A barát egy mosoly, mely bátorít ha félsz;
a barát taps, mely ujjong, ha célba érsz.
A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél,
a barát az álom,mit ébren kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van.
A barát gyémántpáncél véd téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát.
A barát egy rózsakert,mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol.
A barát egy dallam,
A barát a láng, mely kitámogat a tűzből,
A barát az emlék, mit szívedben őrzöd.

"Ha már nem törekedsz a tökéletességre, akár meg is hallhatsz!" - hallom a Kés alatt című amerikai sorozat első epizódjában ezt az elgondolkodtató mondást.
Szerinted is így van? Törekednünk kellene a tökéletességre?
Egyáltalán, el lehet érni a tökéletességet?
És ha igen, akkor érdemes küzdeni érte? Nem lenne egyszerűbb elfogadni a tökéletlenségünket?

Érdekes dolog jutott eszembe:

Az Élet értelme az
hogy jobb, mint a semmi
Még mindig valami
mert ha nem lenne,
akkor semmi sem lenne,
az meg nem túl izgalmas :)

De vajon ha a semmi lehetséges,
és az lenne,
akkor én is az a "Semmi" lennék?
vagyis tudunk semmiként létezni?

Nem lennénk korlátozva semmiben se
végtelen szabadságot élveznénk
önmagadat, mint végtelent

Semmi, de Végtelen

Gyakorlatilag Isten lennénk Teremtés nélkül

de vajon van-e értelme egy Istennek világ nélkül?
olyan mint egy anya a gyerek nélkül,

Üdvözletem minden kedves tagnak!
Uj vagyok ezen az oldalon, szeretném kiönteni a szivem!