kedves Önmegvalósítók!

pucer_megvilagosodott.jpg

Arról beszélgettünk Zoli barátommal ma este, hogy vajon ha Önmagad elérésének ára lenne, akkor mi lenne az a végső ár, amit még kifizetnénk érte?
Egy Önismereti tanfolyam 2 napjáért kifizetünk 6000 forintot. Egy hosszabb tanfolyamért, mint a Sirály tanfolyami csomagok, megéri 100.000 forintot fizetnünk. Egy autóért reálisnak tartunk 2-3 milliót és egy házért nem sajnálunk pár tízmillió forintot sem fizetni. De vajon odaadnánk-e mindenünket, ha ez lenne az ára annak, hogy Önmagunk lehetünk?

magnet2.jpg

Lehet az, hogy egy csomó mindent még nem tudatosan csinálok, még ha működőképesen is, véletlenül ráérzek? Elgondolkodtam ma ezen, hogy egy véletlen téma felé terelés és aztán kiderülvén, hogy az a másiknak is aktuális, az tényleg azt bizonyítaná, hogy megéreztem, csak nem vagyok rá tudatos, hogy ez a művelet lezajlott bennem, tudtomon kívül? Vagy máshol kell keresni az ilyen véletlen okát?

Az átkosban születtem és a rendszer-névváltozás után nőttem fel. Ezért kialakult bennem egy negatív kép a politikáról, politikusokról és el nem tudtam képzelni, hogy az ókor nagyjai után, napjainkban is élhetnek olyan lelki nagyságok, akik hatalmukat nem az önző, egoista céljaikra használják, hanem valóban a közjót, a népet szolgálják.